Videó

Nagy Zsuka felolvas – Irodalmi Jelen


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Farkas Molnár Péter: Maga tudja?

 

 

 

 

Maga tudja?




Maga tudja, mi a szerelem?

Döme kezében megáll a pohár, hagyja csorogni a vizet. Szélütött arckifejezéssel bámul Nowotnyra.

Megártott a fröccs?

– Nem hinném, elég gyenge a bor. De komolyan – maga szerint mi a szerelem?

Döme elzárja a csapot a mosogató fölött, kirázza a vizet a pohárból és gondolkodik. Mit akar tőle a vénember? Idejár - állítása szerint - harminc éve. Mióta ő a csapos itt, még egy napot sem hiányzott, az biztos. Bejön, köszön, megrendeli a nagyfröccsét cirfandliból, aztán beül a sarokba és hallgat. Iszik. Ha elfogyott a fröccs, rendel még egyet, néha kettőt. A harmadikkal elbíbelődik majd' egy órát, akkor feláll, köszön, elmegy. Beszélgetni egyszer látta, akkor este, amikor annak a postásnak, valami Gerőfinek a halálhírét megtudták. Igaz, nem sokáig. Akkor meg most mi van? Felhangosítja a zenét és hallgat. Megkönnyebbül, amikor nyílik az ajtó. Köszön, merít, szódát nyom a borhoz, elveszi a pénzt, visszaad, megköszöni a jattot. De hiába, mindez csak pótcselekvés. A kérdés elhangzott, ott a bogár a fülében, nem hagyja nyugodni. Mi a szerelem…? Kikapcsolja a cédélejátszót és leül a magas, bárszék-szerű hokedlira. Hosszú a nap, estére mindig bedagad a bokája. Élvezi a csendet, bámul maga elé.


– Jó napot, tanár úr.

– Szervusz Döme. Hogy vagy?

– Köszönöm, jól. És a tanár úr?

– Öregesen. Egy kávét kérek és egy kis konyakot.

A tanár úr, fején barna puhakalappal, kezében aprópénzzel áll a pult előtt. Készül a kávé, tejszín és cukor kerül a kistányérra.

– Ajánlhatok valamit a tanár úrnak? 
 kérdezi Döme halkan. – Ne tessék azt a vacak konyakot inni. Akad itt jobb is.

A kalapos férfi legyint.

– Hagyd fiam, ez utálatosan rossz volt negyven éve is, meg harminc éve is, meg most is az. Ez legalább nem változott. Volt időm megszokni.

Csendben kevergeti a kávét, azután beleönti a konyakot, iszik, fintorog. Nézik egymást, összenevetnek. A nyugdíjas tanár, meg az egykori tanítvány.

– Kérdezhetek valamit, tanár úr?

– Persze 
 mondja a tanár és figyelmesen nézi Dömét. – Mondjad csak nyugodtan.

– Meg tudná mondani nekem, mi a szerelem?

A kalap picit megbillen, épp csak. Alatta ráncokba ugrik a homlok, egymásba rándulnak a szemöldökök. Végül az idős férfi óvatosan leteszi a kávéscsészét. A csapos vár, az öreg gondolkodik. Mi üthetett ebbe a fiúba? Hát micsoda kérdés ez! Szerelem…

– Költőnek készülsz?

– Ne vicceljen, komolyan kérdezem.

Komolyan gondolja. Már csak ez hiányzott. Esik az eső, átázott a kabátja, fázik a lába, ez meg itt hülyeségekkel zaklatja. Most mit mondjon? Mit lehet egy ilyen kérdésre válaszolni?

– Várj egy kicsit, hagy gondoljam végig. Nem egyszerű a válasz 
 mondja végül a tanár. Felhajtja a kávé maradékát és újabb italt rendel, csak hogy időt nyerjen. Kezébe veszi az apró poharat, forgatja, dédelgeti. Közben kényszeredetten mosolyog.

– Hát, nézd… Nincs ennek általánosan elfogadott, tudományosan megalapozott definíciója. Tudod mi a definíció, ugye?

Döme bólint, figyel.

– A szerelem egy rendkívül összetett érzés. Vonzalom, amely a másik egész lényére irányul. Afféle komplex vonzalomnak lehet mondani. És ennek a vonzalomnak a célja a beteljesülés. A boldogság. Érthető ez valamennyire?

Döme bólogat, de nem tudja titkolni: valami másra számított. Az öreg észreveszi a csalódottságot a szemében.

– Na, várj egy kicsit! A tudósok sincsenek egyöntetű véleménnyel erről a dologról. Egyesek szerint pusztán biológia és kémia az egész. Mások azt állítják, egy állomás az egyén lelki fejlődésében.

