VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Halmosi Sándor versei (Mágia, Csendbőgés idején, Venni a bátorságot, Bektasi, Mint az ellenzéki katonák, A hegylakónak II.)
MÁGIA
Történik, ami nem történhet. Nem történet. Arc.
CSENDBŐGÉS IDEJÉN
Csendbőgés idején átszakad a gát közöttünk, és a kerítésléc tátongó helye mögött semmi. Közelebb hajolok, a fáradt pápa reverendája széle. Csendes apokalipszis lesz, mondja. De már térdig ér.
VENNI A BÁTORSÁGOT
Venni a bátorságot és megállni ott A tetőn És nem megölelni a fát És nem gyönyörködni a kilátásban Az egész Ember-jugára Várni, míg minden mulasztásunk Önmagunk és mások ellen elkövetett Bűnünk, hiányunk, vágyódásunk Éhségünk Minden mégoly fojtó beszédigényünk Minden próbálkozásunk benne ragadni Minden próbálkozásunk kievickélni belőle Minden verstelen, örömtelen, tánctalan Szeretettelen, elkülönböződő percünk Minden meg nem írt levél Fel nem vett telefon El nem ölelt szorítás Minden egyes ki nem mondott fontos szó Minden egyes hárítás Keresztre nem feszít belülről És vérezni nem kezd a lusta íny Feszülni minden fájó ízület Négybe nem szakít az eltéphetetlen konokság Amit soha senkiért fel nem ajánlottunk És akkor sem hörögni, nem szitkozódni Csak megállni ott És nem megölelni a fát És nem nézni hátra De szemtől szembe És megkérdezni némán Velem leszel-e ma, amíg lemegyek valahogy erről a hegyről, négykézláb, ha kell, s aztán is, végig, az idők végtelen végezetéig A kihalt főutcán A város peremén A sötét, kitört ablakok alatt A tábortüzekért könyörgő üres réteken A magányos cédrusok előtt Az egyetlen, magányos zarándokként Annyi életen át Annyi halálon, toron, beavatáson És egybegyűjteni megint Az egybegyűlni nem akaró lelkeket
S összekapaszkodni S héjszát járni A tűz körül Kifulladásig.
BEKTASI
Táncoltam veled. Amíg pörögtem, önmagaddal voltál határos. Az eltérített fényben jól látszottak szemedben az erek. Álltam végig, s még utána is. Úton vannak feléd. Az elhajlásokról nem beszélek.
MINT AZ ELLENSÉGES KATONÁK
Mint az ellenséges katonák ama karácsonykor, mi is előbújunk néha a lövészárkainkból, letesszük a fegyvert, és megajándékozzuk egymást kedves tárgyakkal, kis odafigyeléssel, elvonszoljuk és eltemetjük a halottainkat, bekötjük a sebeinket, barátkozunk, focizunk, hogy aztán a kegyelmi pillanatok elmúltával másnap újrakezdjük a gyilkolást, a tömeges erőszakot, a lélekdarálást, a véget nem érő, esztelen pusztítást. Kéjjel és dalolva. A szép ruhákban, amiket egymástól kaptunk, az egykor szép és ihletett tereken, Földanyánk büdös, olajos ölén, traumatizált gyermekeink szeme láttára. És akkor eltörik valami. És megszólal, ott belül, egészen halkan, a kürt és a sok ezer csengettyű. A megrepedt, beolvasztott harangok, mind. És szép csendben, mint magánnyal a fa, megtelik bennünk a semleges zóna.
A HEGYLAKÓNAK II
Elhordhatják, felmenthetik. De ki, ha nem te, áll meg a napi őrületben, hogy meg ne őrüljünk, és meginduljunk, ha már minden megindul.
Megjelent: 2023-04-27 20:00:00
|
