Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Batári Gábor: Filmnovellák – A három irodatündérek

 

 

 

 

Filmnovellák

Rajz-vázlatok, rajzolatok némi szöveg-illusztrációval egy leendő (rajz)filmhez

 

A három irodatündérek

 

 

Itten most három úgynevezett irodatündér következik, az első képen Athina Fyorda Zodakhayus tündököl a büró-hivatalt védő őrhölgyként, a másodikon Ghida Bergora Zolkhamyavarsh kápráztat minket úgy nevezett őrhölgyi minőségben, a harmadik rajzon egy kiváló irodai alkalmazott, - az előző két delnő egyik védence - lánglelkű, hangyaszorgalmú, kávéfőzésben, körömreszelésben is jeles titkárnő, Tzitza Matzakisz Zolkhamyadogda kisasszony. Ha már a fenti, hatodik ikon révén így behatoltunk Vogüssen báró második űrbéli krónikájába, el kell, mondjam, hogy e három hölgy azon irodatoronyházba termett egyszercsak valahogy dolgozó lányként, mellyé Yesabel barokkos hajó-úrhajója alakult át földre szálltakor (micsoda totális metamorfóz és transzfigura).

E három remek hölgyemény földünkön élt-halt valaha, aztán talán az átlagosnál érzékiesebb, nem túl otthonteremtő, nem túl utódgondozó, nem túl fakanál mellett tüsténkedő létformája miatt, hogy ez mit fed, meg ne kérdjék, az Alcepabran 26 büntetőbugyor-bolygón találta magát az ekronita fajzatú, csöppet sem sovány, hímsovén, szexista faszi-nyisták társadalmában, százhalombattai-rém-uralmában. Az ekroniak népe törvényének, a szent riynek és ítélkezési módszereinek egy egész fejezetet szentel kiváló leíró tanulmányban Vogüssen báró előbb említett ama nagy műve.

Végül tündérrendűvé fokoztattak fel. Így kettes asztrál fokozatú tündeként, földöntúli testben kerültek újra a földre. Ugye ebbe az irodaházzá vedlett eredendőn hajó űrhajóba.

 

 

VII. Kép

Athina Fyorda Zodakhayusz

 

Athina Fyorda kisasszony alant a képen egyen mini kosztümjében (itt már látszhat a csodás női láb térd fölött is megtorlás nélkül, nem úgy mint a prűd ekroniták között) igyekszik haptákba vágni magát őr-széke, őr-asztala mellett, mert az őrzés-védés az ő asztala. Igen haptákba vágni magát, már amennyire tudja, egyik lábát levágták a bősz ekroniták, ugyanis egy szemtelenül nyúlkáló, őtet fogdosó ekronita férfiút saját kezűleg megrúgott, sőt fel is pofozott, ezért vették karját is, mindezeket megelőzve csúnyán is nézett rája, ezért tán szép szeme hiánya. Bal hóna alatt sör, a jobb alatt mankó, mert a háklis irodavezető szemlézi őket, jogos a többesszám, mivel az eddigi leírás a még lejjebb-képi Ghida Bergorára is vonatkozik, ugyanaz a kosztüm, ugyanaz a színe, ugyanaz a hossza, ugyanaz a cigaretta és a sör, ugyanolyan mankó. Ö is irodavezetőileg ellenőriztetik.

És szól is az irodavezető: Cigiznek, cigiznek, végén még a másik lábukat is le kell vágni, becsüljék meg magukat kivételes dolog, hogy kiragadtuk magukat az ekroni pokolból. Ghida maga meg mér” nem teszi le a sört az asztalára, a cigarettát a hamutálca szélére legalább a szemle alatt, vegyen példát a társnőjéről, legalábbis a vigyázzállás tekintetében. A lányok válaszként még jobban haptákba vágták magukat.

 

 

 

VIII. kép

Ghida Bergora Zolkhamyavarsh

 

A jobb szem. a jobb kar és a jobb láb együttes eltávolítása az ekroni szent riy szerint nők esetén a legsúlyosabb büntetés, mert oly kegyesek, hogy asszonyféléken halálbüntetést nem alkalmaznak. Amint a képen is látszik Ghidára ezt a büntetést rótták ki, persze Athinára is, mint kitetszik. Az uralkodó réteg elleni lesből történő orvmerényletet elkövetőkre sújtanak le ily keményen, kísérlet esetén is, bár ők a zsarnokot nem nyuvasztották ki, pedig elmélyültek a zsarnokölés tanában. Az ekronita rend, mint sejttettem is eléggé hím soviniszta, nos, az uralkodó réteg a férj-fiúi nem. Ghida Bergora a néki kiszemelt férjjelöltet elagyabugyáltatta és közben egy bokorban megbújva, az alapos helyben hagyást gunyorosan ki-tekintgetvén leste. Ez kimeríti a jobb szem elvesztésének ódiumát. Ám amúgyis a kedvezményezett társadalmi csoport sajátkezű bántalmazása vagy az arra való konspiratív felbujtás önmagában magával vonzza a fent említett, a gyengébb nemre kiszabható legsúlyosabb ítéletet a jobb szem, a jobb kar és a jobb láb egyszerre való elvesztését.

