Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Horváth János: Paradicsom

 

 

 

 

Paradicsom

 

Ott állt az ajtóban, nézte a kifosztott lakást, és sírt. Szinte semmije nem maradt. Néhány ruha a szekrényben, pár személyes holmi, de a tévé, és a hűtő sem volt a helyén. Első gondolata az volt, hívja a rendőrséget. Soha nem került még ilyen helyzetbe. Éva mondta, hogy megteszi, itt fogja hagyni, de arra nem gondolt, hogy minden mozdíthatót magával visz. Tegnap este, amikor hazajött a munkából, eléggé feszült volt, és összeveszett vele. Már nem is emlékszik mi volt az, amin kirobbant a vita, de látta Éva szemében a gyűlöletet. Évek óta úgy éltek, mintha házasok lennének. Ha visszagondol, soha nem volt szerelmes a lányba, de jól megértették egymást, és az ágyban is jó volt vele. Éva a pályaudvaron szedte fel, szó szerint, a peronról. A falnak támaszkodva ült, és olvasott. A lány nem hitt a szemének, Csehov összegyűjtött drámáit tartotta a kezében. Odalépett hozzá, és határozottan feltette a kérdést, ami annyira meghatotta.

         Mi a fenét keresel itt? Éva vagyok, és te?

         Nem is tudom. Olvasok, nem látod?

          Azt látom, de ilyen környezetben? Nincs hol laknod? – kérdezte a lány, elszánva magát a beszélgetésre.

          De van.

          Akkor miért nem otthon olvasol? Mi a vonzó ebben a világban?

         Semmi vonzó nincs benne. – válaszolt, szinte dacosan. – Meghalt az anyám, és nem tudok hazamenni.

          Egyedül élsz?

          Most már igen.

          És mióta vagy itt a pályaudvaron?

          Egy hete, talán. Nem tudom.

          Honnan van a könyv?

         Ezt megamhoz vettem, mielőtt eljöttem otthonról.

         Nincs senkid?

          Nincs.

A lány lehajolt hozzá. Megfogta a kezét, és gyengéden felhúzta. Nem ellenkezett, tetszett neki a lány határozottsága.

          Elmegyünk hozzád. A közelben laksz?

          Igen.

          Már kérdeztem, de nem válaszoltál. Hogy hívnak?

          Ádám. Ez a nevem.

          Nagyon jó! - Mondta a lány kacagva. – Mint a bibliában.

*

A Paradicsom nem tartogatott meglepetéseket. Dús növényzet, és rengeteg kisállat. Bőséges táplálékot nyújtott kettőjüknek. Nem tudják, hogyan kerültek ide. Amikor először meglátták egymást, azonnal feltűnt nekik, hogy nem egyformák, vannak testi különbségek. Átsiklottak volna ezen az apróságon, de a férfinek minden kérdésre választ kellett kapnia. A másik érdekes jelenség volt. Nem volt annyira szőrös mint ő, és voltak hiányosságai, de ott ahol neki nem volt különösebben vastag izomzata, neki két halom domborodott, vágyat ébresztő, bizsergető. Ennek jelét is adta az ágyéka körüli duzzanat. Fogalma sem volt, miért van olyan érzése, mint ha a másik hozzá tartozna. Ha nem látta egy ideig, rossz érzése támadt. Elment megkeresni. Legtöbbször a tónál lelt rá. Ébenfekete haját simogatta, és nézte magát a tó tükrében.

          Szép vagyok? – Kérdezte a lány. – Milyennek látsz?

          Gyönyörű vagy! – mondta a fiú. – Nekem ne mászkálj el máskor, szólj előtte, hogy tudjam, hol keresselek!

          Hiányoztam?

         Nem. Csak tudod, annyi veszély leselkedik itt ránk. Féltelek. – mondta a férfi, de mindjárt el is szégyellte magát, hogy mondhatott ilyet, hogy félti.

          Találkoztam a kígyóval, - mondta a lány egy kis idő múlva, - azt üzente, mondjam meg neked is, hogy van nevünk. Te Ádám vagy, engem Évának hívnak. Mit szólsz?

         Te beszélgetsz a kígyóval?