– Ez lenne minden? Kémia, meg biológia, meg ilyen lelki izék?

Az öreg elveszti a türelmét.

– Hát honnan a fenéből tudhatnám én, hogy mi a szerelem? A büdös életben nem voltam házas!

Lecsapja az aprópénzt a pultra, megpöccinti a kalapját és már kinn is van az utcán. Furcsa megkönnyebbülést érez.

Nowotny feláll, odasétál a pulthoz. Nagyfröccsöt kér cirfandliból, fizet és visszaül a sarokba. A csapos leveszi a mosogató szélére terített nedves konyharuhát és letörli a pultot.


Az ajtó megcsikordul, Döme felnéz. Kollár összerázkódik, így jelzi, hogy odakint rossz világ van. Megáll a pult előtt és Dömét nézi fürkészve.

– Baj van?

– Mi lenne? - feleli a csapos közömbös hangon.

– Hát, csak mert úgy nézel, mint akinek nem jutott krumpliföld.

Döme valahová Kollár mögé néz és nem szól semmit.

– Na, ha nincs gond, akkor adj egy vegyes párost és főzz egy kávét légy szíves.

Sörösüveg szisszen, vodka bugyog a féldecis pohárba. A kávéfőző felsivít, elcsendesedik, végül kifröcsögi magából a kávét. Döme tejszínt tesz a csésze mellé, meg két tasak cukrot, elveszi a pénzt.

– Egészségedre 
 mondja. Kollár lehúzza a vodkát, előbb a cukrot, majd a tejszínt keveri a kávéba. Megissza és a sörösüveggel elindul az egyik asztal felé. Félúton visszafordul.

– Van cigid, Dömém?

Döme a zsebébe nyúl, előveszi a félig kiürült dobozt, kiráz belőle egy szálat, Kollár felé nyújtja. Vár. Kollár néz, sóhajt és visszamegy a pulthoz.

– Szedd össze magad, Döme - mondja halkan. – Azt kérdezem, van-e eladó cigid?

– Ja, van, persze.

A csapos nagy kartondobozt húz elő és belekotor.

– Hosszú, piros LD ugye?

– Az.

Nézik egymást kis ideig.

– Tényleg rendben vagy? 
 kérdezi Kollár, Döme meg rábólint. Mi baja lehetne?

– Rendben hát, csak elgondolkodtam.

– Ennyire?

– Aha…

– És min, ha meg nem sértelek?

Döme hallgat, vár, fontolgat. Ha most elmondja min gondolkodott, egy hétig rajta röhög majd mindenki. Viszont a dolog nem hagyja nyugodni, nagyon kikívánkozik. Megköszörüli a torkát, mielőtt megszólal:

– Szerinted mi a szerelem?

Kollár megrándul, mintha megütötték volna. Szó nélkül zsebre vágja a cigarettát, elveszi a pultról a sörét. Kicsit megrázza a fejét és szó nélkül leül egy asztalhoz az ablak mellett. Iszik, közben az üveg felett Dömére sandít. Ne éljek, ha normális… - ezt gondolja magában.

Délre jár az idő, még nincs forgalom. Kollár végez a sörével, visszamegy a pulthoz. Csapos és vendég állnak egymással szemben, nem szól egyikük sem. Nézik egymást. Végül Kollár a pultra könyököl, előtte megnézi nem borult-e véletlenül kávé vagy valami ital a fényes laminált lemezre, amivel a pultot borították. Végignéz a helyiségen, az italos polcon Döme háta mögött, a falra szerelt könyöklőkön, ahol a lassan ürülő poharaknak van helye, a sörreklámokon. Szemügyre veszi az ajtót, az ablakok homályos négyszögeit, azokon át a kinti világot. Cigarettát kotor elő és meggyújtja anélkül, hogy szemét levenné az ablakokról. Kifújja a füstöt, csak akkor szólal meg.

– Nyolcvannyolcban a kátéesznél dolgoztam. Szerszámkészítő a szakmám. Ott ismertem meg az asszonyt. Bérelszámoló volt, érettségi után jött a céghez. Egy este összefutottunk a mozi előtt. Illetve a film után. Jöttünk kifelé, ráköszöntem, nem ismert, mondtam neki: hát, egy helyen dolgozunk. Hazakísértem, csak úgy, minden szándék nélkül, szín udvariasságból. Nem tetszett különösebben. Találkoztunk párszor, de mindig véletlenül. Egyszer a házunk előtt futottunk össze, hát behívtam. Anyám csak nézett. Megvacsoráztunk, utána megint hazakísértem. Nem volt semmi, udvarias puszi a kapujukban, annyi. Ez ment vagy két hónapig. Na, akkor felmentem Pestre, öcséméknél megszületett az első srác, fiú, gondolhatod. Nagy cécó volt, berúgtunk rendesen. Úgy volt, hogy három napig maradok. Délelőtt megnéztük a kissrácot a kórházban, délután elköszöntem az öcsköstől és hazavonatoztam. Én se értettem, mi bajom van, de a vonaton nagyon nem találtam a helyem. Azon agyaltam, miért ne? Feleség, gyerek. Megállapodhatnék. A pályaudvarról mentem egyenesen az asszonyékhoz. Másnap este is. Harmadnap este megkértem a kezét.

