Keresés a honlapon:

Csengődi Péter: Elszakadt város

 

 

 

 

Elszakadt város

 

 

Egy céltalan állomáson

kihány magából a vonat,

mint egy zavaros pocsolyába,

úgy esem arccal a városba.

A katakombaszagú aluljáróban

pokrócba csavart hajléktalan

a területét féltve vicsorog.

A téren ágak meztelenkednek,

falevelek fogócskáznak a földön,

fiúk sétálnak kézen fogva.

Eszembe jut, mikor itt találkoztunk,

és köszönésképpen megérintettelek

a magam udvariatlan módján.

Most leszegett fejjel sunnyogok,

nehogy észrevegyenek az ismerős padok.

Egy szétmarcangolt ház teteménél

asszonyok terítőket árulnak.

Az este a horizonton toporog,

türelmetlenül sötétedni kezd.

A koldusok az öngyújtó fényére,

mint a szentjánosbogarak, körém gyűlnek.

 

Ház ház mellett szorong, az utcán

a falak jobban összepréselnek,

mint egy szűk szuterén szoba.

Roskadozó kocsik dobálnak

egyik kerületről a másikra.

Néha kifordulok a tömegből,

mint a földből a csont:

töredék vagyok;

mindenki klónja,

a nevem nem ment a névtelenségtől,

tizenkét betűbe sűrítenek,

táskába pakolnak, zsebbe gyűrnek,

várok újabb és újabb csatlakozásra,

míg egy este, ősz fürtjeim rágcsálva,

farkasszemet nézve az emlékekkel,

állok majd meredten,

mint aki visszanézett Szodomára,

mikor kitárja ajtajait

az utolsó, számozatlan busz.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-09-25 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.