VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Robert Desnos versei (Éjszakai szél, Jelenleg) Bene Adrián fordításában
Éjszakai szél
A tenger tengeren elveszettek vesznek el A halottak vadászokra vadászva halnak meg táncolnak körbe karikába Isteni istenek! Emberi emberek! ujj-ujjaimból szaggatok egy agy- agyat. Hogy szorongat a szorongás De a tanítómetreszek haja haj Egek az égben földön föld de hol van a mennyei föld?
Vent nocturne
Sur la merre maritime se perdent les perdus Les morts meurent en chassant des chasseurs dansent en rond une ronde Dieux divins ! Hommes humains ! de mes doigts digitaux je déchire une cervelle cérébrale. Quelle angoisse Mais les maîtresses maîtrisées ont des cheveux chevelus Cieux célestes terre terrestre mais où est la terre céleste ?
Jelenleg
Szenvedélyesen szerettem ezeket a hosszú virágokat, amiket a megjelenésem repített szét. Minden lámpával kipukkadt szemmé alakultam, ahonnan borokat szűrtem drágábbakat a gyöngyháznál és meggyilkolt nők sóhajainál.
Lázasan, lázasan születtem meg szenvedélyeinkben és az Amazonas maga sem zuboghatok jobban. Hallgassak volna jól magamra! A dobozból bugyogtam ki óceánok és nem borok és az ég megnyíltam amikor ő megjelentem. Az úr nevének semmi keresnivalóm itt.
A szépségek belehalok a szerelembe és a makkok, az összes makk lehullottam a patakok vizébe. A nagy katedrális égnek meredek ameddig a szeme fénye. A szerel- mesem szeme. Ő ismertem a hús csatornáit. Ami a falakat illeti, azok megolvadtam és az utolsó mennydörgés eltüntettem a földről minden sírt.
À présent
J’aimai avec passion ces longues fleurs qui éclatai-je à mon entrée. Chaque lampe se transfigirai-je en œil crevé d’où coulai-je des vins plis précieux que la nacre et les soupirs des femmes assassinées.
Avec frénésie nos passions naquis-je et le fleuve Amazone lui-même ne bondis-je pas mieux. Écouté-je moi bien ! Du coffret jaillis-je des océans et non des vins et le ciel s’entr’ouvris-je quand il parus-je. Le nom du seigneur n’eus-je rien à faire ici.
Les belles mourus-je d’amour et les glands, tous les glands tombai-je dans les ruisseaux. La grande cathédrale se dressai-je jusqu’au bel œil. L’œile de ma bien- aimée. Il connus-je des couloirs de chair. Quant aux murs ils se liquéfiai et le dernier coup de tonnerre fis-je disparaître de la terre tous les tombeaux.
Megjelent: 2020-12-10 18:00:00
|
