Videó

Szabados Árpád videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Magén István: Bizonyítékok

 

 

 

 

Bizonyítékok

 

 
Magén István Esti beszélgetés (fametszet)

 

Semmiféle írásos bizonyítékom nincs, nem is volt. Nincsenek írott, polemikus műveim, és eredeti dogmáim sem. A szentség képlet a szívükről azoknak, akiket hamis felfogás ejtett rabul. Előfordulnak utálatos épületekbe betelepült intoleráns nyilatkozatok és rendelkezések. Tudjátok meg, mondta, hogy aggályos pontossággal megállapították, hogy a kezeket hogyan kell tartani. És, hogy a lábakat bizonyos esetekben mégiscsak szükséges megesketni úgy, hogy az eskű érvényes, és kötelező legyen. Az eskü letevőjének meg kellett csókolni a fejet, és meg kellett tekintenie a fejet, hogy szabályszerűek-e a fülek, és törvényszerűek-e a szemek és az orr. És hogy önkéntesnek és kényszernélkülinek tartja-e a saját gondolatait egy másik társának gondolataival szemben.

Ha megrúg egy ló, a helye megzöldül, kékül, tegnap meg majdnem romba dőlt a világ. Ugrottak, és óva intettek a telefon profán használatától. Szent bogárkák mászkáltak a toronyban, egymás sikerein felbuzdulva. Megrágták egymás arcát, és a föld középpontjáig furakodtak. Egyes helyeken kigúnyolták őket, és részt vettek a kínzásukban. Ősrégi önfeláldozó aktus, trillázó dallam. Lovakkal vágtázom én is, vagy táncolok, mint egy juhászkutya. Panaszlevelet írtak, hogy ünnepelhessek velük, veled, meg azokkal, akik megérdemlik. Élvezem a poloskákat, melyek szóbeli hagyomány útján mentek át, és jegyezték fel őket töredelmesen. A forró vágy ott lobog bennünk, és a törvény parancsolataira vár.

Egy német juhász, akit a viharos évszak megakadályoz abban, hogy átkeljen az óceánon, ételt főz, aztán meg odakozmálja. Az ő arcának a sugarában menetelek a nyugati határ felé. Az emberek haragja színe már énekel, az okos látni fogja, de hallgatni fog róla, mert süket. (Vagy aludni készül.) Emlékszem még az arcuk rajzára is, ahogy galoppoztak, szántottak, szent köröket róttak, felforgatták a helyeket, mert így kell velük cselekedni. (Harcra készülődtek.) A moszkitók még szívükben őriznek egy titkot. A szertartásokat gyakorolják, az ellenség hatalmának megtörését, a mindennapos átkokat. (Aztán máglyára kerülnek.) A jutalmuk, hogy megnevettetnek minket, ez sokkal szerencsésebb, mintha eltennének láb alól.

Nem hiába fáradoztam sok év leforgása alatt. Néhány finom mellékmondattal jelzem, hogy akcióba lépek, kereslek. Kockázatos lépés, a vezér minden döntéséért felelősséget vállal. Egy vezércsellel kinyitom az ajtót, megölel a tér, és a megkövesedett szerkezetek. Áldozok, minden állattól és embertől számon kérem ugyanezt. Túl a folyosókon és az osztályokon, túl a titkokon és a hitehagyottakon, és egyéb rokonterületeken, vállalom a felelősséget. Azon túl sárga mezők, és a magaslatok, égig érő lépcsőfokok, és az ember le fog bukni róluk.

Bronz névtáblák szabályosan felcsavarozva a domború sziklán. A folyó megnyugodott, a gyermekek azt tegyék, amit Ő akar tenni. Megszállják a magaslatokat, fogadalmat tesznek, és ezt mondják: Béke!

Ebben a helyzetben az ember elbújik tenyere bölcsőjében és komolyságában. Szigorúan szem előtt kell tartani a kezet úgy, hogy az ujjak neve egyezzen a legkiválóbb kódexek tulajdonosainak nevével. Néhány példa mutatja, hogy a kéz gyakran baj, és kellemetlenség. Jót rosszra változtat, gúnyt űz velünk, szóban és írásban fizetteti vissza ellenséges cselekedeteinket.

Folyik a rendcsinálás, ütik a bogarakat, testvérgyilkosság a vád a szenzációs tárgyaláson. (A bogarak előkelő családból származnak, tehát a vesztükre kell törni.) Tűzszalagok gurulnak, esnek, szétszóródnak. (A szamárhajcsár elolvassa a tant, és temperamentumosan hallgat.) Tüskét keresek, kitárulkozom áhítattal, felkészülök. Korai még szólni, felemelni, felvirágozni a hit tisztaságával. Készen állnak, hogy visszatérjenek a győzelmeik színhelyére. Világít, és hangosan mondja, látott, kiáltozott, de semmit nem vette észre. Hogy nyilvánvalóvá legyen a törvény, és megmutatkozhasson, néhányan ösztönösen rajonganak. Figyelembe veszik azt is, hogy könnyen adnak feloldozást. (A retorikai műfajok mást mutatnak.)

