Keresés a honlapon:

Fábián István versei (A barom, A folyó, A parlamenter)

 

 

 

 

A BAROM

 

 

Künn áll az esőn,

mint nemtörődöm istenek.

Hová mozdulna, minek?

Áll a hideg záporba forduló mezőn,

ahogy a háttal kiváró

csorda: fülét se billenti,

áll az esőben.

 

Ürgék, pockok futnak gyülekezőben,

esik az eső időtlen, esik, esik, hull az ég.

Gomba nő, ködbe bújik az elmenő,

s ahogy növekszik benne a messziség,

viharkabátként újra nő bőrére

a húzó hiány, a sár:

abból volt elég. Tábor. Lét-töltelék.

 

Lenne bármi égesés. Elmenőben.

 

 

 

A FOLYÓ, AKI ARRÉBBMENT... ÉS MEGINT

 

[1920. 06. 04.]

 

 

A szélben pengő füvek

lebúvó nyüvek, csimaszok

testéből fényesednek.

 

A szűnéssel viselős folyó,

a magával sosem-azonos:

örök húsa a megmaradásnak.

 

Füvek, folyók, tűnni valók:

vagytok a mindig-másnap,

 

vagytok a mégis-hajók:

szuvas deszkái a feltámadásnak.

 

 

 

A PARLAMENTER

 

 

„...a hal Jónásnak fájt, Jónás a halnak.”

[Babits Mihály]

 

 

 

jönnek elmetszett torkú szavak,

a szájüreg beomlott vezúv

és némán szótagol a szív:

hallana bár, a hangra vak.

 

s ha lélegzet volna még,

a rémült tüdő visszaszív

mindent, mit adna a néma ég:

lent csukódnak a fönt-tükre tavak.

 

töklevél alatt alszanak kedves cetek:

volna itt valami feladat!

és vannak fekete hullákkal tellő tengerek,

a szó halott, hullám múlik a hullám alatt.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-09-17 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.