Videó

A Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával csatorna videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Magén István: Sárlavina

 

 

 

 

 

Sárlavina

 

Szerepeltek a hírszerző szolgálat terveiben. A két embert a folyamatosság is összeköti, méghozzá párhuzamosan. Ők nemcsak a szóbeli hagyományt vetették el, utána bizonyos propagandisztikus tévedéseket, kiszipolyozott alattvalókat, akik meghajlanak az ősrégi fák előtt (alatt)

Somfainak a feje búbján dobogott a szíve, meg a fülében, meg az arcán. A vitatkozás végét homály fedi. Fürtökben lógtak a denevérek a faágakon, Somfai hajába kapaszkodtak. A vita alkalmas volt a tények vakmerő letagadására is. Ha Somfai kinyújtja a kezét, eléri azt a faágat, amit országhatárnak neveznek. Nem kötelez semmire, egy fa, amely nem is köteles segíteni. Sokkal részletesebben kellene ismerni az életfeltételeket. Békésen hajlong, megvakarja a fejét, a produkció egyszerű, parázna jeleket mutogat, majd hirtelen hangot vált, a mondatai után nem tesz pontot. Akkor ő sem vonja felelősségre azt az asszonyt, aki a meredek hegyi ösvényen lépked. Megfordulnak hosszú, feszes harisnyája után, az érdekek keresztezéséről van szó. Azoknak a bűnöknek a megbosszulása lehetetlen melyekről egy mukk sem esett a műsorfüzetben. Felnevet, a bálványai között nem volt hajlandó nevetni, és most itt ül egyes egyedül. A tapasztalat behatol az emberbe, és megmutatkozik. Szembeötlő, hogy a természet szerfölött különös, olyan, ahol a gonoszok boldogulnak, szenvedélyesen szeretik egymást, és lelkesednek.

A fák lombjai között leült egy asszony, ingatta a fejét. Hosszú lábai, akárcsak az őzeké, összekeverednek. Legyűrte ágaival a fa, lökdöste és munkát adott neki, hagyta észrevétlenül elillanni az időt. Legyőzték őket a hegy kapujában, az ellenség területén, ott, megtörtek és megalázkodtak. Az asszony a helyszínre sietett, és ügyeletet tartott, a telefonok egész éjjel csengtek. Kopott ruháit komoly gyönyörűséggel levetette. (A meztelenség, bármilyen legyen is, az őrület egyik oldala.) Nyomást gyakorolt a honfitársaira is. Lassan megfordult, előre jött, felizgatta magát, arra gondolt, hogy híre a szájhagyományok sodrában kerekedett. Olyan mozdulatot tett, mintha a tárgyalások mielőbbi megkezdésére szólítana. Peregtek a mozdulatok, a közös repülés gyakorlati megvalósítása. (Sikerült beférkőznie a Szabad Európa rádióba.) Kétségbeesésében a teste patetikus szépséggé formálódott. A csípője óvatosan, tetszelegve helyezkedett el. Bizonyos közönyös elvekre való tekintettel az ország túlnyomó részében vitatták, vitatkoztak rajta. Elfordultak mellőle gyakorlott mozdulattal, lépdeltek menetiránynak háttal. Tavaszias volt az éjszaka, a szavába vágtak, élt a gyanúperrel, hogy a sorsára hagyják. Nem leszek eszköz senkinek a kezében, gondolta. Az asszonyt, aki semmi komoly okot nem adott arra, hogy törekvéseiben megakadályozzák, a könyvébe temetkezett, és rángatta a vállát. Megpróbált kiszabadulni a pántok közül, amik a vállát, meg a derekát körülfogták. Doria visszahúzta a kezét, hevesen markolt az ujjaival, táncolt, és a kedvenc csemegéjét ropogtatta. A tárcájában érezte, egyre édesebb volt a teher. Nem tudhatta, hogyan került oda, azt mondták, ne is kérdezze. Kimértebben és nyugodtabban folytatta, mint eddig. Nem szerette a meredek, köves hegyoldalakat, az apróra hasadt köveket, a láthatatlan tüzet, a lefűrészelt rönköket, az iszonyú erővel hasogató fejszecsapást.

