VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Csengődi Péter: Karácsonyi három perc(es)I.
Behurcibálta a fenyőfát a nappaliba, és közben arra gondolt, hogy jövőre még kisebbet vesz, úgy látszik, már ez is egyre nehezebb munka a számára. A befizetett csekkek letépett feladóvevényeit kis fénykampókra szúrta, és azokat aggatta fel sárgálló díszeknek. A gyógyszereket és a vitaminokat színes papírba csomagolta, hogy hasonlítsanak a szaloncukorra; édességet úgysem szokott enni, majd szépen leeszegeti ezeket a fáról, gondolta. Orvosi gézt vagdosott fel, tépdesett szét, és azt szórta a fára műhó gyanánt. Masnival átkötött egy üveg száraz, vörös bort, és miközben betette a fa alá ajándéknak magának, egy nyálcsepp elindult a szája szélén a gondolattól, hogy milyen finom is lesz. Leült a hintaszékbe, megdörzsölte ősz haját, tört egy darabot a kalácsból, amit a szomszéd asszony sütött neki, és jóízűen falatozta. Végiggondolta, mi minden történt vele az elmúlt évben, mennyire meg kellett küzdenie időnként azért, hogy az egyik unalmas hétköznapról a másik unalmas hétköznapra jusson; de most itt ül, és minden a legnagyobb rendben. Mosolygott. II. Még pár perc volt hátra délig. Az idős hölgy már csak azért rendezgette a díszeket a fenyőn, hogy elfoglalja valamivel magát. Aztán becsoszogott a nappaliba, leült a fotelba, és bekapcsolta a tévét, hogy azt nézze, amíg várakozik. Éppen a TV Shop csatornája ment. – Nézzék, mennyire könnyen használható ez az elektronikus tojásszeletelő! – ordította a vidám hang a készülékből; miközben betette a főtt tojást a masinába, és vagy legalább húsz gombot megnyomott azért, hogy aztán a másik végén a tojás karikákban hulljon ki. Mikor vége volt ennek a blokknak, egy önjáró mosogatószivacs reklámja következett, majd később egy LCD kijelzős lábmelegítőé. Szegény néni szinte fel sem fogta, mire jók ezek. Ahogy csöngettek, a hölgy örömében meglepő ruganyossággal pattant ki a fotelból, hogy ajtót nyisson. Ott állt a küszöbe előtt az egész család: szülők, két fiúgyermek, egy kislány és egy tacskó. – Jaj de jó, hogy itt vagytok! – csattant fel a néni. – Már annyira vártalak titeket! – Anyukaaaaaa! – kiáltott hatalmas mosollyal a férfi. – Jöttünk ahogy tudtunk! Hoztunk finom pörköltet is! Az ósdi, üres lakás egy pillanat alatt megtelt élettel. A tévé bekapcsolva maradt, de semmit nem lehetett hallani belőle a nagy zsivajtól. A tányérok és az evőeszközök csattogtak, a poharak koccantak, és mókásnál mókásabb történetek kerültek elő. Ahogy jól belaktak, a felnőttek a hasukat fogva mondogatták egymásnak, milyen hihetetlen, hogy a kölykök még bírnak rohangálni a folyosón; majd mikor sütemény is került az asztalra, hangosan jelezték, hogy egy falat sem megy le a torkukon; de valahogy addig-addig csipegettek belőle, hogy a végén csak morzsák maradtak a tálcán. A feleség ránézett az órájára, és felriadt, hogy már délután három óra van. – Drágám, ideje indulnunk! Gyerekek, búcsúzzatok el szépen! Amilyen gyorsan megtelt a kis lakás emberekkel, olyan hirtelen ürült is ki. A cipőkrő, csizmázmákról és kutyalábakról lepotyogott sár hevert csak ott emlékeztetőként, hogy valaki itt járt. A szürke falak újra kiszáradt kagylóhéjakként zárták magukba a csendet. Az apa még egy kicsit ott maradt a nénivel. – Már ilyen hamar el is mentek? – marasztalta volna őket még egy kávéra vagy valamire a néni. – Igen, sajnos indulnunk kell, anyuka. Ma még sok helyre el kell jutnunk – válaszolta az apa. Mondani ezután már nem tudott mit, de két hatalmas puszit nyomott az arcára, hosszan megölelte; majd átadott egy borítékot, és a család többi tagja után sietett. Az idős hölgy becsukta utánuk az ajtót, visszacsoszogott a nappaliba, és leült a tévé elé a megszokott fotelbe. – Ha most megrendelik, akkor ingyen kapnak hozzá egy elasztikus, hajlékony gumikést! A másodikat meg féláron! A harmadikat újra ingyen! – hangzott a háttérben. Kinyitotta a borítékot, kihúzott belőle egy papírlapot, széthajtotta, és olvasgatni kezdte. Egy számla volt a TV Shop-tól, hozzácsatolva egy kérdőív, melyen a következő szöveg állt: “Kérjük, amennyiben nem volt elégedett a 'Karácsonyi Család' szolgáltatásunkkal, jelezze nekünk, hogy a jövőben javíthassunk a szolgáltatás minőségén!” III. A feleség sorolni kezdett, hátha együtt össze tudják szedni, minden szükséges holmi megvan-e. – Gyerekeknek váltásruha, játék, innivaló az útra? – Itt vannak – válaszolt a férj. – Sült kacsa, rozé, üdítők? – Mind a kocsiban. – Ajándék a nagyszülőknek, tesómnak, a lányaiknak? – Azok is. Úgy néz ki a csomagtartó, mint valami rózsaszín póni-szentély. – Hol vannak a fiúk? – Odakint várnak rád. – Jó, szuper! – sóhajtott egy nagyot a nő. – Na, essünk túl rajta! – Essünk… túl…? – ütötte meg a férfi fülét a szavak. – Úgy érted, a vacsorán a szüleiddel? – Úgy értem, az egész Karácsonyon. – Nem hangzol úgy, mint akit átjárt a Karácsony szelleme… – Csodálod? Egy hétig rohangáltam az ajándékok után, mostam, takarítottam; jobban elfáradtam, mint munkában, pedig adminisztratíve én eddig szabadságon voltam. Aztán szenteste egy egész napnyi főzés után a kölykök tíz perc alatt elpusztítottak MINDENT. Míg ők az ajéndékokkal játszottak, én mosogattam. Most meg két nap utazgatás, rohangálás egyik rokontól a másikig, és mindig mosolyogni, mintha nem tudnék azonnal elaludni, ahogy leér a fenekem a székre. Ahogy indultak kifelé a lakásból, a férfi oltogatta a villanyokat, és amikor a bejárati ajtón beszökő hideg levegő megcsapta a vállát, visszanézve az üres, félhomályba borult szobákra valami rideg érzés fogta el. Közeledtek a kocsihoz, mindkettőjük keze tele volt szatyrokkal, táskákkal, és közben még a gyermekeket is igazgatniuk kellett. Ahogy pakolták be az utolsó dolgokat is az autóba, a férfinek eszébe jutott valami. – És mi van a december huszonhetedikével? A nőnek eszébe jutott egy pillanat tavalyról, amikor a fotelben ült, lábán takaró volt, egy könyvet olvasott, a gyerekek tévét néztek, férje pedig behozott neki a konyhából egy bögre forró kakaót. Megcsókolta a férfit, és hozzátette: – Az a kedvenc ünnepem!
Megjelent: 2019-01-07 17:00:31
|
