Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Szilágyi József: Tatabányai körjárat

 

 

 

 

Tatabányai körjárat

 

Valójában már akkor, tizenhat évesen sem tudta, minek rója ezeket az utcákat. Nem tudta, csak érezte. Aznap hallotta a tévében, a Clark Ádám téren felavatták a Nulladik kilométerkövet. Ott lenne jó, Pesten, vagy Budán, ahol nyüzsög az élet, gondolta, nem ebben a poros kisvárosban, itt Tatabányán, 1975-ben. El is indult szokásos körútjára a koraesti nyirkos félhomályban. A 15-ös körbevitte volna a városon, de ő leszállt Bánhidán, s magába mélyedve trappolt a családi házak csendjében. Erre szeretett leginkább kószálni, itt közelebb érezte magát hozzá, akárhogyan is. Erre lakott Klarissza, itt szállt fel az 1Á-s buszra, amikor még megszólítani sem merte, csak illedelmesen pislogott felé a túloldali ülésről, és itt piroslik a Táncsics mozi neonfelirata, ahol aztán mégis megszólította, ahol ismeretségük igazán elkezdődött, ahol az első csók méze elbágyasztotta és felajzotta, s itt az utca végén a park a padocskával, hol esték során át ölelték egymást csacskaságokról ábrándozva, s hol a bányafolyó óceánként csobogta körül szerelmünket.

Aztán az üde tavasz nyomasztó nyárba váltott, s mire felocsúdott, Klarissza már átszállt egy másik buszra, egy másik pasival. A tatai középiskolai táborban már csak a résztvevői névsorban látta nevét, de a lány nem jött el, s ő esténként az Öreg-tó partján kihűlt szívvel figyelte új szerelmeket szövögető társait, strandolásnál sürgölődtek körülötte a lányok fürdőruhában, megcsodálta őket, de elszánni még nem tudta magát, s a tóparti várban üresen bámulta csak kedvenc vadászírója, Széchenyi Zsigmond kiállítását. Egy sör és egy feles a kempingbüfében, meg egy fröccs a borkimérésben a szükséges és elégséges feltétévé vált, hogy az ernyedt, sportolgatós délutánokon, hol pattogott a billiárd golyó, mint a pingpong labda, majd a viháncolós, hevimetálos estéken kellő humorral leplezze magányát. Talán ott indult el arra a nagy kocsmakörre, melynek során aztán bejárta Tatabánya minden zugát a Felsőgallai restitől kezdve – merthogy a Borkóstolót, ahova még apja járt, már lebontották – a Dózsa-kerti presszókon át Kertváros egyetlen büféjéig, Bánhida kiskocsmáitól az Újvárosi bányászklubokig, a város művelődési házairól és kaszinóiról, a Gerecséből harsogó bulikról, a Közművházi partik eleganciájában feszengésről már nem is beszélve, s amely talán csak most látszik lezárulni, miután vagy harminc évig körözött a budapesti talponállók, borozók, sörkertek és kávéházak között is, leginkább belvárosi sörbárokban bámulva üresen a cigarettafüstöt, s benyelte a város, mint egy egyetemeket, diplomákat és nyelvvizsgákat öklendező szédült száj.

S most már nem is caplat, csak áll az egykori Táncsics mozi helyén – mi lett ebből? Kertészbolt? Cukrászda? Oktatási stúdió? Vagy nem is ez az épület volt, nem is ez a buszmegálló? Gombamód nőnek itt az új és újabb patinás cégek, mattul dereng homlokzatukon a meta-hatásvadászat. Mit keres most itt egyáltalán Bánhidán, 2013-ban? Hiszen ők a Kilián körtéren, a mai Béla király körtéren laktak, szőlőjük a Turul alatti hegyoldalban volt, iskolába Újvárosba járt, aztán néhány hétig a Dózsa kertbe, miután negyedév vége előtt átköltözött a gépészeti szakközépiskola. Majd egyetem, munkahely, család, lakás, barátok, mind Budapesten. Mit keres itt annyi év után? A szülők már eltávoztak, a szellemes villanyszerelő apa az öröklétbe tekercselte magát, anyát az aggódás vitte el, s Valika, a kicsi húg, messzire költözött.

Saját lábnyomát keresi tán a gazzal és ecetfával borított munkástelep helyén, ahol már az utcácskák aszfaltját is alig lelni fel, a város túlvégén, ahol locsoldkodóban járva a szokatlanul forró húsvéti napsütésben meglágyult aszfalt lerántotta ünneplő lakkcipőjét, a selyemzokni koszcafattá foszlott a talpán, ám Szöszi nénivel csak jót nevettek az eseten, mert a cipő, ha szurkosan is, megmaradt? Itt minden elhagyott, rozsdás kukoricagránátot rejt a talaj, s már csak néhány csillepálya-pilon mállik a rozsvetés mentén.

S a kiindulóponthoz visszatérve, otthonok között körözve apró emlékekre bukkan, ezek az utcák lépteit őrzik, izma feszülését a hegyoldal, régi mosolya unokányi lányok szeméből nevet ma vissza. Visszatér még ide az origóba, mondjuk 29 év múlva, egy újabb szaturnuszi periódus végén? Klarissza is itt lakik valahol, három gyermekkel és számos unokával, s bár azt a parkocskát már benőtte egy beton szupermarket, a padot meg rég elvitte a cica, talán ő az a pufi dzsekis hölgy, aki most siet el mellette a félhomályban, s így köszön felé bohókásan: - Szevasz, tavasz!

 

  
  
 

Szilágyi József (1958)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.