Lenézett a faágakon áttünedező falura. Egyre türelmetlenebbül várta, hogy olyanok lesznek a dolgok, ahogy megígérték. (Együtt a fa tetején, nagyon fehér, sohasem használt zsebkendőt lobogtatva.) Lekiabált valakinek, hogy vegye el a kezét. Az arca megnyúlt, és azt is kiabálta, hogy miként lehet cigánykereket hányni? A lépcső mellett állt valaki, aki a legnagyobb ruhát választotta. Betegszabadságból tért vissza, sorban álltak mellette, sorban fogtak vele kezet.

A reménytelenség elől elzárkózott az utca. Furcsák, de jószívűek. Készülődni kellett, az ajtó kinyílt, kiláthattak a fényre. Meg kéne tanulni repülni, mint a denevérek. Doria látta Kiarát megvadulni az elkövetett bűnök miatt. Ismerte Kiarát, pontosabban módot adott neki arra, hogy a nyilvánosság előtt védje álláspontját.

A folyó megvadult, zúgva söpört, egy hal meresztgette a szemét, kiugrott a szabadságra, nem akarták megakadályozni. Ártatlan is lehetne, szelíd életű is, kiírta a homlokára: A magyar leninistákkal vállalok közösséget. A legválságosabb pillanatban kőrbenézett, látta a mozdulatlan alakokat. Zacskót cipeltek, kiborították a hátizsákjukat, okosnak látszottak, mint akik tudnak pár jó módszert. A szemgödrük megtelt homokkal, faládát nyitogattak, személyes holmijukat mutogatták, miközben felfelé kapaszkodtak a meredek hegyoldalon. Kiáltás hallatszott, ráugrottak egymásra, próbáltak valami eredetiséget felmutatni, a mozdulat a jellemükről árulkodott.

Somfai szorgalmas, elfogadó volt, elzsibbadt, a fejét a földhöz szorította. Vágyálmok csepegtek az ágakról apró kortyocskákban. A táj szépsége tükröződött vissza a cseppnyi vízben. Egy rövidre vágott, aranyszőke hajú nő kávét szürcsölgetett. (Végiggondoltság híján konfrontálódunk, mondogatták, csipogunk, bezárkózunk az anyanyelvünkbe.)

Kastélynak nézték a fát, távol a zajló forgalomtól, mely folyton ugyanazokat a kifejezéseket ismételgeti. Csiripelünk, tisztán érezzük a gondolatokban rejlő (h)őt. Egyesek bosszúállást váltanak ki másokból, meg szégyenkezést, rémtetteket. A fa alatt állók forrongtak, esztelenebbekké váltak, kételkedve figyelték őket. Egynémelyek olyan dolgokkal foglalkoznak, melyek nem érdekelnek senkit. Fent a hegyen titkos anyagokat főznek azok a nők, akikkel sikerült megismerkednem, Európa hullámzó szépségei, sajtókonferenciát tartanak, összekötöznek, a fejemre húzzák a ruhájukat, hogy bejuttathassanak a Szabad Európa rádióhoz. Azért beszéltek hangosan egy egész héten át, mert az igazság nem ismeri őket, a háttérben ott van az idő, egy sárga hajú nő fogadja gratulációmat, ugyanazt, amit tavaly már elmondtam neki.

A fa tetején ketyegett egy óra, azt mutatta, hány nap van még, hány óra, hány perc. Közvetlenül a kapu alatt állok, az óramutató rám tekeredik, a háttérben mindig április van. Disszidens vagyok, egyszerre több reprezentatív kérdést tesznek fel, például azt, hogy ki vállalja a felelősséget? Tudatában vannak egy távoli világnak, melynek megnyilatkozása, teológiai vázlata, (igazságlenyomatai) csak lassan, fokozatosan alakulnak ki. A tubusból képlékeny anyagot nyomok ki a falra. Ebben a világban mindenki kapható, az egész társadalom haszontalanságokat követ (el). A nők elrabolják a férfiakat, az európai országok békés egymás mellett élését bontják meg. Az asszonyok agyontáplálják férjeiket, megfőzik őket, egyesek monopolizálni próbálják jogaikat. (Nincs senki a világon, aki ne tekintgetne a rajta kívül lévőkre.)

