Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Horváth János: Az utolsó meló

 

Az utolsó meló

 

1.

 

A rózsadombi villa teraszán ült, és várt. Egy órája érkezett. Az inas bevezette az előtérbe, elkérte a kabátját, közben, lopva átvizsgálta tekintetével a ruházatát.

         –  Fegyver? – kérdezte természetes nyugodtsággal, de határozottan.

          Az nincs.

          Rendben van. – mondta, és a terasz felé mutatott. – Fáradjon velem!

Megindultak az üvegajtó felé, elől az inas, ő pedig egy lépéssel utána.

         –  Kérem, itt várjon! – mutatott az fonott fotelre -, foglaljon helyet, helyezze kényelembe magát! Hozhatok valami italt?

          Nem köszönöm, ilyenkor nem iszom.

Az inas biccentett, és halkan távozott. Akkor vette észre, hogy az épület két végében, egy-egy felfegyverzett őr áll, és őt bámulják. Félénken intett nekik, mire azok elfordultak, és a hegyet bámulták, mintha semmi más dolguk nem is lenne.

Sokáig várt, eltelt egy óra is, de nem történt semmi. Nem volt mozgás, csak a felerősödő szél hangját hallotta, ahogy megrezgette a leveleket a kert sűrűn telepített fáin. Ebben az évszakban gyakoriak voltak a záporok, zivatarok, A kert bokrai, és gyep is párásan csillogott a lemenőben lévő nap fényében. Minden rendezett volt, és élénk zöld színű, mintha csak festették volna. Nem unatkozott. Végig gondolta mit fog mondani. Nem akart több munkát. Meg kell mondania a főnökének, hogy már nem akar dolgozni. Összeszedett egy kis pénzt öreg napjaira, és visszavonulna. Eddig házasságra nem is gondolhatott, de most, hogy elhatározta, szabad lesz, eltöprengett a házasélet előnyein.

A teraszajtó kinyílt, és ott állt a főnök, két másik testőre kíséretében. Lendületes léptekkel indultak meg felé. Felpattant, mert úgy látta szükség van erre az udvariassági gesztusra.

       –  Üljön csak le, barátom! – szólt a főnök, és a kezét nyújtotta. – Úgy tájékoztattak, hogy beszélni akar velem. Nagyon elfoglalt vagyok, ezért kérem, bocsásson meg, hogy ide hozattam, de így látszott a legegyszerűbbnek.

          Természetesen, nincs semmi gond. Az a dolgom, ha hívnak, akkor jövök.

         –  Nagyon helyes! Térjünk is mindjárt a tárgyra! Úgy tudom, nem akar többé nekem dolgozni.

         –  Nem arról van sző, hogy önnek nem akarok dolgozni, de szeretnék nyugdíjba vonulni, ennyi az egész.

         Értem. Nézze barátom, ennek nincs semmi akadálya. Jó munkát végzett, és meg kell mondanom nagyon érti a szakmáját. ha úgy dönt, hogy nem csinálja tovább, akkor jól átgondolta, abban biztos vagyok.

           Igen, uram, átgondoltam.

         Rendben van. – mondta a főnök határozottan és felpattant. Ő is felállt, látta , hogy itt a beszélgetés véget ért. De a főnöknek még volt mondanivalója.

          Van egy feltételem. Egy utolsó munka, ahol megmutathatja, hogy mire képes. Eddig tisztes távolságból kellett elintéznie a célpontokat. Ön mesterlövész, ezt kitűnően csinálta. Most azonban, közvetlen közelről kell likvidálnia az áldozatokat. Ez nem okoz gondot ugye?

          Nem uram. Vietnámban a közelharc is a feladataink része volt.

        Jól van. Az utasításokat megkapja. Az illető két nap múlva érkezik meg a családjával. huszonnégy órája van a feladat elvégzésére. A bankszámláján ott lesz a pénz, emiatt nem kell aggódnia. Adok mellé némi prémiumot is, hogy élete végéig ne legyen gondja semmire. – Azzal megfordult, és ahogy jött, úgy távozott, határozott, sietős léptekkel. Azt vette észre, az inas mellette áll, hogy felsegítse a felöltőjét. Egy borítékot adott át neki.

