Keresés a honlapon:

Antal Anikó Zsuzsanna: Lábnyomok

 

 

 

 

Lábnyomok

Van egy karosszék, ami a nappali ablakára néz.

A kilátás egy nagyvárosi lakáshoz képest nem mindennapi.

Az ablak keretei folyton változó, de mégis változatlan képet mutatnak. Lemeztelenített faágak alkotnak szilánkos kupolát.

Csontvázak.

Éjjelente észrevétlen megpihen közöttük a Hold.

Csendben szemlélve másként fest a világ körforgása. Észrevehetőek az élet zsigereiben rejlő változások:

a fagyott levelek disszonáns muzsikája,

az eget tükröző pocsolyák jéggé válása,

a vadludak röptének változása egy olyan éghajlat felé, ahol nem törnek le a szárnyaik.

Megnyugtató nézni ezt a vonulást.

A pontban délután négykor feltűnő, alakzatokba parancsolt, de mégis szabad táncot.

Az ember önmagát látja benne.

A felismerést, hogy így illan el az élet.

Néhol zajosan, néhol csendesen.

Észrevétlen.

Előfordul, hogy rossz álom nehezedik a mellkasomra.

Zöld szemű boszorkák, szentjánosbogár-hajú lilithek. Arcuk van, nevük és néha hangjuk is.

Olykor szétszedik, apró elemeikre bontják az éjszaka képeit.

Talán könnyebb útnak engedni mindent és csak elviselni a létezést. Két világ peremén.

Kint és bent.

Hallgatni, amint a fagytól megroppannak a fák ágai, és utolsó hangját hallatja egy eltévedt madár.

Talán könnyebb nézni, ahogy lassan,

szép csendesen, a fehér hó mindent betemet.

A lábnyomokat is.

 

Hiába.

Szépségében is az elmúlásba olvad bele a mindent megtisztító,

és mégis mindenről árulkodó

hóesés.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-02-24 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.