Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Miszlai Gyula: Dániel hajszobrász

 

 

 

Dániel hajszobrász

 

 

Az öreg Bárány Dánielhez, aki Bakos nagyközség fodrászdinasztiájának legismertebb alakja volt, többszörösen kötődtem. Már apja, nagybátyja, fia, unokaöccse hajszobrászként tengette életét, így alig akadt bakosi polgár, köztük családom tagjai, kiknek ne Bárány gondozta volna bozontosát, a nők hajfonataiban ne rejtette volna el a Duna hullámzását, a kanyargó szelet.

Nem is volt konkurenciája a Bárány Hairdresser Companynak, a két üzletükön kívül egy-két idegen fodrászat csak a jó illem miatt létezett.

Második kötődésem: anyámnak udvarolt fiatalkorában, amit soha nem mulasztott el megemlíteni, mikor az olló-fésű satujában volt a fejem, csattogtak a szerszámok, pergett az öreg nyelve, ruganyosan táncolt körülöttem, akár egy dervis. Adomázott, milyen köröket róttak anyámmal a Béke Szálló Táncterében, ahol egy alkalommal látta a háborúból féllábbal hazajövő nagybátyámat is táncolni az asztalon.

Igazi kötődésem második világháborús mesélései okozták, amiket gyakorta baloldali történetfilozófiai fejtegetései közül húzott elő.

Ukrajnában partizánokkal csatároztak. Dániel hajszobrász nem kérkedve, nem is szégyenkezve, inkább a háborús statisztikákban megbújó tényként közölte, miként ölt meg egy partizánt. Erdei tisztáson szuronyos puskával lepték meg őket. Ő két társával őrködött, míg a többi baka egy közeli nádasban fürdött. Akit lehetett lekaszaboltak, bíborszínű lett a tó.

Vagy ő, vagy én, gondoltam, mikor az egyik szuronyos rám rontott. Én voltam a gyorsabb. Nálam idősebbnek gondoltam.

Vajon volt-e gyereke, kislánya, kisfia, – töprengtem később már hadifogságom alatt – milyen lehetett a felesége, milyen állatai voltak, mit dolgozott, szerette-e a sztyeppe fölötti Napot?

Igen, jött a fogság.

Tífuszos lettem. Kórházba kerültem. Figyel a kedves vendég? – szakította meg hevült előadását – Szóval egy velem egykorú ápolónő, Marija mentett meg a nyavalyámtól. Titokban kivételezett velem. Szerelembe estünk. Ő belém talán azért, mert nyúlánk alkatommal, szőke hajammal, kék szememmel az övéire emlékeztettem. Ő pedig több volt nekem, az otthonától elszakított, becézésre váró fiatal fiúnak, egy csinos nőnél. Ő valóságos angyal volt.

Megtudtam, a vőlegénye a déli fronton elesett. Kicsit már beszéltem akkor oroszul. Úgy terveztük, a háború után egybekelünk. Még azon az áron is, hogy én kint maradok.

Sok hasonló történetet hallottam egykori magyar hadifoglyoktól.

De átvittek minket a tambovi lágerből a krasznogorszki táborba. Itt körülbelül félszázezren voltunk, közel egytizede az oroszországi magyar hadifogolynak. A második zónába kerültünk, ami afféle átnevelő volt. Központi Antifasiszta Iskolának hívták.

Gyakran föltették nekünk a kérdést: a policáj, az ideológiai tisztek, de még a karbantartó személyzet szemrehányó, kérdő tekintetében is ez volt: 'Mért jöttetek ide. Nem volt otthon folyótok, hegyetek, termőföldetek, állatotok? Mért akartátok elvenni a miénket?'

Lassan meggyőztek vagyis sikeresen átneveltek. Mért ölik, öletik egymást az emberek, máig sem értem. – morogta Dániel mintegy magának, miközben csattogott az olló, ő keringve járt a székem körül. Elmesélte azt az ilyenkorra tartogatott – talán középkori – példázatát, amikor a bolond megkérdi a hadba vonulóktól: ”Hát, ti hova mentek?”, „”Háborúba.”, „S mért siettek öldökölni?” „Azért, hogy béke legyen.” A furmányos bohóc leszűri a tanulságot: „Ti mind bolondok vagytok. Hisz elérnétek a békét úgyis, ha itthon maradnátok.”

Ha odavetettem egy kétkedő mondatot, az öreg Dániel ollója sűrűbben csattogott, nyele többet koppant a fejemen, testtartásával vívó állást vett fel, röpke előadást tartott a fésűvel hadonászva, ahogy neki tarthatták a második zónában.

Figyeljen most a kedves vendég: itt ismertem meg Ö. I.-t, utóbb jelentős írót. Kacsóh Pongrác János vitézét játszottuk együtt, mert dalműveket, színdarabokat is előadtunk fogságunk alatt, – folytatta az öreg a már sokadjára előadott történetét. – Később a fővárosban minden évben találkoztunk, régi bajtársak.

Aztán csak hazakeveredtünk. A szerencse és fiatalságunk ösztöne tartott életben.

Kint sokszor eszembe jutott betegségben, fagy-, éhhalál közelében, az első világháborút megjárt keresztapám intelme. Ima mellett, helyett szoktam felidézni: ő egy Piave melletti aknatűz után sokkos állapotba került, megnémult. Később, mikor megoldódhatott volna a nyelve, már nem szólalt meg. Így jött haza Olaszországból. Csak azon az este, a bakosi alvégen levő portájukhoz érve rikkantotta el magát: 'De messze volt édesanyám!' – így lépett be a kapun.

És kész is vagyunk kedves vendég! – fejezte be öreg Dániel, majd elegánsan lekanyarította a nyakam köré tekert kendőt, gyakorlott mozdulattal kirázta.



  
  
 

Miszlai Gyula (Szekszárd, 1955) költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.