VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Dinók Zoltán: A vénember
A vénember
A templomban kevesen ültek a misén. A hátsó sorban egy öregember, lehetett legalább nyolcvan éves és még mögötte lévő sorban egy harmincöt körüli fiatalember. A pap kitett magáért. Az öregember fejét lehorgasztotta s csendben duruzsolt. Valamit motyogott magában. A fiatalember szánakozva nézte. – Vajon milyen bánata lehet? – gondolta magában. Mert ebben biztos volt. A többi ember nem vette észre bánatát, de ez a fiatal igen. Mintha valami imát mormolt volna magában. Aztán amikor a misének vége lett, az öregember még maradt a templomszobában. A fiatal úgy szintén, kíváncsi volt nagyon arra, mi nyomja úgy a szívét-lelkét. A papnak sem volt már nyoma sehol. Magukra maradtak. Aztán az öreg megdörzsölte szemeit, majd elmélázott egy kicsit. A fiatal megszólította: – Uram! Az öreg szinte megijedt. – Mit akar tőlem? A fiatal sem tudta, hogyan kezdje a beszélgetést. – Csak figyeltem magát! Az öreg visszafordult a padon, majd a fiatal melléje ült, hiszen látta, hogy egy barátságos vénember. – Mi nyomja úgy a szívét? – kérdezte a fiatalember. Az öreg csak lehajtotta a fejét és sóhajtott. Néhány pillanatig csendbe maradt. – Én zsidó vagyok! A szüleim a lágerben pusztultak el. – Ja, értem! – lepődött meg a legény. – Tudod, azok szörnyű idők voltak. Ezerkilencszáznegyvennégy az emberiség történelmének legszörnyűbb, legrémesebb éve volt. Akkor történt ez. Én csak hétéves voltam. Még szinte azt sem tudtam, ki vagyok. – Ezt hogy érti? – Miért? Fogadni mernék, hogy te sem emlékszel már hétéves korodra. A srác elgondolkodott s igazat adott az öregnek. – Tehát az SS. Tisztek vitték a gázkamrába a szüleimet. S leéltem az életemet, de ezt nem tudtam feledni. – Maga hogy úszta meg? – Különvittek a szüleimtől. Engem egy táborba hurcoltak. Őket már egyenesen ki is végezték. Engemet meg csak szenvedni vittek a táborba. A többi zsidóval együtt. Egyébként én megéltem az amerikaiak felszabadítását. A szüleim sajnos nem. A legény némán hallgatott. – De sok mindent átgondoltam. A zsidóságnak valóban vannak bűnei és sebei. Sokáig nem így voltam vele, de én is sok mindent megéltem a szocializmus alatt. De ne felejtsd el komám, ha a Bibliát olvasod, majd rájössz, hogy zsidóság nélkül nincs kereszténység. Meg öreg vagyok, talán bölcsebb is, mint például te, ne haragudj, s régóta járok ezért a templomba. – Nem érez gyűlöletet? – kérdezte a legény – A zsidók nem szoktak gyűlölködni. De egyébként a fasizmust én is utálom. – De bosszú nem él önben? Az öreg zavarában fejét csóválta. – Ilyen öregen talán már nem. Vagy nem is tudom. Elvégre a szüleim voltak. De most mit csináljak? Ezt nem is lehet megbosszulni. A legény bólogatott. – De ha tehetné, – mondjuk egy SS. Tiszt maga elé lépne – rögvest neki ugrana, nem? Az öreg kacagott. – Bevernék neki. De majd Isten előtt felelni fog. – Az biztos. A Bibliából én is tudom, hogy „enyém a bosszú”. – Igazad van, nem is vagy te olyan buta. – Hó-hó… Miért lennék buta? – Ne haragudj, csak semmit nem tudok rólad! – Egyetemre járok, jogi karra. – Az szép hivatás. A jog. – Igen. Szép hivatás, de rengeteget kell tanulni. Az öreg mosolygott. – A jó pap is holtig tanul. Egyébként ami a jogot illeti, úgy látszik ezt a szót elfelejtették a háború idején, a szenvedő alanyokra nézve. – Igen. A magával való találkozásomból sokat tanulhatok. A vénember egész jól érezte magát ennek az egyetemistának a társaságában. – És milyen jogban akarsz dolgozni? Pénzjog? Büntetőjog? – A büntetőjogban. – Nahát akkor