VideóAz Irodalmi Jelen / Csornyij Dávid videója Keresés a honlapon: |
Tönköl József versei (Mindenütt csurog a vérem, Holdas havakban, Nyitsz ajtócskát)
Mindenütt csurog a vérem Mintha a mindenség megfagyott volna miközöttünk, a sikoltás is, ami te voltál, mint egy tücskös éjszaka, ami megint sírással világosodik ki, ha elfut a nyár, mindenütt csurog a vérem, hogy ne ismerje meg őszi hangomat páskomi homok, könnyes arcom a Hóvirág-forrás tükre ne nézegesse, ne tudjak semmit az utazásokról, sorsokról itt, most, mezőre kuporodva a szabadság szép szaváról, gyűlöletről, megaláztatásról, az elmenekülőkről és a fájdalomról, bódogtenyérről, melynek levelei folyton kitépik belőlem az emlékeket, voltam-e levendulád az imakönyvben? hajdanában hegyekben lebegő sólyom, hordó a szőlő elsüllyedt házában, kócszakállú betlehemező, földalatti Krisztus-király, gyerek, akit karácsonykor a pásztorok költögettek, pléhkakas csikorgása a gabonamagtáron, zúzos rózsa, mind távolabb a világ hamujától, a vakító űrtől, lábujjaid sarától, mind közelebb felhő-kápolnákhoz, kőfalak köveihez, voltam neked kettéhasadt arc, a hold vadul verő szíve, az ágyamon lángokban állt lepedő, dunyha, vánkos, de hol van ő, ő hol van, az anyám? ebben a faluban olyan minden, mint azelőtt, hattyúhó-susogásban lábam nyoma, elballag az utcán egy halottasmenet, kinek mondhatom: nyakam vas szorítja, hazaérkeztem. Holdas havakban Hagyjatok aludni még ezer esztendőt, redőny gyűrt lemezei között az erdő, érintések, levelek és ágak árnyjátéka, nézegetem magamat, olvad a láthatárba egy utca, egy akác, jaj, de rukkolnak fehér sereggé ludak, holdas havakban feszülnek az égnek, a villanydrótokat verdesve összeütik. Nyitsz ajtócskát Az egészből nem értesz semmit, nyitsz ajtócskát s ablakot, és húzod a vizet, várod az estét, szőlődombon vagy velem, darázscsípésre rányomod a kést.
Megjelent: 2020-09-19 18:00:00
|