Videó

Százados Ábel kapta a legígéretesebb fiatal filmes díját Cannes-ban
Az M2 Petőfi TV videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Dinók Zoltán: A fehér zakó

 

 

 

 

A fehér zakó



Sáros Ernő mindig ugyanabba a zakóba ment el az irodalmi estekre. Szegény, az utóbbi időben sokat nélkülözött. Annak is örült, ha el tudott menni az estre.

Valériával, az anyjával élt együtt. Nem futotta lakásra. Az írásaiból sem tudott véletlenül sem megélni. Könyvkereskedő volt. Még írógépe is ott hevert az íróasztala mellett. Persze nem használta. Egy öreg bácsitól kapta. Novellákat és regényeket írt. De a kisprózában erősebb volt. Lényegre törő stílusa volt. Ezt szerették benne.

Az esteken mindig megszokták Ernőt a szokásos barna zakóban. Azt hitték, azért hordja ezt, mert azt hiszi magáról, hogy ebben nagyon „megnyerő”. Azt nem is gondolták, hogy azért mert nincs másik. De ha egyik novelláját olvasta fel, mindig megtapsolták.

Aztán anyjának egyszer valahogy feltűnt, hogy mindig ugyanabban a zakóban megy az estekre.

Mi lenne, ha vennék neki egy másikat, egy újat? – gondolta magában. – Biztos örülne neki… Szegény az író, ez tény, de ennyire nem lehet… Ennyi jár neki. Majd veszek neki egy fehér zakót! – Nemsokára közeledett amúgy is a születésnapja.

És Ernő sokat írt. Egyre többet.

Látja egyszer az e-mailjét s azon kapja magát, hogy újabb felolvasóra hívják. Amint ezt anyjának elmondta, az megfogadta, hogy addigra megveszi a fehér zakót.

Ernő nagy elszántsággal készült a találkozóra. Fogalma sem volt arról, anyjának mi a terve. De ő előkészítette már az írásait. Nagyon szerette az olvasótábort. Hiszen az ember nem is maga örömére ír, mint Ernő sem.

Aztán közeledett a nagy nap. Valéria, egyszer, mikor az író éppen nem volt otthon, elment a ruhaüzletbe. Kiválasztott a tágas kínálatból egy tejszínű, gyönyörűszép fehér zakót. Meg is vette. Mikor hazaért a zakóval, az író még mindig nem volt otthon, s Valéria eltette a szekrényébe.

Na, ennek örülni fogsz! – mondta magában.

Mikor Ernő hazatért, nekiült lázasan írni. Egy regénybe is belekezdett. Aztán másnap reggel, ahogy reggelizett, anyja azt mondta:

Meglepetésem van számodra!

Nocsak, mi?

Nézd meg, mi van az előszobaszekrényben!

Ernő felkelt s benyitott, ahova kell. Ott látta a fogason egy szál magában a fehér zakót.

Ez az enyém? – kérdezte Ernő.

Nem is az enyém! – mondta Valéria. – Na, próbáld fel!

Ernő felpróbálta s a tükör elé állt.

Ez nagyszerű!

Most már ebben mehetsz az estre!

Anya, nagyon köszönöm! – mondta meghatva Ernő.

Nincs mit! Ennyit megérdemelsz!

Majd Ernő levette a zakót, s még írt egy keveset.

Amikor eljött a nagy nap, délben felvette a szokásos ruháját és az új zakót, s mielőtt indult volna a buszhoz, anyja csak annyit mondott:

Ügyes legyél ám!

Már ment is, s vitte magával a kéziratot. Az úton egy szendvicset majszolgatott csak.

Mikor megérkezett, valaki azt mondta:

Ez igen! Igazi úriember.

Ernő zavarba jött, s zavartan olvasta fel a novellát is. De utána megtapsolták. Az egyik író odahívta magához:

Új zakót vettél? – kérdezte.

Ernő nem tudta, hogy erre mit feleljen, hiszen nem akart hazudni.

Nem. Az anyám vette.

A barát meglepődött.

Nem is magad?

Nem. Az anyám úgy gondolta, sokat járok abban a barnában… – mondta Ernő.

Tibor mosolygott.

Nagyon jó novellát írtál.

Köszi.

Most mit írsz?

Most éppen semmit.

Semmit?

Legalábbis fontosat nem.

Tibor sóhajtott.

Én most fontosat írok. – mondta aztán.

Éspedig? – kérdezte Ernő.

Egy regényt. – mondta Tibor.

És miről szól?

Azt nem árulhatom el.

Rendben. Azt hiszem megyek.

Viszlát. – s kezet fogtak.

Majd Ernő sietett a buszmegállóhoz. A fehér zakójában már nem csak az íróknak tűnt fel.

 



 

  
  
 

Dinók Zoltán (Kecskemét, 1981) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.