Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt versei (A lélek és a formák, A pillanat apoteózisa, A pillanat párlat)

 

 

 

 

A lélek és a formák

Metanoia

 

Együtt üldögélnek a korszakok

A történet küszöbén. Melyik lép be

Először a könyvbe? Simon mágus vagy Lukács?

A kerub vagy a szatír? Galilea vagy Jerikó?

Noé űrszondát tervez. Einstein Istenhez kiált.

Mindenütt szertefoszlik a várt.

Kijárat nyílt a szövegből. Nincs király.

Haladék és menedék. Együtt időznek

Az allegóriák. Mint egy elutazás.

Itt a pillanat. Ideje dönteni.

Az jár el helyesen, aki nem ragaszkodik

A saját igazához. Mert vak volt ez idáig.

Hibát korrigálni? Egyszer van másik.

Erős a szellem. A Messiás-hit.

 

 

A pillanat apoteózisa

Történő megíródás

Ez nem szerepel az épp adott pillanat

Lehetőségei között, ami most történik.

Felrúgja az elvárásokat a váratlanság.

Ez a dolog, ez az új tapasztalat:

A tudatnak hátat fordító adat.

Utólag realizált szabadság.

A tényleges valóság megjelenése

Ezúttal kimarad.

Immár abszurdum az új akarat.

Áramló sokféleség. Kerekség.

Boltozat.

Még ha érthetetlen is a fogalmiság.

Beleömlik a képes beszéd.

A bódulat.

Egy bizonyos szemszögből skandalum.

Gurigává sodort tapéta.

Festékszag. Rémült arcok.

Nyers indulat.

 

A pillanat párlat

Sóhajt az Univerzum

 

A négyoldalas novellát kivittem a tópartra,

Az összetűzött kéziratra tettem rá a napolajtubust.

A füvön feküdt az Írás és nézte, mit teszek?

Majd a fűzfák is rám emelték tekinteteik.

S amikor úsztam néhány tempót,

Észrevettem, hogy a víz is engem néz,

A világítótorony is kérdően mered rám.

A bokrok, a petúniák, az asztal és a szék,

Mind engem bámultak, ahogy úsztam.

A verebek, a sirályok, a biztonsági őr,

A sörösüveg és a felhők kíváncsian nézték,

Ahogy kijöttem a vízből és fölvettem

A frottírköpenyt. Majd a kezembe vettem

Az elbeszélést és kihúztam az első sort.

„ Mihelyst felébredtem és kinyitottam a szemem,

A dolgok körülöttem lélegezni kezdtek.”

Ervin Jahic, horvát nemzetiségű költő verse

Jutott eszembe, amit hajnalban olvastam.

„Lihegnek a rendőrök. A rizs lélegzik.”¹

Az árvácska is, a mobiltelefon is sóhajtozik.

Igen, a pillanat is. Párlat lesz, ahogy elszáll.

Még a lélegzete megcsap, amikor múlik.

Majd a láthatatlan egy szőlőszemben ölt testet, mint íz.

A novella megkóstolja.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-03-13 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.