          Igen, Ádám. Beszélgetünk. Azt mondja, van itt két almafa a közelben. Az egyik a tudás fája, a másik a halhatatlanságé. Mit szólsz?

         Mihez?

          Azt mondta, hogy az Úr küldte, és arra kér, hogy szakítsunk mindkét fa gyümölcséből.

          Komolyan? De hiszen annyi gyümölcs van itt a kertben, semmiben nem szenvedünk hiányt.

        Biztos vagy te ebben, Ádám? – kérdezte Éva, és közben huncutul mosolygott.

Ádám tudta, mire gondol a lány. Ketten voltak itt, senkivel nem találkoztak az idők kezdete óta, de ha lettek volna is, Ádámnak csak Éva kellett. Tudta – fogalma sem volt honnan -, hogy a lány az egyetlen nő a világon – na igen, ebben a kertben -, akire szüksége van. Ha ránéz is, gyönyörűség önti el a lelkét, erősnek érzi magát, és szó szerint férfinak. Azt sajnos nem tudta, mit kezdjen ezzel az érzéssel, és nem is volt senki, akivel beszélhetett volna erről. Azt azonban elhatározta, hogy teljesíti az Úr kérését, esznek az almafák gyümölcséből, és utána magáévá teszi Évát, bár, fogalma sem volt arról, hogy ez mit jelent.

*

Befordultak egy szűk mellékutcába. A lány még mindig szorongatta a fiú kezét, mintha sohasem akarná elengedni. Ádám elővette a kulcsot, és kinyitotta a kaput.

          Ne lepődj meg! Csak egy egyszerű szoba-konyha.

          Itt balra. Földszinti lakás.

A kapualj kellemes hűvösséget árasztott magából. Megcsapta őket a bérházak különös illata. A dohos falak nehéz szaga keveredett a készülő ebéd illatával. Ádám megállt a lakás előtt, és elengedte Éva kezét. Átölelte a lányt, aki hagyta magát.

         Mondanom kell valamit, mielőtt bemegyünk. - A lány szorosabbra fonta a karjait, mintha már évek óta ismernék egymást.  – Anyám kórházban halt meg. Amikor bevitték, már tudtam, nem fog többé hazajönni. De képtelen voltam elrámolni. Minden úgy van, ahogy hagyta. Hazajárok minden nap, megfürdök, és eszem is időnként valamit. Képtelen vagyok a holmijához nyúlni.

          Semmi baj. – Mondta Éva. – Majd elrámolsz, ha jónak látod.

A lakás kicsi volt ugyan, de kényelmesen elfért benne két ember. Ádám a válása után költözött az anyjához. Be akarta fejezni az egyetemet. Albérletet keresett. Talált is egyet Lőrincen, de az udvar végén lévő nyárikonyha nem volt éppen ideális hely számára. Az udvaron volt csak víz. Lavórban mosakodott, és a közfürdőbe járt hetente kétszer. Szerencsére a munkahelyén is volt lehetősége a zuhanyozásra. Kapott egy öltözőszekrényt, abban tarthatta a váltás ruhát, és a tisztálkodószereket. Jött a tél, és a kerti csap is befagyott. Akkor határozta el, hogy más megoldást keres. Szerencséje volt, anyja vele együtt a rajzgépet is befogadta, amit a konyhában tudott elhelyezni. Átmenetileg jobb volt ez a megoldás, mint valahol Pest környékén, távol mindentől.

          Van egy ötletem. – mondta a lány lelkesen.

          Máris?

         Tudod, amit ma megtehetsz.

          Igen, de amit ma megtehetek, feltétlenül meg kell tennem bármikor is?

          Jó kérdés. – mondta a lány és megcsókolta a fiút.

          Nem korai ez még? – tiltakozott nem túl nagy meggyőződéssel Ádám.

          Nem hiszem, hogy itt az időnek szerepe lehet.

Ádám magához ölelte Évát, és megcsókolta. Hosszantartó, amolyan felfedező csók volt.

          Milyen ötleted van? – kérdezte Ádám, amikor kibontakozott az ölelésből.

          Hát, arra gondoltam, hogy ha nem szeretsz itt lenni, akkor gyere hozzám!

