Keresés a honlapon:

Kamarás Klára: Holdtölte

 

 

 

 

 
Kamarás Klára (1932-2022)

 

Holdtölte

 

Már nem tudok semmit sem adni,

üres a szívem és fejem.

Elmentek mind, akik szerettek,

ki mondana mesét nekem?

Holdtölte van, vagy utcalámpák

fénye ragyog  az ablakon,

anyám mondasz-e új meséket?

Régi meséid már unom.

 

Ki föld alatt, ki füstbe szállva...

Én didergek s  magam vagyok,

égi fohászban sincs reményem,

mert már az ég is rég halott.

A kárpótlások korát érjük,

mégis itt állok vesztesen.

Mindazért, ami volt s mi nem volt,

a kárpótlás reménytelen.

 

Vállamon évek. Annyi másnak

volt rosszabb sorsa, jól tudom.

Nekem legalább volt sok álmom.

Nincs életem, hát álmodom.

Itt üldögélek, kinn a szél fúj,

a lombok súgnak: írj! Lehet,

hogy valahol e puszta földön

hagysz majd egy parányi jelet.

 

Jelet? Kinek? Minden hiába!

Elkéstem, s minden idegen.

Anyám, mért kell itt csendben  ülnöm?

Azt nem becsüli senki sem.

Mért kellett várni, bízni, hinni?

Most, önmagamat siratom!

Holdtölte van…? Vagy utcalámpák

lesnek be rám az ablakon…?

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-09-10 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.