Kántor Zsolt: Sylvia Plath 90 – Az üvegbúra bőre
Sylvia Plath 90
Az üvegbúra bőre
Zúzódás
Vannak apró mozzanatok, pillanatok,
Amelyek világot teremtenek. Sőt univerzumot.
Még akkor is hatnak a kis „mindenség-percek”,
Ha valaki 30 évet él, mint Plath.
Hétfőn történt, amikor nem szoktak
Dolgok születni. Megragasztotta a Bibliáját.
Hátlapját piros szigetelőszalaggal rögzítette.
Mert már majdnem leesett.
De így annyira kifeszült a hátsó borító,
hogy többé nem tudta becsukni. A párnája alá
Tette éjszakára, nyitott alakban.
Így az óta se lehet bezárni ezt a tomust.
Örökre kinyílt. És ontja az Igéket.
„Só-magom
Nem hintem kendő-völgybe, gyász-darócba.”
Engem is „befogad a vízgyöngy- Sión.”
„A búzaszem- zsinagóga.”
Befogadja az embert a teremtő madárvilág.
Az ornitológia könyvszigete.
Benne lepréselt lepkék, kolibri-szárnyak.
Sirálytoll, bíbic-hang. Sztaniolba csomagolt
Katamarán, füveken kövér gyanta. És lila harmat.
Amit egy piros bárány lelegel.
S mi közben megy a fejében a film, arra gondol,
Hogy még ma is élhetne Sylvia Plath.
A gyönyörű rózsaszál.
Ahogy írta, úgy senki más nem beszélt
A líra nyelvén. „Ülnek a bírák, szurkálják,
Piszkálják a fényt. Kiáltoz a kanóc.
Egy gyertya el lett oltva „
De az emléke-költészete ragyog.
Megjelent: 2022-11-16 20:00:00
|
|
Kántor Zsolt (1958-2023) költő, író, szerkesztő, pedagógus |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.