Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Horváth János: Búcsúlevél helyett

 

 

Búcsúlevél helyett

 

A fegyverem csövével szembe nézek, már nem remeg a kezem. Hogy meddig tart ez várakozás, nem tudom. Egy percig, vagy órákig, talán. Nem találtam racionális okot arra, miért ne tenném meg, miért ne húznám meg a ravaszt. Szerencsés vagyok, hogy nem a kétségbeesés juttatott elhatározásra. Minden következmény, a valóság kontinuitásának következménye, nem formális logika. Tehát, elkerülhetetlen. Ez nem búcsúlevél, nem összegzés, nem zárszámadás. Nincs miért, és nincs kiért. Amikor először értettem meg, hogy működik a világ, már akkor tudtam, hogy minden erőfeszítés hiábavaló, hogy értelmetlen ellenszegülni a belső törvénynek, amely etikát, és minden előítéletet felülír. Mert a szándék mindig megvolt a változásra, de a körülmények mindig előtolakodtak. Az erőtlenség éppen olyan bűn, mint a szándéknélküliség. Semmire nem lehet elég jól felkészülni. Félelem nincs bennem, sem harag. Elvágyódást érzek, és szégyent. Nincs magyarázat. Az elvesztegetett időt már nem pótolja semmi, a haszontalan kísérletek ideje lejárt. Csak bizonyosság van. Soha nem hittem igazán Istenben, de nem éltem hit nélkül. Már nem tudok hinni. Az ember lassan pusztítja önmagát, elkorcsosul, és a legvadabb állatnál is kegyetlenebbé válik. De vajon, kegyetlenség a puszta létezésért való küzdelem? Mindig azt hittem, az út ki van jelölve, de mindenben mi döntünk. Mindegy is, a vég ugyanaz. A fájdalom, hogy a világ saját pusztulásán munkál, már nem enyhül. Egy színpadon vagyok, az előadás már régen elkezdődött. Nem emlékszem a szövegre, improvizálok. A közönség soraiban egyre többen nevetnek. Egy vénembert nevetnek ki, aki még veszi a bátorságot, hogy kimondja, amit fontos lenne elmondani mindenkinek. Hogy már visszafordíthatatlan a folyamat. Az élethez a halálon át vezet az út. Én már tudom, ők még nem. Egyre fáradtabbnak érzem magam, nem jut eszembe semmi. A golyó már átszakította a koponyámat, és valahol majd megáll. És akkor véget ér a racionalitás, az idő visszafordul, és minden úgy lesz, mint a kezdetekkor, amikor az egész univerzum elfért egy végtelen tömegű gombostű fejben.

  
  
 

Horváth János (Budapest, 1952)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.