 

Somfai felmászott a fára. Ügyesen szaladt, kis lépésekkel, legyintett, arra várt, hogy a többiek visszahívják. Ebben a korban már diplomád lesz – mondta az apja, és még hozzáfűzte: Miként lehet a faluban valamit elérni? Úgy öltözködött, mint a többiek, frissen borotvált szakálla csillogott. A hiány és a cél hihetetlensége miatt Somfai megváltozott. Zsuzsanna ferdevágású szeme megrezzent a szempillák alatt. Elfelejtett dolgokat, pedig telefonáltak neki, járkált a fa tetején, egyik ágról a másikra lendült, megbeszéléseket folytatott, képmutató sajnálkozással vett tudomásul bizonyos dolgokat. Szégyenlős mosollyal minden tisztázódott. Úgy gondolta, hogy ismét elalszik, és megsimogatta Somfai kezét.

Petneházi utálkozva pöckölte le a szürke hamut, a cigaretta változatai utópisztikus kísérletekre emlékeztették. Az volt az érzésem, hogy a hosszúkás arca még keskenyebb lett ebben az időszakban. A fogai barátságosan és komolyan hátrahúzódtak. Az orra, a természetes emberi védekezés jelképeként felfelé kunkorodott. Tág orrlyukai kényszerítették a szaglásra. Az arca két-három marék kitépett szőrcsomó megkopott helyétől volt foltos. A hangja remegett, mintha betegségekben szenvedne. A szája kedvesen mosolygott, mégis elsősorban megreformálni akart. Kétséges volt azonban, hogy sikerül-e (megsemmisíteni, szóképpé alakítani, esetleg tárgyiasítani)? Azon gondolkodott, hogy a többiek tájékoztatni fogják-e arról, milyen lépésekre készülnek.

(Magáról akart hallani elsősorban.)

Petneházi az összes szereplőt látta, akikkel a halála után találkozni fog. Ugyanazon a bolygón élnek, kart karba öltve, magyarázat nélkül, ugyanabban a házban. Petneházi gyötrődve kóborol, az jellemzi, hogy nem mutat ellenállást. A bolygó üres, beszélgetne valakivel, kísérletet tesz, hogy elé álljon. Az itt lakók többsége ismétlésre vár. Fél, mert rettenetes lényekkel találkozik. Valamennyien nők, feltehetően műalkotások. Még mielőtt félreérhető lenne a dolog, megragadják és megkötözik. (Egy másodperc választja el őket attól, hogy megérezzék a történet elemi erejű fordulatait.)

A falu utolsó háza, ideges és gyanakvó, (közvetlen a hegycsúcs alatt), mintha állandóan közeledne, vagy távolodna, vagy inkább csak bólogatna, (nem úgy, mint egy harci kutya, hanem) úgy, mintha a hajlék permanens alkalmatlanságát jelezné. (Vagyis mintha nem Isten szavát kellene igazolnia.) Sűrűn hullnak az esőcseppek, így teljesítenek szolgálatot. Sír a folyó, egy kockás irkalapot sodor csupa kis betűvel, papírdobozokat rak a kőre, elfelejtkezik arról, hogy mi a helyzet a viharos hónapokban. (Ami a ház végében volt, megfelelt a tényeknek.) Aki a szemével ingerülten figyeli az égitesteket, az nem érti a nevüket, mikor azok bemutatkoznak. Hírnökként mutatkoznak be, azokra a kapcsolatokra hívják fel a figyelmet, amiket a hétköznapi igyekezet behatárol. Fiatalok, kegyetlenek, nyíltak, rossz természetük lehet. Kiválasszák a kenyeret, a húst, a szalonnát, a tojást, amit magukkal tudnak vinni. A profikkal baj van, senki sem tudja, mit tettek eddig, és mit fognak még tenni. Ha ezek a dolgok megsemmisülnének, megváltoznának, és már nem volnának tragikusak. Lerakják, mellé teszik aznapi újságjaikat, meg néhány tanulmánykötetet az íróasztalról. Engem ilyenkor megbénít a melankólia, és a kirajzolódó szándékok különbözősége. A legfontosabb az összejövetel időpontja, a meghívottak névsora, a megbeszélés témaköre, valahogy el ne árulják egymást. Senkik vagyunk, megmondták világosan, a rendcsinálás a fákra is vonatkozik. (A tömbökön kívüliség nem egyszerűen taktika, mely elsöpri a diktatúrát, óbégatott egy akác. Ül a parlamentben, nagyratörő, ám ízig-vérig becsületes.)

