Keresés a honlapon:

Hekl Krisztina: Aznap éjjel

 

 

 

Aznap éjjel

 

sokat ittunk. Kirúgták a főnökünket, Janit, taxit küldött érte a vezérigazgató. Sohasem szemtől-szembe közölte a tényt, mindig taxit küldött, most sem tett kivételt, pedig Janival iskolatársak voltak. Nagyképű hülyegyerek volt a vezér már a gimnáziumban is. Nyíregyháza  környékéről származott, szülei felvásárolták a fél falut, volt házuk a Mókus közben, a Mackó utcában és a mackóról nyíló Farkas téren. A sofőr a kirúgott Jánossal nem egyenesen a kijárathoz hajtott, hanem tett egy lassú kört a gyáregységek között húzódó, tujákkal szegélyezett aszfaltúton. Az ablakokból dolgozók lógtak, mert a kocsival egy időben körlevél is érkezett, hogy bár próbálták fenntartani a jó kapcsolatot, János szellemisége nem illett a vállalati kultúrába és többszöri nekifutást követően meg kellett hozni a fájdalmas döntést.

Jani, a főnök, aki már már nem volt főnök, azt ordította, ide rúgjatok és szétnyitotta mellkasán a kockás inget. Kockás flanelben járt, ezt is szerettük benne. Néztük szőrös mellkasát és a pocakját, zömök ember volt, kreol bőrű, kun fajta. Egymás után rendelt, Jim Beam, Metaxa, jéger. Megeredt a nyelve, elárulta, hogy ő a tettes, aki TIR feliratot ragasztott a vezér rendszámtáblája fölé. Az ipari kamera rögzítette, de nagy ívben leszarja.

Későre jár, haza kell mennem, mondtam, most indul az utolsó busz, a háromnegyed tizenkettes, az első kocsiallasról. Alhatsz ma nálam, keményseggű svábleány. Miért nézel csúnyán? Már mondhatok ilyeneket, nem rúgnak ki molesztálásért, tette hozzá.

Benn állt a busz, mire futva odaértem, a sofőr járatta a motort, azt sem várta meg, hogy megkérdezzem, hová megy, intett, hogy nem kell bérlet, szálljak fel gyorsan, berregtette a csengőt, és már zárta is az ajtót. Odacsípte a nyomomban igyekvő férfi hátizsákját. Látszott, hogy ez az utolsó busz, a sofőr siet haza, tövig nyomta a gázpedált, a busz megdőlt a kanyarokban. Hogy visszatartsam a hányingert, becsuktam a szemem és ki sem nyitottam a végállomásig.

Egy erdő közepén nyitottam ki a szemem. Nem értettem, hol a nyavajában vagyok. Sehol a bekötőút, lovarda, vízmű, panelházak, csak néhány köztéri lámpa és a buszforduló. A sofőr hátrajött, megkért, szálljak le, és felrázta a becsípett táskájú férfit is, aki hangosan hortyogott a mögöttem lévő ülésen. Ő sem értette, hová került.

Leszédültünk a helyközi járatról. A férfi hangosan káromkodott és köpött is egyet. Nem nézte a busz tábláját, engem követett, látásból ismer, tudja, hogy egy városban lakunk. Ahogy bambán álltunk a semmi közepén, a férfi csuklani kezdett. Most nem vagyok teljesen beszámítható, mert ittam, de valahonnan dereng, hol lehetünk, csuklotta, gyalogoljunk haza, ha minden igaz, csak húsz kilométer. Fújt a szél, vészjóslóan susogtak az út menti nyárfák. Más megoldás nem lévén, elindultunk a kanyargó autóúton. Vihar volt kitörőben, időnként megreccsent az ég fölöttünk és villámlott is. Nagyjából félórája gyalogoltunk, amikor a férfi megállt. Levette hátáról a hatalmas zsákot, kinyitotta és elkezdett kotorászni benne. Elővett belőle valamit, és a kezembe adta. Feltekert kötél volt az. Újabb kotorászás, kampósvas csillant meg a holdfényben. Ezt már nem adta át megőrzésre. Komolyan megijedtem. Nem volt magas az idegen, viszont vastag karja volt, erősebb, mint Janié, egy csapással megöl, ha akar. Hirtelen erős fénycsóva világított az arcomba. Betojtál, mi, fordította felém a zseblámpát. Félsz, hogy kikötözlek. Nem gondoltad végig ezt az utat, ugye? Szadista vérfarkas vagyok, kislányok vérét iszom, nevetett. Nem nevettem vele. Amíg visszapakolt zsákjába, körülnéztem, hová futhatnék. Jobbról erdő és balról is. Fák és bokrok sziluettje, sehol egy kocsi, vagy épület, bármi, ami az emberi civilizációra emlékeztet. Elkezdtem keresni a földön valamit. Husángot, vagy göröngyöt, bármit, amivel ütni lehet. Egy nagy, éles szikladarab mellett döntöttem. Felkaptam és a hónom alá csaptam. Mit akarsz azzal, kérdezte. Fejbeverlek, ha meg akarsz támadni, feleltem, és ezzel kvittek voltunk. Hangom magabiztos volt, legbelül azonban ezerszer megbántam, hogy miért nem inkább Janihoz mentem, megúsztam volna seggcsapkodással, mostanra már békésen szunyókálnék zárt ajtó mögött, a fürdőkádjában.

Ebben a pillanatban elkezdett esni az eső. Egyre nagyobb cseppek hullottak, egyre gyorsabb ritmusban dobolva az aszfalton. Pillanatok alatt bőrig áztunk. Tudok egy rövidebb utat, karolt belém a vérfarkas. Ijedtemben majdnem a lábamra ejtettem a követ. Vágjunk át az elhagyatott kőbányán! Eszem ágában sem volt rövidíteni, főleg nem vele. Kitéptem magam a karjából és elszántan meneteltem tovább az autóúton. Várj meg, kiáltotta és torkából kieresztett egy vonyítást.

A céltól körülbelül öt kilométerre vett fel bennünket egy személyautó. A sofőr végig szóval tartott bennünket. A vérfarkasról kiderült, hogy kútásó, és most volt a születésnapja. Összevizeztük a hátsó ülést.

 

 

 

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2018-07-01 17:58:40

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.