Keresés a honlapon:

Melania Farago: Dia képek (Valahogyan zöld, Levendula, Vajon lesz-e majd, aki lenyalogatja rólad a magzatmázat?)

 

 

 

 

VALAHOGYAN ZÖLD

  

Semmit sem érzek…

illetve talán valami smaragd? vagy hínáros? zöldet…

meg azt a riadtságot, 

hogy épp csúszik ki a kezünkből a tál…

 

a zuhanás lassított felvételét,

a csattanást,

szilánkokra csillanást

és hozzá még néhány tompa puffanás

a  szétguruló gyümölcsök pattogó körei…

 

Néha azt hiszem, csak hozzá képzeltelek…

a táltartó négy kéz…

az enyém, meg a te két kezed, de

se kéz

se kristály

se tál

se gyümölcsök 

semmi…

csak a zuhanás előtti összerándulás

 

 

LEVENDULA

  

Üvöltözném dühösen,

hogy miért?!

 

Kavicsokat rugdalva, bakancsosan.

 

De csak riadtan tátogok.

Fuldoklássá válnak a hangok,

hullanak szét a mondatok, 

betűkké mállanak a szavak, 

a betűk meg fakuló maszatok.

 

Az „örökké“-ből előbukkan a soha, 

az „édes“-ből kilátszik a mostoha,

mocsárrá válik az „alap“

és senki senkinek az „otthona“

 

Most épp egy kis levéllel barátkozom…

…selymes, ahogy simogatom…

 

Neki is lehet olyan jó az illata?

 

 

VAJON LESZ-E MAJD, AKI LENYALOGATJA RÓLAD A MAGZATMÁZAT?

  

A legtisztábban érthető mondatok:

a csended bugyolál be…

körülleng…

rám lehel…

megérint.

Épp csak, hogy sejtem…

 

Néha úgy hiszem, hogy

nem is kell,

vagy, hogy nem is lehet

innen tovább.

 

De aztán a szavaidban is a csended hallgatom…

ritmusok ringatnak,

halk esti imák

susognak el minden benned éledőt…

 

Az éppen lebbenő szárny,

a szólásnak induló sóhaj,

a repedő tojáshéj 

toporgó vágyát…

a világra törőt.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-11-05 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.