Keresés a honlapon:

Turányi Tamás: Kevin teleszkópja

 

 

 

 

Kevin teleszkópja

Az éjszakai égre nézni augusztusban elég nagy könnyelműség, mert a múltat látni ott.

Egyszer nekem is muszáj volt alaposan megnéznem, de akkor még csecsemő voltam.  Ennek ellenére biztosan tudom, hogy apám megmutatta. Én is megmutattam mind a háromnak, titokban, amint beérkeztem egyikkel a másik után a nyárba – bár én inkább őket mutattam fel a csillagoknak, és nem fordítva.  Enélkül nem nagyon érdemes elkezdeni egy életet, gondoltam. Ez amolyan romantikus rögeszmévé csillapult változata volt egy ősi, afrikai szertartásnak. Egyik vallás vigasztal, egy másik csupán rendezi a létező világot. A szertartások egyiket sem teszik, legfeljebb rendet csinálnak: a véletlent és a végtelent kis adagokban szívd be, különben elveszted az eszedet, de azért tudj róla, másképp nagyon hamar elkezd szorítani a cipő – és akkor úgyis menekülni kezdesz, tulajdonképpen a legtöbbünk élete menekülés, és nem is a halál elől, ezt is jobb tisztázni mindjárt a legelején. Mindenki visz valamit a dobozban, és úgy dugdossa egy életen át, mintha tudná, mi van benne.

Ezért játszunk hamisan az orgonán.

Sajnáljuk.

De csitt, ma premier van odafent: írja az újság, hogy jönnek a Perseidák, szebbik nevükön Szent Lőrinc könnyei, évente egyszer mégis látható az égen a Jelen. Betörnek a légtérbe, s húznak egy- egy piros vonalat. A Világegyetem ma a Valóságban vendégszerepel. Tizedmásodpercekig észlelhető fénycsíkok, és bizony nem bánom, ha hülyén gyűjtöm be őket, mint az imbecillis japán turista a Váki Utká esti forgatagát a faszajó Nikonjába, úgy csinálok semmit, ahogy akarok, úgyis örök semmit kapok, én ebből a lekvárból nem adok senkinek, mert a Tejútrendszerből rendőrrel se tud kidobatni a gazda. Bár ez a rosszabbik fajta éhség. Az égnek meg alulról sem kell ez a semmi.

Csak vizet hoztunk, a parancs a kutathatatlanból hangzott föl, nem hiszem, hogy értem ezt a döntést. Mormol a száj, vágtat az aszály, ám bámulatos gyorsasággal feledkezem meg magamról mégis. A vizünkben magnéziumtabletta van, hiszen jócskán benne járunk már az alkonyatban, ráadásul én még alkoholista is vagyok, a magnézium kisimogatja a vádlimból az izomgörcsöt, olyan, mint a beszédkényszer ellen árult pattogatott kukorica a moziban. Mióta nem dohányzom, elég keveset cigizek, de ezt nem kell figyelembe venni ilyenkor. A békásmegyeri Duna-parton se rézlámpa, se hervatag rózsacsokor, momentán öngyilkossággal sincs kedvem fenyegetőzni, hát akkor miből fogsz rájönni, hogy szerelmes vagyok beléd.

Leterítjük a narancssárga plédet.

Augusztus közepén még nem érződik a közelgő ősz szamárszürke lehelete, csak a vitéz szúnyogok hozták rendbe magukat egy utolsó, jóízű rohamra. Látni vélem őket, a cipőcskéjük ócska, a kalapkájuk zsíros, mint egy kanászé, és az egyikük neve minden bizonnyal Nagy Józsefné, ő kicsit elnehezülve száll a combomra, és rögtön alkudozni kezd: csak egy csepp vért szeretne, ilyenkor, nyár végén megritkulnak az üzletbarátai, mondja őszintén hazudva, kaphatna-e most az egyszer ingyen? A citromlé, a műcitromlé adott volt, mégsem dörzsöltem be magunkat, s mivel mindennek van következménye, hát legyen, nagyot hibáztam, kedves Nagy Józsefné, fogadja akkor szeretettel ezt a szúrásnyi RH negatív nedűt, ugyan van benne némi szesz, de attól csak még nagyobbra nőnek a szúnyoggyerekek. És elharapom a bibliai mondatot, középen.

Lopva félrehajtom a fejem, megnézlek. Tetőtől talpig – nyíltan is megnézhetnélek, de akkor mondanom kéne valamit, és azt most nem lehet. Kúszik rád a szemem, most olyan lassan, mint a borostyán, benőlek a nézéssel, az a két szó, hogy szép vagy, ijesztően lelassul a számban, ásítok. 

És akkor meglátjuk az elsőt, pont szemben, a víz felett villan, meg is mozdulunk, mint két rablóhal, ez már a miénk. Kívántál valamit?  Hülye kérdés. Hogy most, amikor lehetne, kívántam-e valamit rajtad kívül, amikor, sajnos ezt kell mondanom, ez a hullócsillag bohóckodik itt nekünk, ahelyett, hogy… Felmelegít a hideg bőröd, úgyse mondom el. Aki kérdezni akar, annak vissza kell mennie amögé, amit már elmondtak neki. Mindig újra kell kérdezni, a kérdésen kell áthaladni, hogy újból ne tudj semmit, a válasz fürge kismalac, hamar beszalad előled a deszkakerítés résén.  

Ebből a résből most visszakukucskál ránk ez a meteorraj, a rést radiánsnak mondják a tudósok, ezek a meteorok mintha egy megadott pontból érkeznének, és a Perseus csillagkép pont az orrunk előtt, hát akkor honnan másfelől. A fényszennyezés az égen épp csak annyi, hogy türelemre intsen, és máris jön a következő. Nem kívántál semmit, tényt közölsz. Az ionizált levegő jó forró lehet most odafent, ahol amúgy belefagyna az ülésébe a vigyázatlan vadászpilóta. Pár nappal újhold után vajon mivel foglalkoznak azok a sejtek, amik csak a nőknek vannak. Ezeket itt most látni, azokat nem. Gyerekünk már biztosan nem lesz. Az ég egy baromfiudvar, a Fiastyúk válogat minket, mint a régi lencsét, melyiket a tálba, melyiket az éhes kis begyébe. Itt a harmadik villanás. ezt nem látod. Értelmetlen az a sor, hogy „míg a halál el nem választ”, mert nem választ el. Miért tenné. Ő nem olyan. A narancssárga pléd aljára kis bogáncsok ragadtak, csecsemőcsillagok, nem pucolod le, viszed őket, át a határon. Lesz még négy villanás, ezeket megtartom.

***

(Szavakat, szóösszetételeket, mondatrészeket kölcsönöztem, erősen torzított formában, a következő szerzőktől, helyekről: Franz Kafka, Polányi Károly. Stanislaw Lem, Сsaplár Vilmos, Somorčik Sz. Rozália, Vitányi Iván, Krúdy Gyula, Nyilas Atilla, Kalász Márton, Jónás Сsaba, Alex Haley, Petri György, Hermann Broch, Rácz Péter, Kabai Lóránt, Magyar Сsillagászati Szemle, Tallér Edina, Gémes Dixi, Faludy Rita, Jeff Noon, Dr. Turányi Ferenc,  Vécsei Rita Andrea, William Shakespeare, Magyari-Kossa Edit, Garaczi László, Málik Roland és a Gathering zenekar.)

„Ettől savanyú a szőlejük/ holott ők maguk édesek” ( Kupcsik Lidi)

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-12-23 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.