Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Horváth János: Vasárnapi rántotthús

 

 

 

 

Vasárnapi rántotthús

 

Szeretem a vasárnapokat. Régi emlékek tolakodnak elő, gyerekkorom bevésődött képei, hangulatai. Nyári forróság, délelőtti napsütés, a hűvös bérházak folyosóira vetített árnyékok, és az elengedhetetlen rántotthús illat.

Templomba készülünk. Anyám bepanírozta a húst, majd frissen süti, ha hazaértünk. Ő nem jön velünk, a feje fáj, vagy csak nem bírja a huzatos templom hűvösét. Nem is igazán vallásos, nem szereti a papokat. – A hit a fontos, nem a templomba járás. – fejti ki, mielőtt elindulunk. Talán, igaza is van, de a vallás megköveteli a szakralitást, a közösségi érzést. A Rózsák tere kedvenc játszóhelyünk volt, bandákba szerveződve üldöztük egymást a templom körül. Amióta csak itt lakunk, úgy emlékszem a templom környékére, mint építési területre. Hatalmas kőtömbök, faragványok a földön. Arra várnak, hogy a szerkezet felújítása után visszakerüljenek a helyükre. Némelyiken látszanak a tisztítás nyomai, fehéren rikítanak a napsütésben, jócskán elszürkült társaik között. A templom körüli terület veszélyesnek lett nyilvánítva, többször előfordult, hogy levált kődarabok hullottak le a mélybe, szétporladva a leérkezés után. Negyven év múlva is láttam a drótkerítést, a földön heverő kőangyalokat. Az idő megállt. Itt semmi sem változott.

Apám nem a tér irányába indult el, egy kis mellékutcából a Dohány utcába siettünk. Alig tudtunk lépést tartani vele, öcsémmel. A Szövetség utca sarkán egy kisvendéglő várt minket terített asztallal, és málnaszörppel. – Kár lenne feleslegesen tölteni az időt egy hűvös, sötét helyen, azt a sok latin hablatyot hallgatni, amit nem is értünk. – mondta minden vasárnap, hogy valamennyire megnyugtassa a lelkiismeretét. – Aztán anyátoknak egy szót se! – hangzott az utasítás, amit mindig betartottunk, egy málnaszörpért, vagy később egy pikoló sörért cserébe. Egy-két pogácsa is lecsúszott néha. Aztán otthon már nem is volt annyira sürgős az ebéd.

Erre gondoltam, amikor ránéztem a naptárra. Negyvennyolc évvel ezelőtt, ezen a napon hagyott itt minket, harmadik infarktusa után, egy nappal a névnapja előtt. Nem volt gazdag ember, semmit nem hagyott ránk, amit anyagiakban ki lehet fejezni. De ő maga örökre bevéste magát az emlékeim közé. Egy időben bárzongoristaként kereste kenyerünket, amikor ötvenhétben kirúgták a 43-as építőipari vállalattól, ahol osztályvezető volt egészen 1956 novemberéig. Szakkört is vezetett az iskolánkban, rádiós szakkört, ahol az amatőr rádiózást próbálta megszerettetni velünk, és a rádióépítés örömeit is megismerhettük.

Rá emlékezem ma, és arra, hogy én már régen túlhaladtam az életkorát. Negyvenhároméves volt.

  
  

Megjelent: 2018-12-26 10:44:51

 

Horváth János (Budapest, 1952)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.