Videó

The Bewitched: Scene 1 (Harry Partch)


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

B. Tóth Klári: Túl a palánkon

 

 

 

 

Túl a palánkon



A pályaudvarról hömpölygő utasok húzzák, ráncigálják maguk után bőröndjeiket, nagyot zökken egyik-másik a silány aszfalton. Szemben deszkafal takarja a négyes metró építkezését. A mély munkagödörből úgy emelkedik ki egy hatalmas sárga daru, mint állatkerti ketrecéből a zsiráf. Hosszú nyaka égig érő létraként nyúlik a felhők fölé, hogy boldog vastraverzek, betonelemek liftezzenek rajta kedvükre ég és föld között.

A palánkon embermagasságban kerekre fűrészelt lyukak és gyerekekből, felnőttekből álló, ráfestett figurák. A leskelődő tömeg odavonzza a bámészkodókat. Lélektani hatás. Biztos van mit nézni, ha ennyien tolonganak a palánknál. A kukucskálásra ingerlő figurák megteszik hatásukat, feljogosítanak a csatlakozásra. Most is, mint mindig, megbízhatóan működik a tömegpszichózis.

Egy ötéves forma kisfiú rángatja oda anyját. Bekukkant a lyukon, és azonnal odaszögezi a látvány. Bundakesztyűs keze rátapad a palánk falára, ahogy átdugja fejét a nyíláson. Az odabent egy másik világ.

A markolók, árokásógépek monoton zúgással hasítják a földet, egyenletes csíkokban marnak a testébe. A markoló éles karma hatalmas adagokat választ le a szelvény falából. A földtömb mintha egy pillanatig megállna, hulljon-e, aztán szétfutnak rajta a repedések, majd összeroskad, lecsúszik, szétterül a lucskos talajon. Az agyagos göröngyök szétgurulnak, mint szakadt nyaklánc gyöngyszemei. A gyerek feszülten figyel. Valami megmagyarázhatatlan, mélyről jövő, elfojtott sírást hall, bármekkora a zaj, áthatol rajta ez a szaggatott, sóhajszerű hang.

Milyen furcsa, mintha a földből ...Nem, az nem lehet, de mégis, figyeld, minden hasításnál feljajdul – motyogja magának a fiú.

A munkások egykedvűen falatoznak a gödör falának dőlve, miközben a földgyaluk egyengetik a talajt. A gépkezelők sóváran lesnek pihenő társaik felé.

A gyereket elbűvöli a munkagépek erdeje.

Nézd, Anyu, mekkora foga van a markolónak! Vicsorít!

Ne butáskodj, egy gép nem tud vicsorítani.

De Anyu, nézd meg, mozog a szája, és milyen hatalmas az agyara!

Az anyja oda se néz, körmét piszkálja, kiveszi a táskájából a rúzst, kipattintja a kis tükör fedelét. Látja, a reggeli szín már lekopott, hát lassú, körkörös mozdulattal újrarúzsozza a száját. Aztán megpróbálja elhúzni a gyereket a kerek nyílástól.

Gyere, mennünk kell, tudod, vár a Nagyi.

Jaj, csak még egy picit, ott jön vissza az árokásógép, hadd nézzem, mit mondanak egymásnak, mikor találkoznak!

Pipi husit főz nokedlivel, tudja, hogy az a kedvenced. Kovászos uborkával.

Nézd, mindjárt elérik egymást! Valamit kiabál neki, hallom!

Most már aztán elég legyen a butaságból! A gépek nem szoktak beszélgetni, kiabálni meg pláne nem, gyere, induljunk.

De igen, nézd, felé hajlik, és hogy vicsorgatja a fogát!

Ekkor ér éppen a markoló az árokásógép mellé. Fémnyakával óriásként magasodik a kis gép fölé. Hatalmas száját kitátva ráhajol, és egyetlen harapással leszakítja a tetejét, a festett fémlemezek úgy gyűrődnek össze, mint a papír. A csikorgó hang túlharsogja a munkagépek zaját.

A gyerek felsikolt:

Leharapta, nézd, leharapta a fejét! Mondom, hogy él!

Na, most már elég, gyerünk innen! – rántotta el anyja.

Épp jön a busz, ezzel elmegyünk.

Nézd, felénk fordul, hogy vicsorít!

Gyere, mert lemaradunk, hétvégén ritkán jár. Futás, már csenget is, zárják az ajtót – rántja meg a gyerek kezét, és felcibálja a buszra. Az ajtó azonnal becsukódik. Az anya föllép a lépcsőn, visszafordul.

Nézd, épp van két hely – mondaná a fiának, de nem látja sehol. Kezében csak az apró bundakesztyűt szorongatja. Vadul dörömbölni kezd az ajtón.

Álljon meg, álljon meg, lent maradt a gyerek! – ordítja fuldokolva.

A sofőr nem hallja, lassan kanyarodik ki a megállóból. Az utasok undorral mérik végig a nőt, és mereven bámulnak ki az ablakon. Nem az ő gyerekük.

Jézusom, hol a kisfiam, nem látom! Nyissa ki, nyissa már ki! – dörömböl őrjöngve. Közben lázasan pásztázza végig a járdát, tekintete belefúródik a tömegbe.

Ekkor szeme megakad a deszkára festett alakokon. Az egyik festett gyerekfigura rátenyerel a palánkra, kezén fél pár bundakesztyű...

 

  
  
 

B. Tóth Klári (Budapest, 1955) író, költő, festő-restaurátor

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.