Videó

Varga Klára: A két torony meséje


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Hajnal Mária: A féktelen lovak /a pánikbetegség margójára/

 

 

 

A féktelen lovak

/a pánikbetegség margójára/



Ahogyan az erős szél elsodorja a bárkát a vízen,

úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen érzék is,

ha az elme arra összpontosít.

/Bhagavad-gíta/



Ismét egy másik világban járt, de nem sikerült végletesen feloldódnia benne, visszatért. Felhúzta a köntösét, lassú bizonytalan léptekkel kiment a konyhába és tejet melegített magának. A ház előtti lépcsőre kuporodott, a csészéjét a két tenyere közé szorította és nagyot kortyolt a gőzölgő tejből. A napkorong narancsszínben tündökölt, az őszi szél kergette a színes faleveleket, minden békés volt és csendes. Figyelt, hátha hallja a napfelkelte muzsikáját, de csak a szabálytalan szívverése lüktetett a halántékában.

Várta őket, tudta, hogy hamarosan feltűnnek a horizonton. Hallani fogja a patájuk egyenletes dübörgését, az ütemes dobbanást, amely majd porfelhőt kavar köréjük. Mindig Szenvedély az első, ő vágtat felé a leggyorsabban. Fenség kimért és magabiztos, ritkán ragadtatja el magát, miután tombolt, ő az első, aki a hullámzó érzelmeit ki tudja simítani. Nem marad le a csapattól, de utolsónak fog fejet hajtani előtte. Az ő rakoncátlan, fenséges, gyönyörűséges lovai, a lelkének szerves részi az Érzékei. A ház mellé építettet egy istállót, egy olyan helyet, amely megvédte volna a négy kedvencét az időjárás viszontagságaitól, de ahogy megépítette úgy állt ma is, nem tudta rávenni őket, hogy bemenjenek és otthonra leljenek. A ház előtti réten szerettek poroszkálni, még a puha nyárfarönkökből alakított karámot sem tűrték meg, rendszeresen leverték az egyik oldalát, hogy teret és szabadságot nyissanak maguknak.

Össze voltak kötve, szimbiózisban éltek, érezték egymást, amit gondolt, vagy képzelt, megjelent a lovai viselkedésében. Erősen kellett tartania a gyeplőt, intelligensen, tudatosan kellett féken tartania a saját gondolatait, mert ha nem volt elég ügyes, akkor a lovai elszabadultak és egyre magasabbra és magasabbra emelkedtek az égbe, vakmerőségükben le rúgták a menyboltról a csillagokat, a vágtájuk féktelen volt és veszélyes, mellyel fájdalmat okoztak neki. Ilyenkor ő is szállt, a Tudat Óceánjában, leomlottak a képzelete falai és bekerült a végtelen ürességbe, ahol már csak Ő volt és a Teremtő. Kérdezhetett, de nem volt kíváncsi a válaszokra, hitte Isten jóságát és mindenhatóságát, minden jelentéktelenek és időtlennek tűnt. Tudta, hogy egyszer majd nem tér vissza, a vad, meleg párát fújtató Érzékei olyan magasra emelkednek, ahonnan a lelkével egyesülnek és nem hozzák őt vissza, szétárad majd a testében a béke és a végtelen része lesz.



  
  
 

Hajnal Mária

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.