Estefelé ott járt magányosan az akácok körül. Sajnálkoztak, terveiket elfelejtették, csupa lelkesedés volt a megvalósítás útja. (Petneházi ki akarja vágni a fát. Úgy szalad, mint akinek kígyó mart a talpába. Őszintének látszik, Zsuzsannát csak eszközként használja, fondorlatokat sző. Biztos abban, hogy hamar feledésbe merül. Azt a látószöget választja, ami a hegy csúcsát tekintve a legszélesebb. Beindítja a fűrészt, ez a kiváltó ok, amit saját énjének hirtelen feltárulkozása okoz. Aggódik, szégyent érez, mindenesetre tagadhatatlan, hogy fondorlatosságra van szükség.

Nyúlkálnak az ágaikkal, réseket vágnak, a nap felé, titkok nyílnak meg, fordul a virág, az ébresztő hangjára figyel. Kinyitja az ajtót, egy kis emigrációt szeretne látni, ahogy visszatérnek. Jönnek, hosszú sorokban, kijelölik a sátrak helyét. Szorosan egymás mögött jönnek, legalább egy órára szeretnének szabadulni. (Ez már nem ágyúdörgés, csak kevesen ismerik fel benne a magyar eszmevilágot.) El kell ismerniük a hibáikat, miközben az ellenállás folytatódik. Könnyen elolvasható, elvégezhető, aki mást mond, az nem érzékeli a szófordulatokat.

Hosszú kabát, rövidre vágott haj, folyékonyan és gátlástalanul lobog, nehogy bárkinek is eszébe jussanak a hibás gyakorlatok. Veszélyes körülményeket teremt, egy betolakodó sereg leverésével foglalatoskodik. A hátukon viszik egymást, a lépcső közepén, egyre gyorsabbak és nyugtalanítóbbak. Soraikban indulat nélküli cihelődés észlelhető. Egyesek még ennél is tovább mennek, azt hirdetik, hogy ez az idők lenyomata. Hirtelen és tényleg forradalmat csinálnak a szapora járású nők. Kifakadnak és felháborodnak. Szerintük nincs semmi közünk ezekhez a dolgokhoz. Csak két apróságra térek ki, melyek elkerülték a figyelmüket. A szerelem misztikus ördögét alkotva eggyé válnak a nők a férfiakkal. Imbolyogva hintáznak a lépcső közepén. Nem tesznek eleget ceremoniális kötelezettségüknek.

Eldöntötték, félrehúzódnak, nem engednek a csábításnak. Sok a vízcsepp a Dunában, és a levegő meg ritka. Éjszakai viharban repülnek rossz körülmények között. Páncélosok másznak fel, megformálják az ellenállást. Piros arcú, fiatal szörnyetegek pattannak fel a motorkerékpárjaikra. Lefekszenek apró szerszámaikkal, fizikai okokból követnek el egy-egy hibát. Gyalog, félig lefarigcsált kezekkel matatnak, simogatnak, levágott ujjakkal régészkednek, ami elromlik megcsinálják. Semmi sem láthatatlan, semmi sem hallhatatlan, az intenzitás élménye belehasít.

