Keresés a honlapon:

Vadas Tibor: Örök idegenül

 

 

 

 

Örök idegenül

 

Idegen testek között sodródtam kitaszítottan,

az eleven, ezer/hang/nyüzsgésű ember árban,

mint haldokló esetlen rovar,

a megszámlálhatatlanul sok láb kavargású

hangyabolyban,

kit öreg tudós

világító pettyel jelölt,

figyelni szokásait.

 

Homlokomon ott virított a jel,

az élve temetettek kiáltása,

eszelős, görcsös, csontig reszelt ujjú,

szabadulni földet kaparó markolása,

a kimeredt fogú, habos nyálat freccsentő,

habzsolni, őrölni vágyó

élni akarása,

a kétkedés lidércfénye lobogott homlokomon,

mikor rám pillantva hozzám értetek,

mint fürge tajtékú folyóban,

a siető zsombék szigetek.

 

Egymáshoz közeledtünk,

boldog és vak kapaszkodással,

szerelmes ágainkat kinyújtva,

köréd és körém fonva,

győztesként forogtunk tova

az éveket percekké varázsló csókban,

mikor az élet-örvény magába rántott

és diadalmas himnuszával hozzád láncolt.

 

De egymás szívében élő gyökereink

egyszer fájdalmas recsegéssel kiszadnak,

kibontakozva e hajnali ölelésből,

eltávolodsz, összezsugorodva a láthatáron,

a parti tűz fénykörétől messze sodorva.

 

Mint ágas-bogas, gyökér-sás-sziget

útját a folyó,

irányította lépteink az utca törvénye,

a járdáról le nem lépés parancsa,

amint összeértünk és újból elszakadtunk,

vártuk míg a vihar elül,

csillogó szemekkel jó partot kutatva,

semmit sem értve,

örök idegenül.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-02-25 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.