          A költségeire.  – mondta és úgy vigyorgott, mint a vadalma.

 

2.

 

A szálloda megtelt nyüzsgő alakokkal. Többsége turista lehetett, hangoskodtak, idegen nyelveken kiabáltak egymásnak, és igyekeztek hozzájutni a szobájuk kulcsához. A portások nyugodtak maradtak, látszott rajtuk, nem először kell megbirkózniuk ekkora tömeggel. Elkérte a kulcsát, és felment a szobájába. A lifthez lehetetlen volt hozzáférni, ezért gyalog ment a harmadikra. Nem volt fárasztó számára a lépcsőzés, edzésben volt már. A szobába belépve levetette magát az ágyra, és igyekezett ellazulni. Az első találkozásra gondolt. A főnök hallott valamit arról milyen érdemei voltak a háborúban, és tudta, hogy munkát keres. Kiküldte érte a limuzinját, két testőre kíséretében, akik gyengéden betuszkolták az autóba. Nem nagyon állt ellen, de szokatlan volt neki a stílus, hogy egyszerűen csak odarendelik, és meg sem kérdezik tőle, ráér-e? A főnök szimpatikus volt, bemutatkozott, és azonnal a tárgyra tért.

         Van munka, nem is kevés. Pontosságot, precizitást várok el. Hogy hogyan csinálja, azt a szakértelmére bízom. Fizetés a munka elvégzése után. Az összeg változó, a feladat nehézségétől függ. Nem finnyás, ugye?

         Nem. De gyerekeket, és nőket nem vállalok.

          Nem garantálom, hogy nem fordul elő.

         Akkor nem vállalom el a munkát.

       Rendben van. – mondta a főnök, némi csalódottsággal a hangjában. De amikor elindult a kijárat felé, néhány lépés után visszafordult. – Várjon! Megegyeztünk. Az utasításokat mindig időben megkapja, az információkkal együtt. Csak kivételes esetben keressen, mostantól személyesen nem érintkezünk. - Azzal átnyújtott egy borítékot. - Benne vannak a szükséges adatok. Tekintse ezt a munkát előzetes felmérésnek. Tudnom kell, mire számíthatok. A borítékban minden munka előtt megkapja a költségei fedezésére szolgáló előleget. Sok szerencsét!

          Köszönöm! Nem fogok csalódást okozni.

          Ezt el is várom.

Tudta, hogy ez azt jelenti, nem hibázhat. A testőrök ahogy hozták, haza is vitték. A szállodában nem volt nagy a forgalom, mégis inkább a lépcsőt választotta. A szobában kinyitotta a borítékot. Egy köteg pénz volt benne, és egy fénykép. Ötvenes, jólöltözött üzletember lehetett. Nem gondolkodott rajta, kinek állhat az útjában, de sejtette, konkurenciaharc lehet a háttérben.

 

3.

 

A plafont bámulta. Szeretett így órákig nézni a semmibe. Közben járt az agya. Ilyenkor szokta végiggondolni a melót, kidolgozni minden részletét. De most tehetetlen dühöt érzett. A borítékban lévő fényképen egy jólismert politikus, és fiatal felesége volt látható, karján egy csecsemővel. Nem erről volt szó. Ha most visszaadja a megbízást, azzal aláírja a halálos ítéletét, ha elfogadja, akkor szembe kell néznie a lelkiismeretével. Nem tudta eldönteni, melyik lenne a nagyobb baj. Arra gondolt, hogy ez az utolsó munkája, és utána soha többé nem vállal semmit. A pénz is vonzó volt, amit a politikus fejéért kínáltak. A családja csak járulékos veszteség, semmi más. A borítékban egy csomagmegőrző kulcsa volt. Ő kérte így, hogy ott legyen a pénz. Holnap délután, pontban három órakkor kell megtennie. Nem lehet távolról lőni, nincs a közelben lőállás, ahonnan ráláthatna a lakosztályra. Hangtompítós fegyverrel kell ölnie. Halk, gyors, és biztonságos, közvetlen közelről. Amig járt az agya, elaludt. Izzadtan, és fáradtan ébredt. Már sötétedett. Feltett egy lemezt, és elmélyült a zenében. Ivott volna egy italt, megkívánta, de ilyenkor már nem lehet. Mozart zenéjét szerette, a lágy dallamok, a gyors futamok, a szépen építkező kompozíció mindig csodálattal töltötte el.