Évekig hordozták arcukon a születés előtti csöndet. Ez is magyar ügy, egymáshoz való ragaszkodás. Cigiért való kunyerálás az üres utcán. Hazajöttem, alig hogy hívtak, kialvatlan állapotban. Számtalan példát hozhatnák fel arra, hogy itt szokásos a szavak ismételgetése. Nagylelkűnek és gyanútlannak látjuk egymást. Rám dudálnak, mert a tetteiket valami külső hatalom kényszeríti ki belőlük. Biztonságban érzem magam, de (fosok) félek a megtorlástól. Egy pillanatig kudarcot vallanak azok, akik a nevüket is, és a lakóhelyüket is eltitkolják. Orvosságos pasztillákat tartanak a kocsijukban, és előadják elméleteiket. Kigördül a vonat, és megáll a vágányokon. A párás ködben jeleket mutogatnak, trappolnak, isznak a parti tiszteletére. Észrevették az óriástermetűt. Megtelt az út, a láb alól kigurult a kő. Száll a por, előadást tartottam, egy homályos konyhában, a jelenlévőknek pára lepte el a szemét. Napokig, hetekig érkeztek szavak a világűrből, azt vártam, hogy eldördül egy lövés, egy magányos fegyvergolyó, mely ugyanazt a hatást kelti.

A februári hidegben bolyongva Somfai rátalált egy házikóra, mely akkora volt, hogy éppen belefértek. Egymás hóna alá dugták a fejüket, hogy kipihenjék zaklatott életüket. Láttam őket csatározások közben, amint rangokat, pozíciókat sajátítanak el. Asztal mellett ültek, félfogadási nap volt, aztán elmentek ebédelni. Egymásra dőlve verekedtek, hogy megmentsék a várost. Az év vége egy másodpercig tartott.

Nem tudod, mikor találod szemben magad az állítólagos ellenséggel. Ha egyszerűen csak olyan objektív vagy, mint mondjuk egy számítógép, átörökíted a felülmúlhatatlanság génjeit, mely bosszúvágyat vált ki némelyekből. Része vagy valaminek ebben a hisztérikusan felfokozott hangulatban. Meglátsz egy nőt, aki elmulasztotta a kötelességét, és ezért szöknie kell. Csodálatos szerelmet ígér, de csak háromlábú, mégsem halványítja semmi az iránta fokozódó csodálatot. Megmagyarázza, de amúgy is hamar felismered, az utópisztikus kísérletet, fuldokló hangon felvetett szóképeit. Lehet, hogy spanyol, dán, egészen fekete, telepatikus összeköttetésben vagy vele, mindenféle lelkiismereti szempontok vezetnek, melyekről nem is hallottál, és azt hiszed, hogy ez az egész jelentékeny, sőt tipikus, sőt bizonyos csoportok arra várnak, hogy szövetkezve konzervatív restaurációt készítsenek elő.

 

Megmondtuk neki a véleményünket, azért szervezkedik. Létrehoz, megszüntet, ahogyan ez várható volt, valamiféle új szervezetet csinál, és mindenki egyetért vele. (Amikor egy ládában feküdtem, kétségtelenül történelmi tévedést követtem el. Ahhoz sem volt elegendő, hogy elmondjam az igazságot. Fontosabb erőket figyeltem meg, olyanokat, melyekben jelen van a vágy, és a rosszullét.) A vesztesek bűnbánó imát mondanak, mindenki elveszett, a rögeszme eluralkodott. Elképzelhető, de csak a legszükségesebb esetben, és még a látszatát is el akarom kerülni. Azt a tanulságot vonták le az eseményekből, hogy nincsenek érdekelve, hogy a hegedű jól szól, csak rá kell hangolódni.