Ghida a sört és a cigarettát egyetlen kezében tartja még hapták közben is, - Ghida Bergora ezért külön megrovásban részesült az irodavezetőtől, mint olvashatták is volt - nem úgy mint Athina, aki a speciálisan kiképzett hendikepes büró-testőrök vigyázzállási formagyakorlata szerint, - mely harcművészeti stúdiumban, ugye nem is kell mondjam, részesült mindkét hölgy - megmaradt baj kezével mankója nyelét szorítja, mit felkarközépig meghagyott jobb karcsonkjával fog. Hogy miért dohányozhatnak és fogyaszthatnak alkoholt még őrszolgálatuk ellenőrzése közben is? Mert mégiscsak egy kártya- és ópiumbarlang szebb szóval kaszinó hivatali apparátusának tagjai ők.

 

 

IX. Kép

Tsitsa Matsakisz Zolkhamyathügda

 

A sánta, de igyekvő, félszemű, de szemfüles, egykarú, de gyors és gépíró titkárnő Tsitsa Matsakisz kisasszony épp egy nélkülözhetetlen kézikönyvet visz főnekének, e cselekedetében lett megörökítve az örökkévalóságnak (lásd alanti kép). Hogy jutott idáig, hogy lett ő is ennyire végtagtalan? Ha tudjuk, hogy ekroni nő és ugye tudjuk a fennebbiek értelmében, nem kell nagyon csodálkoznunk. A nagyon delnői daliás Athina és Ghida iroda-testőrnőknél, ő tán még daliásabb, még sem aktív lázadásért büntettetett, mert nem is lázadt a fennálló ekroni rend ellen. Az ekronita főhatóság hivatalában volt titkárnő, (a nagy tapasztalat, ezért lett hát a földön is, az űrhajóból lett irodaházban titkárnő) de pechére véletlenül titkos iratokba tekintett bele, az ekroni törvények szerint e miatt jobb szemének vesznie kellett, de állását megtarthatta.

Egyszer munkahelyére nagyon mini szoknyában ment, az az igazság azért, hogy mutogathassa a hivatalban nagyon, nagyon jó lábait. Úgy el tudott jutni a főhivatalba, (sűrű bokrok közt, bokorugrón araszolt) hogy nem lett nyilvános combmutogatás belőle, ami súlyosan megtorlandó arrafelé. A főnök meglátta, ekronita lévén nagyon begerjedt: Főnök, főnök, mit csinál, sápítozott Tsitsa, ám kihívón, mert a főnök nyúlkált rajta ide meg oda.

Aztán meg az ostoba kölyök történetesen nem tőből levágott jobb lábbal méltóztatott besétálni a hivatalba!? Lebukott az utcán kurta szoknyájával, rögtönítélő bíróság hajtotta végre rajta az ítéletet azon nyomban. A kezdő vágást az a savós szemén már sírba fektetése előtt szem-érmet viselő jóláb-(nemcsak pénisz)-irigy öregasszony vitelezte ki, ki kiszúrta volt, na, aki meglátta szemérmetlenül rövidke rucijában (az ekroniak nem úgy véreznek, vagyishát /nem véreznek el/ és gyorsan regenerálódnak). Onnantól vágták kegyességből csak a jobb tipegőjét, meddig a szoknya ért. Szumma szummárum főnöke észrevételezte mankókkal, újdonsült fél lábbal, nagyon megneheztelt rája, nem megmondtam kisasszony, hogy vigyázzon, ne járjon ilyen alul semmi rokolyában. Nem akkora vehemenciával fogdosta a maradék, de szép, formás, terjedelmes lábat, miként eddiglen. Nem is mondta, duzzogott Tsitsa Matsakisz kisasszony és mérgesen pofon suhintotta főnökét. Ki lett rúgva, fel lett jelentve, hagyományos hosszú pörben férfi-főnök-ütlegelés miatt teljes jobb karvesztésre ítélték, kis idővel ezután menekíttetett át a földi űrhajó irodaházba.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2020-07-04 20:00:00

 

Batári Gábor (Budapest, 1967. március 09.) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.