Somorčík Szombath Rozália versei (Volt egy kertem, Középen vagyok éppen)
Volt egy kertem
a kőfalon túl, oda őzek jártak aludni.
Slaggal vizet spricceltem néha a falon túlra
a magasra nőtt nővényzetre szárazság idején,
közben hátra-hátra néztem, hogy a férfi
látja-e ezt, s ellenőrzi-e később a vízmennyiség hiányát.
De aztán hallottam éjszaka,
amint az őzek kicsi nyelvükkel a
sötétben a vízcseppekre lelnek.
Abban az időben gyakran kérkedtem másoknak
milyen érzések támadnak rám, amikor
az erdőn az ösvényeket járom.
Láttam arcukon
a meglepődést, majd a néma gúnyt,
ám az erdő és a kőfalon túli kert értettek.
Éjszaka, villanyoltás után
függönyöm félrehúztam,
ablakom kitártam,
a sötét kertbe vágytam.
Egy ház épült a kertbe,
ablakai mindig fényesek,
lakói kegyetlenek,
s én gyűlölöm őket,
mert ők rabolták el a sötétemet!
Mikor a villanyt lekapcsolom,
a függönyt szét sem húzom.
Középen vagyok éppen
„Tüzet gyújtani tilos!”, így a tábla.
Ezek szerint mégis volt ki merte itt.
Legyél önmagad, hallom, miután úgy döntök
nem alkalmazkodok semmihez.
Egy válasz.
Ha nem alkalmazkodsz, innen ki nem jutsz,
hangzik a középbe.
Fentről.
Könnyeim préselném.
Beszéltem egyszer valakinek:
nem tudok sírni, mióta anyám elment.
Meghalt ő is.
Vigyenek ők oda, hol még nem ismernek,
a könyveimbe kapaszkodom majd.
Nem segítenek, hallom újra,
csak toporgás egy helyben.
Falaid közt.
Ma február közepe van.
Épp egy közép.
Akkor mehet az új év.
Tovább.
Megjelent: 2022-02-25 18:00:00
 |
|
Somorčík Szombath Rozália |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
