VideóAz Irodalmi Jelen / Csornyij Dávid videója Keresés a honlapon: |
Tönköl József versei (Zenész a diófa alatt, Kizöldülnek legényzászlók)
Zenész a diófa alatt A nyár gombos harmonika, kovácssegéd kezd dalt, mindjárt kezdi, augusztus fúj széthúzott fújtatót, vagy a rét, ami eltűnő vízdudákkal van tele, és annyi ilyen van, csak az őzek látják, a nagypénteken megfürösztött lovak, hetven év múltán is a hangot felcsendülni hallom, hiszek mindenben, aminek köze van új napokhoz, elvesztett ruhákhoz, cipőkhöz, kötélen csonttáfagyott lepedőkhöz, a hangszerhez, amin Drácz János játszott a diófa alatt, elég lett volna ennyi is: „a nyőgéri barna lányok mindig rólam beszélnek, jó híremet, rossz híremet eleresztik a szélnek”, kiszélesedett, holt papírrepülőknek megnyúlt a tér, guggolva hallgattuk a zenét, és kúszott az ősz, a tél a csúcsra, a mélybe, befejeződött a nóta, köszörüli torkát az ember, néz hátra és előre, énekelne annak, ki elfeledte az égett-szagú majort. Kizöldülnek legényzászlók Nem tudom, miért a hegyen várom a feltámadást, miért sírok, mikor kizöldülnek legényzászlók, kire hagyjam az ostort, a botot? robbannak húsomra a selymek, mikor a kaszások a Hosszúirtás rétjére lemennek, én még emlékezem, neked panaszlom el, álmomban is az áprilisi körmenetet látom, régi lányok bimbó-mellét, mielőtt felébrednek, szédítő udvarokat, melyek vakotás pajtakapuihoz a délutáni fények fáradt hullámai odacsapódnak, hazaérünk, mint Krisztus, a legboldogtalanabb fiú, és kocsonyát eszünk, mint akiken már nem segíthet senki sem, nem járja levegő a tüdőnket, egy ének se, hiszen az énekek teli vannak sírással, mint szögesdrótok a szélben, kolomp és angyaling.
Megjelent: 2020-10-15 18:00:00
|