A hold kék, az ég vörös és hullámzik. Hímek rohannak késekkel, esküt tesznek, bele másznak, mögöttük a szél. Szolgál a félelem, tilt és enged, bika, oroszlán, sas arca domborodik.

 

A ló megértette, hogy a kapcsolat nem lesz tartós. A vonalak (a vonatok) elindultak nyugat felé, kidőltek a falak, cigizünk. A világűr kedvesebb és drágább, szinteltolódást láthatunk az égen, meg néhány darabokra tört bolygót. Az eltérések a Hold – Föld – Nap állásból adódnak. Katapultálok, mielőtt felrobban az egész. Huszonöt évig élnek, tizenegy évig gondolkodnak, azt teszik, amit a szörnyű betegség nem sorvaszt el. Az ellenzék hiénásan üvölt, a vörös kakas kalapácsokkal dobol, figyelmet szentel a mindennapi gyakorlatnak. Senki sem oldozhatja fel magát fogadalma alól. Énekelnek cintányér, furulya, és hegedű kíséretében.

Reggeltől estig folyik a küzdelem, az emberek megtudják, és beszélnek róla. Régi harcos, félelmetes s szigorúsága önmagával szemben. Évek óta először ír, először fest, először zenél. Büszke, mert újért küzd, nem egy látomásért. Átlátok, kapkodok, gyakran mérföldeken át, a fogamzástól a halálig, az egész egyetlen biológiai ciklus.

 

Még soha nem éltünk teljesebben. A drapériában meglátom őt a kupola alatt, az elmaszkírozottakat, ráfestették a szemet, a szájat, a nagybetűs plakátokat, a tekintetük erejét, igavonó állataikat, melyekkel a csúcsra kapaszkodnak. A tantermekben a táblákon, a zöld vésés, kék karc, sárga hányás, a tanáraimat keresem, a fegyvereknek hiába van szemük és tériszonyuk, véleményük a mellékutakról, a falak alól, a sínekről, a világ közepéről. Bűnhődni kell az elhamarkodott megjegyzésekért.

A vezetékek, barnák, kékek és zöld-sárgák, összetartanak, jövendölnek. A ködben feloldódnak a lovak és a hegyek. A paripák gyökértelenül nyargalásznak, keringnek, valahol megáll a szív, és vérrög keletkezik. Tövig letarolt a táj. Az elefánt nagy ívben indul. Önmagát keresi a felkavart hullámzásban.

Gyönyörű élők halnak meg gyakorlatilag erőfeszítés nélkül. A szempontok kidomborodnak, a lovacskák nyargalásznak, vitatkoznak, keverednek, a legelők nem adnak zabot, mintha mindenkinek külön rendje lenne. Fordulj, ne válaszolj, játékból sem.

Melledet és hasadat megőrzi az árva szénaboglya, a pipacs szemű madárijesztő. A lányok bőre, meg a készülődés szögletes mozdulatai.

 

Karjával követi az asszonyok derekát a cipőfűzőtől a zöldséglevesig. Hajnali háromkor, spiccesen, zavarában, szép dolgokat tesz. Rossz érzésekkel alszik el, és töpreng, hogyan lehet a gondolatot festménnyé varázsolni. Bedugultak a zsákok, a média táncol, a színházak az ember egyszerű véleményét mondják. Csörög a homály, formák találkoznak, a világmindenség szép, mint a szexualitás. Lesoványodott gyerekek játékait dédelgeted. Agyagedényekből eszel, az asszonyok kiültek a padra tűzkontyosan. Névtelenek, mert ez kell az életben maradáshoz. Az emberek szemében ezek sületlenségek, semmi közük a kulcsfontosságú kérdésekhez. Az arcuk hosszú, ráncos, és élénkpiros. Testtartásukban a régi harcos elszántsága, a hivatás álarca alatt ott bújik egy közönséges halandó.

A falu kerek végében meglátod az ígéretet. Apatikus öregek, teli szájjal nevetők, dáridózók húzzák össze szemeiket.

(Ennyi a bizonyíték. A ló kirándulni megy, felfrissülést keres, haladékot. Elszomorítja a fák szomorúsága. Csikó gyászol a repülőgép roncsai felett. Elszorult torokkal, minden mozdulatával egy újabb mozdulatra készül. Mutatóujjamat rányomom az ablaküvegre.)

 

 

  
  
 

Magén István (Budapest, 1950), 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.