Keresés a honlapon:

Köves István: Fű nő a sínek között

 

 

 

 

FŰ NŐ A SINEK KÖZÖTT

 

 

Ez évben enyhe volt a nyárvégi alkony is

ebben a pengetarajos-drót kerítette

maradék-házban, a hazánkban,

fűszeres, langyos és borzongató,

akár mangános állott vízben a lábáztatás.

Városomban végleg bezártak a kis-mozik.

Elsőbb a köpködős gyöngyvásznasok, de hamar

aztán az elsőhetes filmszínházak is, sorban,

s attól kezdve már nem volt akkora nagy szám

a főiskolán a filmrendezői szak sem.

Mécsek, gyertyák, fáklyák lobogva

emlékeztetnek még a régi makacs hitre,

bárki emelte, akármiért, a tény:

Kerítések közt élünk, bekerítve.

Ki tudja, hova lett október lángja, vele a lobogás?

Elforduló évfordulókból, jelképtől jelképig kapaszkodva

tolong a terepasztal körül sok bergengóciai hős,

megint bokacsattogtatós toborzó szól, untig,

pedig a korosztályom már rég tornacipős.

Kapunkban megtorpan a reszkető áhítat,

errefelé, most, ha még akad valami remény, szépség,

az is csak liliomsápadt és alultáplált,

a kiontott vér tapadó bűze mindent átitat.

Hova lettek a villamos-ütközőkre akasztott

halottak-napi koszorúk, a könnygyászos özvegyek,

fű nő a sínek között, lelakatolva a rozoga saroglya,

a csavargók már nem is csavarognak,

csak ülnek, néznek maguk elé, sóvárogva-sajogva,

üresek a vendéglő udvarok, a lócás kerthelységek,

földre lökve eszi a rozsda az abroszleszorító pántokat,

hiába meredeznek, mint ég fele mutató hófehér dárdák,

hiába lebeg a vágtató vadlovak fehér sörénye vigaszul,

mégist üzennek a szélbe robbanó vadgesztenyefavirágpetárdák.

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-04-14 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.