Keresés a honlapon:

Egrégi Bebek Pelsőczy Katalin: Őszutó

 

 

 

Őszutó

 

Az ősz avarából egy süngyerek csöpp fejét kidugja,

Ha nem lenne bátor kislegény hát biztosan vacogna.

De így csak bámészan néz körül s bár tüskéi fáznak,

Nyelvöltve, hetykén vág neki a kietlen tájnak.

 

– Mit nekem dér ejnye na, tüskéim már vannak

Aludni oly hasztalan, még nincs vége a napnak.

Futkozni kéne mint mikor a Nap sütötte a hátam,

Bár tény ami tény, az árnyékomat már több napja nem láttam...

 

S ni! a gomba is ácsorog bocskorát kémleli

Fején egy színes kis kalap, apró pöttyökkel teli.

Fázik a szentem? mi lehet, hogy minden oly barna?

Lám csak egy cinke most repül a rezgő avarba.

 

Nem értem én ezt mi lehet, hogy minden csöndesebb?

A madárdal is elhaló, már egyre hűtlenebb.

S hűvös a szél a mindenit a végén még megfázom,

Jobb híján vár a rőt avar és a könnyű álom... –

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-04-03 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.