VideóA Ma7 csatorna videója Keresés a honlapon: |
P. Nagy Laura: Két fűzfa
Két fűzfa
Két fűzfa áll a folyó két oldalán. Kitekeredett, szokatlan törzsük egymás felé nyújtózik, és a lombok összeérnek a folyó felett. Mintha a természet űzne valami ismeretlen játékot fával és fénnyel, idővel és szerelemmel. Kapaszkodnak egymás hajába, két fűzfa a folyó két partján… A fiú a város szélén lakott. A lány a közeli faluban. Mindketten szerették a folyót, mely kettészelte az ismert vidéket. A fiú magányosan szokott üldögélni a partján. Pecabotot lógatott a vízbe, és várta a kapást. Néha elképzelte, hogy kifogja az aranyhalat, aki teljesíti egy kívánságát. Különösen akkor szerette ezt gondolni, amikor az a visszatérő álma volt a tűzről. Mind gyakrabban álmodta, hogy ég a nádas, és ő a lángok között reked. A tűz a folyó felé hajtotta, de hiába, mert nem tudott úszni… A lány a barátaival járt le a folyóhoz. Leginkább nyaranta, és fürdeni. Kacagva vetette magát a hullámokba, és mindig az elsők közt ért át a túlpartra. Őt nem üldözték rémálmok. Neki csak egy vágya volt: hogy megtalálja élete szerelmét. És egy nap megtörtént. Meglátták és felismerték egymást. A fiú félénk mosolyt küldött a lány felé, de a szíve hatalmasat dobbant. A lány úgy tett, mint aki nem is vette észre a másikat. De azért nagyon is jól látta azt a feléje küldött mosolyt. Ismerték egymást az első pillanattól fogva. Így aztán a fiú nem lepődött meg, amikor a lány pár nappal később odaúszott hozzá, kigázolt a partra, és leült, közvetlenül mellé. A lánynak is természetes volt, amikor a fiú megfogta a kezét. Attól fogva minden nap találkoztak a folyónál. Nem hitték el a pletykákat a katonákról, akik bejöttek az országba, és fegyverrel szolgáltatnak igazságot a népnek. Nekik csak nyár volt. A faluban az öregek a padlásra rejtették a búzát, és leölték a jószágot. De ők csak ölelték egymást a folyónál, s amikor eljött Szent Iván éjszakája, kéz a kézben ugrották át a tüzet. Nem látták a katonákat, de a puskaropogás hangját elvitte hozzájuk a szél meg a víz. A városban lángra kapott egy ház, és sikolyok jöttek a falu felől. Emberek szaladtak le a dombon. A szülők gyermekeiket cipelték, az öregek egymás kezébe kapaszkodva botladoztak a nádas felé. A nádasban zsiványok tanyáztak, de ők is félték az idegen katonákat, és senkire sem emeltek kezet, aki hozzájuk menekült. Szaladt a falu népe, és szaladt a város népe is a folyó felé. A fiú az álmára gondolt. A lány is az álmára gondolt. Egyikük sem értette, hogy lehet az, hogy a tegnap még mosolygó világ a szemük láttára változik át valami ismeretlen borzalommá. Sikolyok hangját, idegen parancsszavakat hord hátán az esti szél. Ez egyszerűen nem történhet meg! A fiú felnézett az égre, oda, ahol az Istenét sejtette, és imádkozni kezdett. – Ússzunk le a folyón messzire! – javasolta a lány. – Én nem tudok. De te menj! Mentsd az életed! És el akarta lökni magától a lányt, de az annál erősebben kapaszkodott a karjába. – Veled akarok maradni! – Akkor fussunk! És futottak a nádas felé. Zsiványok jöttek velük szembe, puskákkal. Mentek az idegen katonákra. Ők, egymás kezét fogva futottak tovább, amíg össze nem roskadtak a fáradtságtól. Megbújtak a földön, két fészkehagyott, szerelmes vadgalamb… A fiú egy csodában reménykedett, ami megmenthetné őket, a lány pedig arra gondolt, hogy kár volt megbeszélni tegnap a gyermekük nevét, akit talán már a szíve alatt hordoz. – Maradjunk együtt, bármi történjen is! – kérlelte a lány. – Akárhány életünk lesz, örökre együtt maradunk. Ígérem! – felelte a fiú. Egymás szemét nézték, amikor megreccsent körülöttük a nádas. A következő percben a világ egyetlen, hatalmas lángtengerré változott... Két fűzfa áll a folyó két oldalán. Kitekeredett, szokatlan törzsük egymás felé nyújtózik, és a lombok összeérnek a folyó felett. Mintha a természet űzne valami ismeretlen játékot fával és fénnyel, idővel és szerelemmel. Kapaszkodnak egymás hajába, két fűzfa a folyó két partján. Nyár van. Senki se járja a vidéket. Végtelen szomorúságot érzek itt. Hogyha lehunyom a szemem, szinte látom, ahogy a halál végigszáguld tüzes szekerén a dombról le a folyó felé. Különös fák, különös emlékekkel. Bátorságot veszek és átölelem a kitekeredett fa törzsét. „Mi történt veled?” – kérdezem gondolatban. És a fa mesélni kezdett: „A fiú a város szélén lakott…”
Megjelent: 2020-07-18 20:00:00
|
