VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Farkas András: Macskaköves álom
Macskaköves álom
Ritkábban emlékszem az álmaimra. Meg kell becsüljem, még ha előre nem is látni, mi fog kisülni belőle.
El kell képzelni egy hatalmas macskaköves felületet, mint az Országház előtti tér. Csak a kövek 1 x 1 méteresek, a tenger által simára dolgozottak voltak. És az összekötő szurok helyett egy mély vályú volt telítve tengervízzel. Talán az oszlopok, amelyeknek a tetején jártunk, a tenger fenekéig értek. Ha egy mező kiürült, mert elugrottak belőle, akkor mennünk kellett az üres mezőre. És ugrás közben egy olyan szót kellett kiáltani, amit még a tömegben nem mondott senki. Mert volt egy zsűri, és ez nyilvántartotta a bekiabált szavakat, és megítélte, hogy elfogadja-e vagy sem. Aki egy olyan szót mondott, amely már valakinél a korábbiakban szerepelt, az kiesett a tévés játékból.
Nekem ez remekül ment. Esélyes voltam arra, hogy a több száz embert legyőzzem. Mind e közben nem volt szabad vizesnek lenni. De ehhez nem kellett nagy ügyesség, mert a macskakövek között mindössze húsz-huszonöt centiméter köz volt. Egy óra múlva elkezdtek fogyni az emberek. Sajnáltam őket, de végül is nem a pokolra kerültek. Csak egy játékból estek ki.
Most már a macskaköveken csak kis foltokban voltak emberek. És egyre gyakrabban volt lehetőség a szomszéd kőre ugrani, mert némely kocka szomszédjai már minden irányban üresek voltak. Ez kevesebb gondolkodási időt jelentett, de az automatám remekül működött, és szórta az originális szavakat. A kockákon már csak néhány ember lézengett. Egyre fáradtabbak voltak. Én meg igazán most voltam elememben. Ugráltam, mint a béka kőről-kőre, és kiabáltam. Egy-egy szót, mint például empíriokriticizmus, halálfajd, szomatizáció, Bühler, Dürer, Fuller. A következő ugrásra a Cromwell szót szántam.
És akkor egyedül maradtam, már csak egyet kellett ugranom egy sikeres szóval, de valami furcsa dolog történt. Beleégett az agyamba egy idézet a Wikipédiából: "Ekkor Henrik, Cranmer és Cromwell között felmerült az a gondolat, hogy Henrik Annától is elváljon. De 1535 nyarára újra egymásra találtak. Anna októberben ismét állapotos lett. 1536. január 8-án Aragóniai Katalin, a hivatalos feleség meghalt. Másnap Henrik sárgába öltözött (ez a szín Angliában az öröm jelképe, de Spanyolországban a gyászé); tehát angol szemmel nézve Henrik tulajdonképpen volt felesége halálát ünnepelte."
A sárga szín gyásznál játszott kétféle jelentéséről egy óriási előadást tartottam ahelyett, hogy az amúgy jó Cromwell szót kimondtam volna. A zsűri és a közönség pisszenés nélkül figyelt. Szép volt az előadás. Minden retorikai trükköt bedobtam, hogy tovább fokozzam az érdeklődést. És akkor megszólaltak a fanfárok, és két sorban jöttek felém a díszmagyarba öltözött férfiak és nők. A zsűri elnöke átadta nekem meleg kézszorítás mellett a fődíjat, egy aranyból készült babérkoszorút, amit a súlya miatt a derekamra kötöttem. És hoztak egy trónszéket, amire le kellett üljek. Én a koszorúra ráülve vártam tovább a ceremónia folytatását. A riporter odajött, és gratulált mint a 10 millió forint győztesének. Én pedig a mikrofonba csak annyit mondtam: "A koszorú, mint látják a fenekemen van. Mindenki ott hordja a babérkoszorút, ahova legjobban illik neki."
Megjelent: 2018-01-31 17:00:19
|
