Szilágyi Ferenc Hubart: A Tiszánál (Elképzelt monológ J. A. bőrébe bújva)
A Tiszánál
(Elképzelt monológ J. A. bőrébe bújva)
A parti álmok vén kövére ültem,
a gond gyötört. Az őszi lég hideg,
vacogtam is, de ajkam áthevülten
se kellett már a csókra senkinek.
Kigyúlt a hold, a füstös égi fáklya,
borongtam én, a föld bukott diákja.
Lidérces éjszakába tért a nappal;
nevetve tűrtem árva sorsomat,
e kiskabátban egy kopott kalappal,
amíg a szív, akár a gyorsvonat
zokogta ritmusát a zord időnek,
s úgy tűnt a lelki pókjaim beszőnek.
Selejt vagyok! – kimondta Horger Antal…
Ez aljas árulás volt ellenem,
felért a cifra sírvilági hanttal,
ha pusztulásra szánta szellemem.
De cinterembe nem való e rózsa,
az illatár az élet víg adósa!
Leszállt az éj, el is nyomott az álom,
a test alélva csendesen pihent,
a gondolat tovább szökött egy szálon,
buzogva forrt a nagy Tiszába, lent.
Dunánk sodorja majd az óceánba,
amíg felizzik itt az égi lámpa.
Megjelent: 2023-12-09 20:00:00
 |
|
Szilágyi Ferenc Hubart (Érmihályfalva, 1952) |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
