Standovár Átota versei (Fényfestő, Pőrén, Igézet, Széltánc)
Fényfestő
Minden reggel
megfestem a fényt.
Ecset nélkül.
Ujjaim nyomán
telítődik a fehér.
Fürkészem, ahogy
egymásba pulzálnak
a felhordott színek.
Távolodom.
Nem kell
visszanéznem.
Tudom, hogy
ott feszül a vásznon,
éles kontúrok közt,
maga az ember.
Pőrén
Fejtetőre érkeznek a vízcseppek.
Átváltom a kart. Erősödik a nyomás.
Gerincoszlopom mentén
ujjaidra emlékeznek
a csomóba rándult izmok.
Arcomba zubog a hideg sugár.
Apró tűcseppek. Tűzcseppek,
ahogy mellemre érkeznek.
Hiányzik a szád.
Igézet
ringatózva álmok szárnyán
elragadott a szivárvány
égi jazz zenekar játszott
felhők között jártunk táncot
szenvedélytől kifulladva
merültünk le hűs habokba
együtt törtünk fel a fényre
napraforgó nyílt kék égre
kezem nyújtom szél feltámad
ujjaink most szikrát hánynak
sóhaj röppen villám csattan
borostyán a pillanatban
Széltánc
nézd ahogy a tó tükrén
álmot ring a kis ladik
esőcseppek nászában
búcsút int a nádas is
nézz csak
nézz te szem
láss át opálos fátyladon
és nevess és táncolj
úgy szaporázd
te két remegő láb
ahogy a szél susog
s a nyár után legyint
ne félj
ott zsong
neked muzsikál a kar
távolodik
mégis téged akar társnak e bálba
fejét öledbe hajtva
hálna át egy más világba
ahol ellágyul a dum-dum is
és nem kényszerből
löki ütemét a test
ne sírj
csak a tiéd ez az őszi est
hát táncolj
ringjon a csípőd
körbe csak körbe
ritmusra
old és szorít minden izom
csak táncolj
ne hidd el hogy fáj
hiába fujtat és zihál
nem változhatott
tűpárnává tüdőd
még nem ért el a tél
hát szaporázd
ha feszültséget old
nem a jég rian és sikolt
nézd csak az a kis ladik
ring a part felé megint
és a nádas rejtekén kiköt
bár a szél a nyártól
már az ősz felé szökött
Megjelent: 2021-12-29 18:00:00
|
|
Standovár Ágota (Pécs, 1961) költő, prózaíró, szerkesztő, kulturális rendezvényszervező, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja
2014. 08. - 2020. 08. a Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat felelős szerkesztője, 2020. szeptembertől főszerkesztője. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.