Farkas Molnár Péter: Baross tér, május, 17:30
Baross tér, május, 17:30
Döng az úttest a közeledő busz alatt, amikor mellém ér, gyorsít, a kékes köd beborítja a gyalogjárót. A szél abban a pillanatban eláll. Kipufogógáz és cigarettafüst.
Nézek a busz után, rálépek az eldobott hot dogra, a virsli és mustár hideg, nyúlós ragacs, csúszkál a cipőm talpa. Belekotrok a táskámba. Nincs benne papír zsebkendő. Mindegy, jó lesz a szegélykő is.
Nagydarab férfi hömbörödik ki a játékterem ajtaján. Fekete farmer, fekete, ujjatlan póló, agyontetovált, vastag karokkal. Élő totemoszlop. Végignéz az utcán, tar fején csillog az izzadság. Övé az utca, a tér, a világ. Lelép a járdáról az érkező taxi elé. A gumik csikorognak, az autó centikre áll meg a kopasz kannibáltól. A sofőr kihajol, kezdetét veszi a verbális közelharc. A taxi végül továbbhajt, a kopasz még belerúg az oldalába, biztos ami biztos. Megmutatja, ki itt az úr. Áttántorog az úttesten a túloldalra. A rendőrök már várják. A tájjelegű bokszbajnok magyaráz, gesztikulál. A rendőrök hajthatatlanok, előkerül a személyi, lakcímkártya, tisztán hallom, ahogy serceg a rádió. Adatellenőrzés, rajta van-e a körözési listán?
Szívom a cigarettám, nézem, ahogy a rendőrök egyre ingerültebbé válnak. Végül a kopasz mehet a dolgára. Hosszú léptekkel indul a pályaudvar felé, meglátja a kéregető hajléktalant. Beleköp a felé nyújtott kézbe. Lassítás nélkül megy tovább. A kolduló közömbös arccal nézi mocskos tenyerét, végül lehajol és a fal mellett ülő sovány kutyába törli.
A Dr. Ranschburg-féle klasszikus frusztrációs lánc. Apát a munkahelyén legorombítja a főnöke, hazaérve beszól anyának – a leves forró, a hús sótlan, a saláta ehetetlen. Anya dühében felpofozza a nagyobbik gyereket, aki a kádban hozzávágja Öcsihez a szappant. Öcsi bemegy a gyerekszobába és felrúgja Micimackót.
A levegő fülledt, szmog keveredik égett gírosz-szaggal. Emberek ütköznek egymásnak, az öregasszony keresztül húzza kerekes bevásárlókocsiját a lábamon. Busz érkezik, ahogy az ajtaja nyílik, a leszállók a megállóban állóknak ütköznek. Összecsap a két sereg, mint védők és támadók a középkori harcmezőn. Mindenki lök, taszít a másikon. Ütközet a Baross téren.
Feltámad a szél, kavarja a port, az ég felhősödik, nagy cseppekben esni kezd az eső. Minden szürke, kopott, mocskos. Pár perce izzadtam, most fázom.
– Nincs köze a korodhoz. – mondom magamnak.
– Hazudsz! – válaszolom.
Megjelent: 2019-05-09 15:27:00
 |
|
Farkas Molnár Péter (1952-2020) író, novellista, szerkesztő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja
2014-től haláláig a Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat főszerkesztője. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
