Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Horváth Kolos Xavér: Majdnem

 

 

 

 

Majdnem

 

Farkasszemezünk. Már könnyezik a szemem, kapargatom a fotel karfáját, mert mindent megteszek, hogy véletlenül se pislogjak. Hogy ne veszítsem el a kettőnk kis játékát. Neked a szemed sem rebben. Végül miközben nézek a szemedbe, hirtelen tudatosul bennem, hogy kék a szemed. Ez olyan hirtelen ér, hogy muszáj pislognom. Nevetve annyit mondok neked, hogy nyertél. Értetlenkedve nézel rám. Azt sem tudtad, hogy játszottunk.

 

Nálam hagytad a kaktuszod. Azért vettem neked, mert azt mondtad, neked nem való növény, mert nem tudnál róla gondoskodni. Ezért tavaly nyáron egy átlagos, őszi nap vettem neked egy kaktuszt. Örültél neki, mert értetted, hogy csak egy közös viccet akartam kialakítani kettőnk között. Egy hónapra rá már nem válaszoltál egy üzenetemre sem, nem akartál rólam hallani. Nem értettem, miért. Csak később jutott eszembe a kaktusz ajándékozására vonatkozó babona.

 

Mikor megláttalak, rögtön felfigyeltem rád. Olyan érzésem volt, amire a szerencsétlen reménytelenül romantikus típusok azt mondanák, hogy első látásra szerelem. Onnan tudom, hogy ezt mondanák, mert én is így mesélem azóta is. Olyan kisugárzásod volt, hogy azt éreztem, ha akkor és ott elütött volna egy vonat, azt mondtad volna, nem baj. Majd legközelebb. Mégis azért tetszettél meg ennyire, mert cigiztél. Nem azért, mert annyira vonz a cigi, csak az előtted levő ember, aki fontos volt nekem, soha nem nyúlt volna hozzá egy szál cigihez sem.

 

Ha azt látod, hogy vérzik a szám, az amiatt van, hogy ha rád gondolok, tépkedni kezdem. Addig tépkedem, amíg nem lesz az ajkamon egy olyan seb, aminek napok kellenek, mire begyógyul.

 

Találtam egy régi polaroidot, amin te vagy. Fekszel a tengerparton, a homokban. Mosolyogsz. Úgy mosolyogsz, mint mikor valaki olyat látsz, aki nem én vagyok. Nem tudom, mikor készülhetett a kép. Miután megtaláltam a képet, rohantam a telefonomért. Végre kifogást találtam arra, hogy írjak neked. Arra gondoltam, hogy lefotózom a polaroidot, majd elküldöm neked. Semmi szöveg, csak egy kép. Te sem fogod érteni, hogy ez a kép honnan van, elkerülhetetlen, hogy válaszolj. Visszamentem a polaroidhoz, mostmár telefonnal a kezemben, de már nem voltál rajta a képen. Egy vadidegen feküdt a homokban. Mégcsak nem is hasonlított rád.

 

Elmesélted, hogy lefeküdtél valakivel. Úgy mondtad, mintha ezzel azt akartad volna elmesélni, hogy kék az ég. Ha ilyen természetes volt ez neked, akkor azt jelenti, hogy nem ez volt az első. Először nem zavart, de azóta csak ez jár a fejemben. Téged látlak meztelenül, ahogy egy másik emberrel fekszel az ágyban. Nem akarom, de folyamatosan bevillannak képkockák arról, hogy milyen lehetett.

 

Az ember az első szerelménél hajlamos gyerekes lenni. Olyasmire gondolok, hogy folyamatosan a hasonlóságokat kerestem közted és köztem. Viszont miután rájöttem, hogy semmi érdemi hasonlóság nincs kettőnk között, olyan dolgokkal kezdtem foglalkozni, amire senki nem gondolna: rájöttem, hogy Anyám és a te telefonszámod ugyanarra a négy számra végződik. Rájöttem, hogy valószínűleg az osztályunk névsorában ugyanazon a helyen állhatunk. A kedvenc filmed ugyanannyi betűből áll, mint az én kedvenc filmemé.

 

Nemrég az egyik éjjel felkeltem éjszaka. Feküdtem a sötétben, és azt vettem észre, hogy hiába próbálok lélegezni, nem megy. Ez nem egy gyenge lábakon álló költői képi próbálkozás akar lenni, tényleg nem kaptam levegőt. Lélegeztem, de nem ment. Éreztem, hogy egyre kevesebb levegőm van, bármelyik pillanatban meghalhattam volna. Nem tartott volna sokáig. Utána rád gondoltam, és ekkor még annyira sem kaptam levegőt. Lemondtam arról, hogy nem halok meg. Utána felébredtem. Csak álmodtam.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2020-07-16 20:00:00

 

Horváth Kolos Xavér (Vác, 2000)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.