VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
M. Szlávik Tünde: Mi a jó a szombatban?
A szombaat reggelben aaaz a jóóó – nyújtanám kisiskolás módon –, hogy amikor hajnali fél ötkor kidob az ágy, nem az az első gondolatom, hogy megint nyúzott leszek egész nap, hanem hogy mennyi mindent megcsinálhatok, amire a héten nem volt időm. Jó megborzongani a fülledt, forró éjszaka után a résnyire nyitott ablakon át beszökő hűvös levegőtől. Jó végigbotorkálni a félhomályos lakáson létszámellenőrzést tartani, és halk kuncogással konstatálni, hogy három különböző méretű medvém ugyanabban a pózban húzza a lóbőrt. A gyerekszobából a folyosón és a konyhán keresztülhaladva papucstengeren kelek át, de most még ez sem zavar. Jó, hogy viszonylag távol van a nappali, s amúgy is csak csöndesen csippan a számítógép. Nem tudok betelni önnön mindenhatóságommal, hogy a nagyvilág felfoghatatlan méretű információözönéből a jobb kezem mutatóujjával válogathatok. Enyém a döntés, mennyit engedek be belőlük az életembe. Celebek – elég belőlük az origó főlapjának felvezető mondata. Nyitott könyv előttem az életük, csak éppen eszem ágában sincs beléjük lapozni. Nem vágyom politikára, balesetekre, még kevésbé vonzanak, mint a sztárpletykák. Felnézek a facebookra. Sosem találkoztunk, mégis egy hullámhosszon vagyunk- ismerősök friss megosztásaiból látom, hogy Zsuzsa sem tud aludni, Ági ismét jó sokáig fent volt, a fiatalok meg szinte le sem álltak tegnap dél óta. Szeretem a hajnali zuhanyzást, az eltévedt pókot papír zsebkendővel kimenekíteni a forró víz elől, a bőröm minden mesterkéltség nélküli natúr bőrillatát, s hogy ma is sikerült pont abban a pillanatban köntösbe, papucsba bújni, amikor felhörrent a kávéfőző. Megnyugtatóak a reggeli szertartások, ahogy a konyhapultnak dőlve bekapcsolom a rádiót, MR-1, micsoda marhaság, nekem Kossuth Rádió Budapest, már vagy 35 éve... Halkan, nehogy felébredjenek a fiúk. Érdekes, a rádióban nem zavarnak a hírek, sőt. Biztosan a tálalás teszi. Nézem, ahogyan a méz lassan csúszik le a kanálról, most nem kell sietnie, s a korty tej is szép cirmossá teszi a kávém felszínét. Lustán kavargatom a tejjel-mézzel folyó kánaánt, majd visszatelepszem a gép elé blogokat böngészni. Közben hallom a kenyeres autót, a hajnali buszhoz siető lépteket, a mindig késésben lévő nő cipőjének szapora kopogását az aszfalton, az ébredező madarakat. Tényleg, vannak még kakasok a faluban? Boci cica ébred elsőnek, az íróasztalon végigaraszolva az ölembe huppan, s várja a dögönyözést, aztán mélyről jövő meggyőződéssel dorombolva adja tudtomra, hogy ez neki mennyire jó. A konyhából halk nesz, majd kávéillatú, borostás jó reggelt csók, s a szék szokásos megadó nyikkanása, ahogy a súlyos férfitest ráhuppan. A nem-kell-korán-kelni-épp-ezért-egy-percet-sem-veszíthetünk-a-napból elvet valló fiaim is megérkeznek. Bence padlót felszaggató dübb-dübb-bel, Misa tipp-topp-szaporázom-nehogy-menet-közben-aludjak-vissza, előbb-érjek-el-a-kanapéig léptekkel. Kisfiam kamaszos húzódozása a csók elől, a nagy már-megint-nem-szégyellem-hogy-jó-anyához-bújni ölelése, egymás nyakába szuszogás, egy kis ringatózós szuszkiszorítással. De jó, de jó, de jó! Az is jó, hogy szombaton nem én készítem a reggelit, végre én is odaülhetek a terített asztalhoz, nem állva, tízórai csomagolás és légy-szíves-rakd-el-végre-az-ágyneműt-és-indulj-fogat-mosni utasítások között kapok be két falatot. Isteni a lágy rántotta, cserében elviselem, hogy jéghegyként emelkednek ki belőle a kenyérdarabkák, mert a fiúk úgy szeretik. Forró kakaó, sátoros ünnepeken – s utána még néhány napig, míg ki nem ürül a flakon – tejszínhab, csipetnyi csokireszelékkel. Jó, jó, jó – még akkor is, ha végül mindig enyém a mosatlan. Jó a családi kupaktanács arról, hogy be kellene vásárolni, de a város várhat még egy hétig, helyette ma főzzünk mindenkinek a fogára valót, ami négyünknek minimum háromfélét jelent, de belefér a délelőttbe. Mi a jó a szombatban? Egyszerűen: élni.
Megjelent: 2014-08-06 17:28:45
|
