Pfeiffer Gábor: Teremtés
Teremtés
Rohadjon meg Haydn! – gondolta magában Hárskürthy Teodor másodkürtös –, a laposüveget mégiscsak be kellett volna csempésznem a tokban. Az abszintot a buszon felejtette, mikor az előtte lévő ülés hátsó zsebébe csúsztatta a flakont. Egy ideje rákapott. Valahol olvasta, hogy a nagy művészek mind ezt itták a tizenkilencedik században és abban reménykedett, talán majd neki is meghozza az ihletet. Persze előtte is ivott. Mindig is ivott, mikor mi volt.
Titokban ivott. A többiek tudták, hogy piál. Mégis úgy tettek, mintha nem tudnák. Ő tudta, hogy tudják, mégis úgy ivott, mintha nem tudná, hogy tudják … A többiek is tudták, tudja, hogy tudják... de mindenkinek kényelmesebb volt így.
Nem ő volt az egyetlen aki „titokban” ivott.
Háromnegyed kilenc volt. A népek egyre csak sorjáztak a beremendi domboldalba. Már kezdett sötétedni. Ahogy hátranézett a színpadról látta a horvátországi fényeket.
A templom szép volt szemben kivilágítva. Bár őt sosem érdekelte a vallás.
De hallotta a kápolna történetét, és az tetszett neki.
Voltak már vagy ötezren, de nem akart elfogyni a tömeg. Duruzsoltak, söröztek, boroztak, pálinkáztak a szalmabálákon. Csak neki nem volt mit innia. Leszámítva a Mizse ásványvizet, amit indulás előtt a Tescóban vásárolt. Kelletlenül kortyolgatta.
Sosem játszott még ennyi ember előtt. De nem nagyon villanyozta fel a dolog.
Utálta a kürtöt.
Apja valami hülye gondolattól vezérelve – talán a nevük okán – 8 évesen beíratta a zeneiskolába kürt szakra, és addig erőltette a dolgot, míg Teodor végül is kitanulta a kürtös mesterséget.
Mesterséget, megélhetést. Nem szerelemet, hivatást. Nem volt elég neki a Hárskürthy név. Apja még az idétlen Teodorral is rátett egy lapáttal.
A kollégák is mindig azzal szívatták, hogy ő az egyetlen „fa”kürtös.
Teodor mindig is basszusgitáros szeretett volna lenni egy bluesbandában.
Most is, – hogy a zenekar hangolt – az Empty Arms basszusfutama járt az agyában.
Kilenc óra. Már kellene kezdeni.... De a közönség csak egyre jön.
Mikor fogunk ma megint hazakeveredni? És az abszint a buszon...
Kezdjünk már!
A teremtés... 7 nap amúgy, de nekünk is minimum 2 óra.
Jobb híján a közönséget nézegette a sötét színpadról.
Helyi mamák, papák a legszebb ruhájukban, piás mezítlábas, hennás egyetemisták, laza értelmiségiek vászonnaciban, szandálban, ízléstelenül öltözött politikusok, közmunkások, közalkalmazottak, turisták, turistás szendviccsel, fröccsel, sörrel ültek, hevertek a szalmabálákon, horgász székeken vagy épp a fűben.
Fél tíz... kezdjünk már végre!
És felcsendültek az első hangok. Atyaúristen! Még harmincnégy szám...
A zenekar bevezetője után rögtön bekapcsolódott a kórus.
Balról a harmadik, új csaj egészen jól nézett ki, emlékezett vissza a próbára Teo. Na nem olyan jól mint Borka, akiért egy éve otthagyta az asszonyt meg a gyerekeket. De szódával elment.
Valami vicceset be is szólt neki akkor, és úgy rémlett az vette is a lapot.
Rémlett, persze hogy rémlett. Akkor is tele volt abszinttal.
Szóval a teremtés.
Első rész. Őskáosz.
Ez volt a házassága. Sosem értették egymást Pirossal, sem az anyósáékkal. Ugyanez vice versa az ő szüleivel. Bár próbált, nem tudott jó apja lenni a két lánynak, pedig azok is komolyzenét tanultak, már csak a nevük miatt is. Az egyik faggotton, a másik üstdobon játszott.
Ezt sem tudta soha megemészteni. Női üstdobos. Bár itt a zenekarban is ez volt a felállás.
Ráért agyalni. Ritkán volt csak szólama. Ha közben kimaradt egy két hang, a kutya nem vette észre.
Legfeljebb a karmester. De azt meg leszarta.
Csak az a laposüveg ne hiányozna annyira!
Felhők, vihar, patakok és zöldellő rétek, majd a Nap és a Hold ( a fagottos és az üstdobos) megteremtése. Mindebben volt része az elmúlt tizenöt évben.
Második rész is róluk szólt még
A Föld benépesítése, az első emberpár...
A harmadik részben a gyönyörű, lírai zenekari bevezető után – Úriél arkangyal, az az utálatos szólista, aki annak idején Pirosnak is csapta a szelet a zeneművészetin-elkezdte magasztalni jóságosan az emberpárt, majd Ádám és Éva boldog párbeszéde következett.
Na itt szakadt el a cérna Teonál.
Teremtés … ugyan már!
Mi a náthás szart teremtettem én?
Borka fél év után lelépett egy blueszenésszel. A lányok a válás óta nem álltak szóba vele.
Piros is megtalálta az igazit egy kerületi polgármester személyében.
Neki csak a lepukkant albérlet maradt, a nyomorult kürt, az abszint, meg az empty arms....
A csodálatos zárókórust, mely az Úr dicsőítéséről szólt, már nem is hallotta.
Azt a pár hangot ami előtte volt a kottán, még gépiesen befújta.
Várta az abszint a buszon. Meg a remény.
Hátha feljön a kórista csaj a lakásba ha végre hazaérnek
45 éves volt....
Haydn 65 évesen kezdte és három évig írta a Teremtést...
„Minden hang az Urat zengje!
Köszönjétek meg néki minden művét!
Nevének tiszteletére hangozzék
versengve a dicsőítő ének!
Az Úrnak dicsősége fennmaradjon örökké!
Ámen. „
Megjelent: 2018-12-16 14:58:33
 |
|
Pfeiffer Gábor (Dorog, 1967) énekes, hangszeres zenész
|
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