szép hivatást választottál. – Igen, apám is meg anyám is ezt mondja. És maga mit csinált, míg nyugdíjas nem lett? – Egy postán dolgoztam. Nekem nincs nagy iskolai végzettségem. De esténként, ahogy tehettem, sokat olvastam. Nekünk zsidóknak muszáj olvasni tudni. – Aha. Értem. És még alacsonyabb rendűnek tartják magukat! – Ne beszélj általánosságban! – Bocsánat, csak Hitlerre gondoltam. – Hitler egy őrült volt. Én sokkal jobban gyűlölöm Göringet, Goebbelst. – Nahát igen. Ők voltak a fasiszta Németország vezérei. El tudom akkor képzelni azt is, hogy maga mennyire nagyra becsüli Amerikát és Angliát. Hiszen ők verték le a nácizmust. – Érdekes amit mondasz. Ők valóban hősök voltak. És hány szerencsétlen angol és amerikai katona halt meg! – mondta dühösen a vénember. A legény sóhajtott egy kicsit majd a vénember arcába nézett. Eltűnődött. – Ne nézz így rám, kérlek! – Bocsánat! Csak elmerengtem. A vénember nevetett. – Fiatal vagy s mégis elmerengsz? – Miért azt hitte, hogy csak az öregek tudnak mindent? Csak nekik szabad elmerengeni? – Nem. Jézus sem ötvenévesen váltotta meg a világot. A világot csak fiatal elme tudja megváltani. – Na látja, most nagyot mondott. Én is szoktam verseket írni. – Az jó dolog. Akkor te nem vagy az a kábító szerezős fajta. – Nem. Én azokat utálom. Azok nem is mennek templomba. Az öreg egy pillanatra felnevetett. – Bár azoknak lenne okuk bűnöket megvallani. – Á! Nem így működik az élet. Azok be sem merik ide lelkiismeretük miatt tenni a lábukat. – mondta a vénember. – Miért? Szerintem azért ez se így működik. – mondta a legény. – Talán te már kipróbáltad? – kérdezte az öreg – Dehogyis. – Valójában ez sokban múlik a szülőkön. A nevelés, érted? – bölcselkedett az öreg. – Engemet szeretetben neveltek s sok mindenre megtanítottak. Kiket tiszteljek, kiket szeressek az irodalomban, a politikában, milyen ideológiát valljak, ne gyűlöljem a zsidókat… – Há… – most fején találtad a szöget – mondta az öreg – hiszen én is zsidó vagyok. Akkor a te szüleid jó emberek. – Igen. Mások is ezt mondják róluk. De az apám már meghalt ötvenkét évesen. – mondta a srác. – Oh. Sajnálom. – Köszönöm. Művelt, intelligens ember volt. De sokan valahogy mégse szerették. – De miért? – kérdezte az öreg. – Talán mert irigyek voltak rá. – érvelt a srác. – Akárcsak a nácik a zsidókra. – Igen. Az emberi alaptermészet nem változott. Ezt már Shakespeare megírta. – Így van. Látom olvasott fiatal vagy. – mondta az öreg komoly arcot vágva. – De sokat kell tanulnom még mindig. – Én már nem nagyon olvasok semmit. Fiatalon én is faltam a könyveket. Hegelt, Rousseau-t nagyra tartottam. Meg Goethe-t, Schillert. – Ezek lángelmék voltak. – Igen. A németek elégették még a könyveket is. Vagy legalábbis ami nem tetszett nekik. – Igen. Mert maguk sem tudták kit kell tisztelni az irodalomban. – Nem tiszteltek ők senkit! Csak a fő vezéreiket! – mondta a legény okoskodva. Az öreg sóhajtott és az órájára nézett. – Talán siet valahová? – kérdezte a legény. – Még meg kell etetnem a kismacskámat. Mosnom is kell. – Ilyen öregen maga végzi? – tűnődött el a legény. – Egyedül élek, muszáj. – válaszolta a vénember búsan. – Igaz is. Nekem meg tanulnom kell s fel kell mennem Pestre. – Akkor el kell hogy búcsúzzunk! – mondta az öreg meghatottan. – Igen. – s felálltak. Kezet fogtak s kisétáltak a templomból. Az ajtó előtt még egyszer köszöntek egymásnak s az öreg lassú léptekkel kivánszorgott a templom kerítése mögül. A legény meg rágyújtott s leült egy padra s nagyon eltűnődött a varjakon.
Megjelent: 2019-02-20 17:00:29
|
