Keresés a honlapon:

Szilasi Katalin versei (Vigyázzban állok, Emlék)

 

 

 

 

Vigyázzban állok

 

Vigyázzban állok,

mint itt a parton

a szálegyenes jegenyék,

lecövekelve, moccanatlan.

Körben a szántóföld

széles mosolya terül

a vas hasgatta barázdákra.

Nem fájnak neki, de örökre

bevésődtek, mint tetovált

bőrön a rovátkák.

Valamikor én is eggyé leszek

ezzel a könnyű derűvel,

és lentről kapaszkodom

a szerteszét kószáló gyökerekbe.

Tudója leszek a titoknak,

amit elárulni tiltva vagyon.

 

 

Emlék

 

Áprilisban megfagyott

a barackfa virága.

Havazott, és én cipő nélkül

szaladtam ki a kertbe

megsimogatni kedvenc ágamat.

Minden évben volt kedvenc ágam,

mindig a legsatnyább,

mert azt kell szeretni

legjobban, aki rászorul.

Én is rászorultam volna,

de nagyanyám inkább elvert,

mikor a csatakos nadrágszáramat

és a paprikapiros lábamat meglátta.

Nem sírtam, mert tudtam, hogy

anyám halála óta neki jobban fáj,

mint nekem, ha valamiért

kénytelen megfenyíteni.

Őt is szeretni kellett, mert

nagyon rászorult.

Ha beteg leszel – mondta –,

nem mehetsz az anyák napjára.

Nem is akartam, mert minek is,

ha nincs se anyám, se barackvirág,

de nem szóltam,

A szekrény melletti sarokba

bújtam, figyelmesen nézegettem

az ócska tapéta virágmintáit,

s a legszebbet lekapartam

a körmömmel.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-09-16 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.