Debreczeny György versei (Hol az én hatalmom?, Hogy minden a semmiért essék, Andalog Múzsád az illatok közt)
Hol az én hatalmom?*
Láss hozzám idvösségemnek Istene!
Többet szólnom dolgunkról nem szükség
mint hogy tiszta vízzel buzog forrás tiszta kútfőben
Ha jóval már nem vagy csak azon könyörgök
régi sok búm után hadd élhessek vígan
viadalhelyeken véressen sebekben
FORGANDÓ SZERELEM VÁLTOZÓ SZERENCSE
s ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral
Semmi szép mulatság semmi jó nyájasság
de bár vesszen fejem tudom szeret engem
hadd éljek már bú nélkül
két fekete szemmel mint fényes fegyverrel
Hát hol az én hatalmom? –
kiáltok Csak bolgok mint megszélhüdt ember
fene ötte sebemet
vedd el haragodat immáron én rólam
mint kór csak tántorgok
Adék szeretőmnek egy gyémántkeresztet
megérdemli ha érte lesz is fejem halála
Emlékezzél rólam féányes fejér rózsám
szerelem tüzes lángjátul szüvemben én égek
nem panaszkodom semmit már felőle
Térj hozzám azért most egyetlenegy gyönyörűségem
kívánságim nekem látni személyedet
Lelkem nyugszik rajtad meghidd nagy szerelemben
így tűz engemet is éltet ha emészt is
Az Urat örökké áldjátok szótokkal
s így ő el sem bocsát fel sem mészároltat
szerelem azt míveli
Mindent csak szerelem vitt képtelen dolgokra
*: montázs Balassi Bálint verseiből
Hogy minden a semmiért essék*
S szóltam: Könyvek mit érnek?
MEG SE NYOMJA DRÁGA MARKÁT EZ A GYENGE SÚLY
Egy sem tudja mit mond de szóra bátor
s fázón röpül az űrben
mint egy vedlett madár
a Béke és Jövő
Szemvédő alól hiányzik a szem
kályhában fellobog a láng
Halott világ! Csak a víz eleven
és szerte rezgeti selymét
s egy vers messze ébredő ütemével
roppantva tör szét érczabolát
Ó hidd el nékem
benned a Cél és nálad a Kulcs
véres a földünk háboru van
MIÉRT KELJEK FÖL ÚJRA? MI VÁR?
Fanyar nedü vérizü nem csoda
EGY MOZIPARK! EGY POMPÁS MOZIPARK!
Nem is érdemes édes
nem is érdemes énekelni
mint ropogó csontok a máglyán
mert megfogyatkozott bennem a lélek
hozzám már hűtlen lettek a szavak
ha látnál hogy fetrengek itt
Én már összeomlott városokat látok
és hangom
mint a vén kutya hangja
és elkapom a világ hangjait
Hogy fojt a vattás levegő
Ó MILYEN BÁL BÍRT BENNÜNKET EDDIG HAJTANI?
Segíts Szerelem!
ezt az egész verset neked énekelem
s Csöndbe taszitja le társát a társ
ki eleven szerelmet oltalmaz csupán
Pécsi utcán a nagy rajztáblával öt után
házainkat ki zúzta rommá?
Látod hősen tisztán
s boldogan maradtunk
sivár a lelkünk zsibbad és
a méltóságos nagy szekér
melynek szolgája a halál is
úgy villogott mint az ezüstkanál
Míg a tiprott jog sikoltoz
őrületünk előtt már semmi korlát
őrült kezünket tehetetlen
láttam
amint sír ijedten
TENYÉRBEN FELFOGOM A GŐZÖS SŰRÜ VÉRT
Rosszkor születtünk s nincs mód újralenni
de majd megőröl Isten lassu malma
Küzdeni? Más korok küzdtek könyvért keresztért
Szomorú világ ez!
s a vers is oly riadva muzsikál
DADOGÁS VAGYUNK EGY SZÓ JÖN UTÁNUNK
Ki kötötte ezt a kereplőt nyakamba? –
üvölteném én is az ő helyébe’
Ó istenek
miért kellett megérnem ezt
hogy minden a semmiért essék
s a bilincses ajak rab szavakat hadat
De ha ráúntál multra és jelenre
dal éji merénylő titkos szerető
dús mézkirálynőm
mérgezett darázsom
itt van már véres palástban a töviskoronával
az ég a föld a felleg
Künn már a gépkocsis
s villog a kaszája
mely régi pamlagu hűs szobákat
lába elé faragott tarka zsámolyul
Nézdelhessen mit az óra ád
KIRÁLYNŐ NÉHA JOBB NEM TUDNI A JÖVŐT
* montázs Babits Mihály verseiből
Andalog Múzsád illatok közt*
Andalog Múzsád vegyes illatok közt
pázsitos ösvényed violák közt tévedez és foly
OH A POÉZIS RÓZSASZÍN UJJAI
mint a szerelmek édes istenei
örök éjhez szokott szemekkel
ama kormos ablakoknál
a dicsőségnek tetején ragyognak
Könnyes szemmel nézek a multra s jövőre
a dicső virtus menedéköléből
mint egy vadonban bujdosó fakír
az embereknek görhes istene
ELYSIUM MYRTUSLIGETÉVÉ VÁLTOZIK E FÖLD
a zengzeteknek szép koncertjein
nagyságra hívnak minden előjelek
Láttam minden időszakaszt
elvesztett örömünk hajdani édenét
és fegyver ellen fegyver volt szegezve
A képtelen harc itt hegyeket temet
itt a századokat látott vadonok feketednek
a lélek is csak úgy emelkedik
elrémülve tekint oh temető reád
Mi az hát ami a magyart emelheti
Látja a Bűnnek koronás hatalmát
s a rút gonoszság titkos céljait
nem szeret semmit de nem is gyülölhet
ostromokat mosolyogva nézett
S letettem ámbár lantomat kezemből
állsz még állsz szeretett Hazám
* montázs Berzsenyi Dániel verseiből
A Sőt mi több c. kötetből
Megjelent: 2014-05-26 04:30:49
 |
|
Debreczeny György (Budapest, 1958) költő, a Veranda Művészeti Csoport Alapító tagja |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
