Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt versei (A szonett szövete, Klaviatúra, Akkreditáció)

 

 

 

 

A szonett szövete

Abakusz

 

Vezérelvvé nő egyes mozzanat.

Különb szövegek születnek nyomás alatt.

Melyiket ne akarjam? A részecskék hullámmá

Bomlanak. Majd összecsomósodnak ismét.

Egybeíródik az emlékkel az ittlét.

Mintha azt súgná az éj, nincs vég.

És a szellem a legfőbb energia.

Elvarrt szálak fölött olló-lelkek

Csattogtatják torkukat.

Hogy verset ír? Ugyan! Tettetés. Önámítás.

Nem más a közlés, mint esemény.

A lét elevenedik meg mégis, ha beszél

A nyelv. És megváltozhat a tény.

Obligón kívülről nézve ez remény.

 

Klaviatúra

Az idő múlása a versben

Éjjel szótár vizsgálja a lelket.

S felizzik egy elmerült elmélkedés.

A tanulás? Elmélkedés voltaképp.

Mint brokátok, stólák között a kés.

Lépcsők vezetnek minden tervhez.

Egy ponton a járás lejár.

Mint versben az idő. Írás után a séta vár,

S ízetlenné lesz, amit reggelre eltett.

Majd utómunkálatok helyett

Felássa a kertet.

Már előre eldönti, hogy a másiké a gond.

Bizalmatlansága sótlan hatalom.

Reakcióként alkalmaz egy elvet.

Mintha nem is rólam lenne szó.

Amikor meg is érinthetne, mellettem elmegy.

Helyeslése kárhoztat. És firtató.

 

Akkreditáció

Opus: Mínusz 1.

 

Kőrakást rejtenek kéreg-zárójelek

És belebotlik a reggel az emberbe.

Ahogy néz rá a nyelv.

Nincs éppen eltelve.

Eszébe jut a napló. A manzárdba megy.

Áramként fut végig rajta a hideg.

Az asztalon maradt a kockás füzet.

Ahogy imádkozik, mennydörgés érinti meg.

Most nem az empátia, hanem a harag remeg.

S szívében kristályossá lesz a méz.

Épp vinné szervízbe a hitét.

Lelkéből dal tör fel.

Becsomagolja az ég,

Ami leesett, de nem tört el.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-06-06 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.