 

4.

 

 Már kettőkor ott volt a helyszínen. Az autóból nézte az épületet, és arra gondolt, hogy nincs tovább, ez lesz az utolsó. Összerakta a fegyverét, és rácsavarta a hangtompítót. Azt tervezte, hogy a munka után megszabadul tőle. Az egyik mellékutcában látott is egy konténert. Oda fogja bedobni. A meteorológia semmi jót nem mondott, esőt jelzett, és kisebb szélvihart. Nem szokott hinni az előrejelzéseknek, de amikor hirtelen beborult, és el kezdett nagy, kövér cseppekben esni az eső, kénytelen volt beletörődni, hogy időnként nekik is lehet igazuk. A szél is felélénkült. Az emberek fedett helyeket kerestek, felgyorsított léptekkel igyekeztek a nyilvános helyek felé, ahol a zivatar idejéig meghúzhatják magukat. Örült ennek az időnek, megkönnyítette a menekülést. Minden elő volt készítve. A menetjegyeket megvette, nem autóval megy a repülőtérre. Irénnel találkozik, és együtt mennek a pénzért. Ránézett az órájára. Kiszállt az autóból, de nem zárta be. A fegyvert a felöltője alá rejtette, és elindult a bejárat felé. Amikor áthaladt a kapun, intett az eső elől a bejáraton belül tartózkodó portásnak, aki visszabiccentett, mintha régi ismerősök lennének. Felgyorsította a lépteit, és a lépcsőn felment a negyedikre. Jobbra fordult, és elment a folyosó végéig. Még nem volt három óra. Pár perc múlva bent volt a lakásban. A gyerekszobát kereste először. Csend volt csak a nappaliból hallatszott a tévé hangja. Megtalálta a gyerekágyat, és fölé hajolt. Elővette a fegyverét és ráfogta a gyerekre. A pici a hátán feküdt, és amikor meglátta őt, rámosolygott. remegni kezdett a keze, és maga sem tudja miért, de elkezdett sírni. Eltette a pisztolyt, és megsimogatta a gyerek buksiját. A felnőttekkel könnyű dolga volt. Amikor belépett a nappaliba, ott álltak vele szemben, tágra nyitott szemekkel, itallal a kezükben. A férfi éppen akkor fejezte be az italok kitöltését, és átadta az asszonynak a poharat, amikor eldördült az első lövés. A férfi homlokába fúródott a golyó. A nőnek hang nem jött ki a torkán, csak tág pupillákkal nézte a férfi arcát, miközben elejtette a poharát. Őt is a homloka közepén találta el. Az egész nem tartott tovább harminc másodpercnél. Gyors léptekkel hagyta el a szobát, és leszaladt a lépcsőn. A fordulónál hallotta, hogy felsír a gyerek. Megnyugodott. Sok életet kioltott már, de ártatlan gyereket soha nem bántott volna. A buszmegállóba igyekezett, ahogy eltervezte. Útba ejtette a mellék utcában lévő konténert, beledobta a fegyvert, és a levetett kesztyűjét. A megálló felől egy fiatal pár indult el feléje. Benyúlt a zsebébe, kivette belőle a csomagmegőrző kulcsát, és megmarkolta. Hirtelen rossz érzése támadt, amikor a pár elhaladt mellette. Megfordult, de már késő volt. A férfi közvetlen közelről lőtt. Az eső szakadt, az utcán egy lélek sem volt. Az utolsó kép, amit látott a szürke égbolt, a szakadó eső, és valahol a láthatár szélén, a felszakadozó felhők mögül kezd előbújni a nap.

 

(Budapest, 2018. július)

 

  
  
 

Horváth János (Budapest, 1952)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.