         Nem is ismersz. Hogy lakhatnál velem? – Mondta Ádám, de a lelke mélyén vágyott arra, hogy jobban megismerje a lányt.

          Még ma este költözz hozzám!

Ádám habozott egy kicsit, de amikor megszólalt, határozott volt.

          Rendben. Nincs sok holmim. Hívok taxit.

*

Az eső elkezdett esni, de nem zavarta őket. Amióta eszüket tudják, mindig sok csapadék esett a kertben, attól volt olyan dús a növényzet, attól nőttek olyan magasra a fák. Az almafához igyekeztek. Éva fogta Ádám kezét és vezette. Bevallotta, hogy titokban járt már erre, de mert enni a gyümölcsből. Gondolta, megvárja Ádámot, és eldöntik, mitévők legyenek. A kígyóval útközben találkoztak.

          Látom rászántátok magatokat. Nagyon helyes. Meg kell tenni, amit az Úr parancsol.

         De hiszen az Úr legutóbb azt mondta, minden fa gyümölcséből ehetünk, de azt a két almafát kerüljük el messzire! – mondta Ádám, nem titkolva értetlenségét.

         Ugyan! Az Úr rosszul mondta, vagy ti értettétek félre őt.

      Nem értettük félre. – mondta Éva, és rákacsintott Ádámra. – Milyen más lenne, ha mindent tudnánk a világról, pontosabban, erről a kertről.

          És soha nem halnátok meg, örökké élhetnétek – sziszegte a kígyó.

          És az jó lenne nekünk? – kérdezte Ádám, aki igyekezett mindenre racionális magyarázatot találni.

          Mi az a halál? Én nem tudom. – mondta Éva, és választ várt a kérdésre, mert komolyan érdekelte, hogy milyen lehet az, amikor az ember már nem létezik.

          A halál olyan, mint egy végtelen álom. A tested porrá lesz, a lelked pedig... nos, a lelkeddel még nem tudom mi lesz. – válaszolta a kígyó.

         Hol kezdjük? – Érdeklődött Ádám.

        –  Kezdjük a halhatatlanságnál! – Lelkesedett Éva.

          Haladjunk szépen sorban! Előbb a tudás, aztán a halhatatlanság.

Kézen fogva közelítették meg a tudás fáját. Ádám jól tudta, nem lesz az Úr ínyére a dolog, ez volt az egyetlen, amit megtiltott nekik. Az eső elállt, de egyre sötétebb felhők gyülekeztek az égen.

      Nem lesz ennek jó vége, Éva. Gyere, menjünk! Megleszünk mi a tudás nélkül is. Itt mindenünk megvan, nincs szükségünk semmire.

         De, igenis szükségünk van a halhatatlanságra is! – emelte fel a hangját Éva, tőle szokatlan módon. – A megszerzett tudással bármit megtehetünk. Építhetünk városokat, benépesíthetjük a bolygót, és kedvére tehetünk Istennek is. – Éva hangja egészen megváltozott. Talán, nem is tudta mit beszél, mintha valami rajta kívülálló erő hatna rá, ő maga sem értette, honnan jönnek a gondolatai.

Levette az egyik almát a fáról, és Ádám felé nyújtotta. Ádám nem vette el azonnal a kívánatos gyümölcsöt.

         Éva! Gondoljuk meg még egyszer. Itt a természetben mindenünk megvan. lesznek gyerekeink, és azoknak gyerekei. A Paradicsom remek hely, mindannyian elférünk, és békében élhetünk együtt. Ne rontsuk el! Tudom, kíváncsi vagy. Én is, hidd el, de túl nagy árat fogunk ezért fizetni. De nem ellenkezem, látom, nem tudlak meggyőzni – fejezte be Ádám a monológját, és beleharapott az almába. Majd átnyújtotta Évának, aki szintén evett a gyümölcsből.

Abban a pillanatban, hogy mindketten lenyelték a falatot, megnyílt az égbolt, és nagy fényesség szállt alá. Két angyal jelent meg, akik karon ragadták az első emberpárt, és kitessékelték őket a Paradicsomból. Az Úr hangja ezúttal nem szólalt meg. Amikor a kapun kívülre kerültek, Ádám arca felderült. Gyere Éva, nincs semmi baj, tudom, mit fogunk csinálni. Kézen fogta a nőt, akit szeretett, és elvitte őt egy tisztásra.