 

Riasztó dolgokat terveznek állandóan, olyan megoldásokat, melyek a felelősséggel meg részigazságokkal kapcsolhatók össze, meg némi tébollyal, melyhez mindig társul zsenialitás. Találkoztam Petneházival, megejtő kép volt, Petneházi fej nélkül. Az út két oldalán sűrű bokrok helyezkednek el, és a bokrok között kétoldalú tárgyalások folynak. Világosan megmondták, hogy a rendelkezés mire vonatkozik. Négykézláb fut, elzárja a vizet, azt magyarázza, hogy a locsolás csak pazarlás, a zöld eszme elárulása. Nem hiszem el, hogy egy emberi testet vonszolnak föl a ház emeletére. A nő éjszakákon át nem aludt, nyugtatókat szedett, már teljesen levetette a ruháit, és leborotválta a Vénusz dombját. Hős jellemű nők szaladgálnak, összpontosítanak. Ősidőkig követem őket, amikor még a Pannon tenger hullámzott itt. A nők leülnek, teát főznek, a testeket szétvágják, hogy mindenkinek jusson (most láttam először ilyet). Sírtam, a pusztítás gyűlöletes volt, kétségbeesetten próbáltam magamba fojtani.

Somfai teljesen egyetért a katonákkal, akik néha berúgnak. Látszólag nem gondolkodik, vagy csak arra gondol, hogy hajnalban indulunk. Azt mondta, hogy kötelességünk játszani, és hogy néhány hónappal korábban már kapott egy ajánlatot.

Azon a szinten, melyet én emeletnek tartok, és az ablakból nézek ki, látom, hogy T-34-esek tartanak felénk, vajon megtámadnak-e, vagy továbbmennek? Telefonon beszélték meg, el voltak szánva, bár egyesek szerint ez nem volt más, mint szerfölött gyáva szőrszálhasogatás. Megtörtént a szereplők nyilvántartása, a méltatlan huzavona, az isteni gondolkodás, mely szemrehányást tesz önmagának. Valakinek a birtokába került valami, ami néhány évvel korábban még nem létezett. Somfai vállalkozott a rendkívüli feladatra, ahelyett hogy határozottan cselekedett volna. Legalább a közös elképzeléseket, melyeken érződik valami nemes nemtörődömség, (a tragikus érzések helyett) végigcsinálhatta volna.

Senki nem tudott semmit, pedig mostanában történt, hogy egy domborúfenekű modell kicsit feljebb húzta a szoknyáját. Tökéletesen érthető okok ezek, mindennek van magyarázata, mely ösztönző erő lehet.

A nők unszolták őket, hogy menjenek a piszkos fantáziájuk után. A legaprólékosabb részletekre gondoltak, ezt ismételgetik, mert ez most rém aktuális, mert ezek legendás évtizedek. Ehhez mindenféle szótárak, meg könyvek társulnak, meg némi depresszió, egy mentőautó, meg egy közép-európai társadalom, meg szólamokkal kevert felfokozottság.

A következmények megközelítették, sőt helyenként túllépték a saját határaikat. Doria határozott személyiségét, akiről először úgy tűnt, mintha lenne saját igazsága, egy másik igazsághoz kapcsolták, mely az övénél magasabb rendű és tekintélyesebb. Doriát kezdték lekötni az elvont moralizálások. Olyan asszonyok mászkáltak a fa tetején, akik nemzeti hagyományban születtek. Szépek voltak, és a kezeiket a kabátujjukba mélyítették. Hónapok óta együtt éltek, és vizsgálták egymást. A lábuk formás volt, lezáratlan és befejezetlen, a lábikrájuk gondosan megtervezett és feszes. Az átfogó, hullámzó járás aprólékos kimunkáltsága jellemezte őket.

Egy asszony mászott felfelé. Valamilyen értékrendet követett mániákusan. Nem az önmarcangolás miatt, hanem mert napi szinten figyeltek, ez volt az első élmény a lakókerületben. Egy asszony a hegyen sétál, és azt mondja: Semmi sincs időhöz kötve.

 

 

 

 

 

 

  
  
 

Magén István (Budapest, 1950), 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.