– Értem - mondja Döme. – De mi a szerelem?

– Ne cseszd el a napom, oké? Honnan a rákból tudjam, hogy mi az?

Koppan az üveg a pulton, csapódik az ajtó.


Az ablakokban megzörren az üveg. Megjött az egyórai busz, a helyiség lassan megtelik emberekkel. Az ázott kabátok szaga elkeveredik a kávé és italok illatával. Döme megállás nélkül dolgozik. Tölt, szódát nyom és kávét főz, sört bont, számol és mosogat. Amikor az ivó kiürül nagyot fúj, új cédét tesz be és beállítja a hangerőt. Nowotny poharára pillant.

– Adhatok még egyet?

– Nem bánom 
– mondja Nowotny és a pulthoz sétál.

Nyílik az ajtó, csinos nő lép be, mosolyog. Döme visszanevet rá. Nem tud másra figyelni, csak az anorák alatt gömbölyödő mellekre. Erő kell hozzá, hogy elszakadjon a látványtól.

– Mit adhatok Máriám?

– Szia, Döme. Egy kék Pall Mall-t és egy kapucsínót légy szíves.

Készül a kávé, a férfi meg tépelődik. Mi lenne ha…?

– De elgondolkodtál.

– El - mondja Döme. Végül úgy dönt, nem kerít nagy feneket a dolognak, egyszerűen lerohanja a nőt.

– Figyelj csak, szerinted mi a szerelem?

A nő épp belekortyolna a kapucsínóba, de lecsapja a poharat és harsányan, majdnem közönségesen kacag. Nem tudja abbahagyni a nevetést, könnybe lábad a szeme, kezével legyezi magát.

– Hát ez nem igaz! Épp tőlem kérdezed?

– Tőled.

– Édes Istenem, ezt el se hiszem! Van neked fogalmad róla, hogy én milyen könnyen megszerelmesedek?

– Honnan lenne?

A nő végre abbahagyja a nevetést és letörli a könnyeit. Szétrázza a haját, apró vízcseppek csillannak a feje körül.

– Adj valami édeset, ami nem túl erős!

Döme végignéz feje felett a polcon, levesz egy üveget, meggyvörös likőrt tölt egy kis pohárba, leteszi a lány elé.

– Figyelj, Döme, mióta filózol te ilyen hülyeségeken? Ki se nézné belőled az ember lánya.

– Már miért lenne ez hülyeség?

– Mert az. Szerelem… Nincs ennél egyszerűbb. Két hete beleszaladtam egy pasiba, melóból hazafelé a buszon. Csak állt, csimpaszkodott és nézett, de nekem rögtön beremegett a térgyem. Nyomultam ám, át a tömegen, de leszállt. Azóta se bírok magammal, csúszik rólam lefele a fehérnemű, ha csak eszembe jut.

Döme bólogat és arra gondol, mekkora öröm volna, ha ő tudna hasonló 'térgyremegést' és alsónemű csúszást elérni ennél a nőnél. Talán a tanár úrnak volt igaza: kémia az egész? Meglehet. De nem mindegy? Néz maga elé és álmodozik. Elképzeli milyen lehet fehérneműn belül.

– Szóval azt mondod, hogy ha valakitől első látásra beindul a fantázia meg a hormonok, az szerelem?

– Mi más lenne? Te, ha én még egyszer összefuthatnék azzal a pasival… Esküszöm hozzámennék.

Döme poharat vesz a kezébe, a fény felé fordítja, aztán egy szalvétával gondosan eltörli. Kicsit zavarban van, nem néz a nőre, fél, hogy az arcára kiül, mi jár a fejében.

Nowotny csendben ül, forgatja maga előtt a poharat és bámulja a pohár-rajzolta vízkarikákat az asztalon. Egyre halványabbak, elmosódottabbak. Akár az emlékei.

 

 

  
  
 

Farkas Molnár Péter (1952) író, novellista, szerkesztő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat főszerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.