         Itt fogom felépíteni a házunkat. Védett helyen vagyunk, folyó is van a közelben. Most már tudom, mit fogunk csinálni. – mondta Ádám, gyengéden magához ölelte Évát, és megcsókolta.

Lefeküdtek a lombos fa alá, és reggelig ölelkeztek. A nap mire ismét feljött az égre, egy boldog emberpárt látott, amint önfeledten kergetőznek a tó körül. Ádám tüzet rakott, és puszta kézzel fogott halakat, miközben Éva száraz gallyakat gyűjtött, hogy táplálja a tüzet. Így ment ez hetekig, hónapokig. Jobban érezték magukat, mint a paradicsomban. Egyik reggel azonban, minden megváltozott. Új értelmet nyert a jelen, a jövő, amikor Éva közölte Ádámmal a hírt, hogy gyermekük fog születni.

 

Már több mint két éve laktak együtt, amikor a lány bejelentette, gyereket vár. Ádám meglepődött, nem ebben állapodtak meg. Jó lett volna, ha mindent megbeszélnek. De Évával nem lehetett beszélni, hirtelen változtatta meg az elképzeléseit, különösen, ha kettejük sorsáról volt szó. Gyakran veszekedtek, de nem tűnt komolynak a dolog. Most azonban másról volt szó. Ádám úgy érezte, nincs felkészülve a családi életre. Mindent megtett azért, hogy Éva jól érezze magát. Eladta a lakást, és rábeszélte Évát, költözzenek el, hagyják itt ezt a környezetet. Menjenek vidékre, vagy valami csendesebb helyre. Elege lett a nagyvárosok szennyezett levegőjéből, állandó zajából. Évának más tervei voltak. Szeretett volna külföldre menni dolgozni. Ádám hiába magyarázta neki, hogy tanári diplomával legfeljebb mosogatni mehet.

          Miért? Itthon lehet mást is? – mondta szemrehányóan Éva, amikor szóba került a Jövő. – Ha együtt akarunk maradni, akkor együtt kell elmenni innen. Anglia jó hely, ott csak eleinte kellene ilyen munkát vállalni. Aztán jöhet a gyerek felügyelet, vagy az idősgondozás. Mindkettőre van kereslet.

          Igen, de én mit csináljak ott? Itthon is van rengeteg jó állás. Legfeljebb kevesebb a pénz, de nem minden a pénz.

          Tudom, hogy nem így képzeltük. De ha jól emlékszem, neked nem volt semmid, amikor idejöttél.

          Volt egy lakásom.

          Igen, egy sötét szoba-konyha.

          Nekem megfelelt.

        De itt jobb, nem? Buda egyik legszebb helyén lakunk. És van hely a gyereknek is.

         Éva, te tényleg meg akarod szülni? Tudod, mi vár erre a gyerekre?

         Azért kellene külföldre menni.

          Nem úgy értem. Mi nem vagyunk felkészülve egy gyerek felnevelésére.

          Tényleg nem?

          Már annyiszor megbeszéltük.

          Igen, de te mindig azzal érvelsz, hogy nem lesz jó a gyereknek, ebben a mai világban nincs biztonság, nincs jövőkép.

          Tévedsz. Nekem van jövőképem. Én csak azt mondom, várjunk még egy-két évet, amíg rendbejövünk, amíg én is fel tudok készülni rá.

          Nem Ádám, én nem akarok várni. Még fiatal vagyok, és szeretném ezt a gyereket. Nélküled is felnevelem.

         Ezt nem mondod komolyan?

          De, Ádám. Én már döntöttem.

Ott állt a bejárati ajtónál, nézte a nagy semmit. Szerencsére, a könyvespolc a helyén volt. Leemelte Csehov drámáit, és magára vette a kabátját. hűvösebbek voltak már az éjszakák ebben az évszakban, nem akart megfázni.

 

  
  

Megjelent: 2018-12-01 17:11:28

 

Horváth János (Budapest, 1952)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.