Keresés a honlapon:

Köves István versei (A cingár és a kalapos, A bészárszói olajos talpfára)

 

 

 

 

A CINGÁR ÉS A KALAPOS

 

 

Hajnalban lement a vers pontosabban

nem volt rest kimért léptekkel leballagott

az alig térnyi térre inkább csak terecskére

a villamossíneken át az áradó Duna partján

megnézni ugyan ágál e még ott talapzatán az a

ködbepipiskedő mutogatós cingár költőszobor

ügyet sem vetve a megszeppent kiscsoportosok

nemzeti hurkapálcikáira messze tekintve

s mit szólnak most szólnak e valamit is

a körébe guggoló magukba fagyott bokrok

fagyalok kökények borzongó berkenye ágak

micsoda világra ébredtek az ő születésnapján

ám csak az elárult elárvult elhagyott oltár fogadta

némán s a föltámadó szél bekutakodott kabátja alá

visszafelé már csikorgó villamossal ment a vers

haza de mielőtt fölszállt elnézett a rakpart felé hol

ott ült még új helyén a kalapos a Dunánál csak

nézte a cipője hegyén huncutkodó fénytündéreket

mint aki odafelejtkezett a csobogó csöndben

vállát leejtve távol a tolató tehervagonoktól.

 

 

 

 

A BÉSZÁRSZÓI OLAJOS TALPFÁRA

 

 

Fekszel, mint mesehős, hétfele vágva,

visz a vonat, nem az Új-, hanem a másvilágba,

lökdös, sodor a mozdony, maga alá gyűr,

s marad nyomodban ez a szívszippantó űr.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-03-04 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.