Videó


Újdonságaink

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

jooble.org

 

Turbuly Lilla: Jégzajlás

 

 

 Jégzajlás

 

Mondta a szomszédasszonynak, hogy ott van a barna kisbőrönd a nagyszobában, a háromajtós szekrény aljában, csak vegye ki onnan. Össze volt készítve benne minden, nem kellett kapkodni, amíg a mentők odaértek. Ilonka azért átnézte, és betett még egy kanalat meg egy összecsukható kést is, egy zöldkockás konyharuhába csomagolva. Nem kérdezte, mi hol van, negyven éve voltak szomszédok, mióta meg mindketten megözvegyültek, egyedül maradtak, minden délután beszélgettek egy órácskát. Most már, hogy ő így leesett a lábáról, mindig nála. Nehezére esett az a nyolc lépcső, ami Ilonkáék házához vezetett.

Amikor Ilonka kivette a konyharuhát a mosogató alatti szekrényből, akkor látta meg a barna füzetet. Kérte, hogy azt is tegye a bőröndbe. Ilonka persze nem hagyta szó nélkül, soha semmit nem hagyott szó nélkül, mért épp most tette volna. Hogy minek a receptes füzet a kórházba, tán főzni megy oda? Bár igaz, ami igaz, amit ott adnak… Nem mintha maga kóstolta volna, neki meglehetős az egészsége, de járt eleget szegény ura után, látta azokat a zöldséges löttyöket meg a papírvékony húsokat egy kis száraz rizzsel.

Főzni! Na ’iszen! Már két éve úgy hozták neki az ebédet. Egy kis tejbedarát vagy köménymagos levest néha kotyvasztott még magának vacsorára, de többet nem nagyon bírt állni a tűzhely mellett. Sütni meg… Talán három éve sütött utoljára, karácsonyra, akkor még élt az ura. Mézes zserbót, azt mindig szokott, a gyerekek is szerették. Igaz, az egyik lapot elégette, de megették úgy is, persze, még az ura vigasztalgatta, hogy nem baj, könnyebben átharapja így, hogy vékonyabb. Azóta… Talán egyszer egy kis csörögefánkot. Azért nem maradt édesség nélkül, az Ilonka mindig hozott át, ha sütött valamit, meg a postástól is szokott venni nyugdíjkor egy kis nápolyit.

A Borikának szánta a füzetet, hátha bejön majd hozzá a kórházba, és akkor odaadja neki. Az egyetlen lányunoka a három fiú mellett, kinek adhatná másnak? Most még főzni sem főz, az igaz, nemhogy süssön. Nincs is rá ideje, éppen hogy elvégezte az egyetemet, új állása van, az a fontos, hogy ott megvesse a lábát. De majd csak ráfanyalodik, ha lesz családja, jól jön majd neki akkor. Hiszen kiskorában hogy szerette az Elza mama főztjét! Ebben meg benne vannak a kedvencei is: a lengyel lepény, a Nusi-féle debreceni krémes, meg a néger kocka.

De megjöttek a mentők, nem volt idő Ilonkának magyarázkodni, meg rájött megint az a szédülés, hozzá az ólmos, fojtó gyengeség, ami miatt a szomszédasszony a mentőket ráhívta. Még látta, ahogy Ilonka betette a barna füzetet a ridiküljébe, azt meg már fogta is a termetes, bajszos mentős a barna táskával együtt, míg a másik őt segítette be az autóba. Látta azt is, hogy Ilonka búcsút intett, és azt mondta, holnap meglátogatja, telefonáltasson, ha kell még valami itthonról.

*

Aztán nem maradt idő semmire. Se válaszolni, se visszainteni. Se telefonáltatni, se táskát, ridikült kinyitni, se Borikát várni, se Borikának odaérni. Még elindulni se, nem hogy odaérni. Mire lett volna ideje végre elindulni, addigra már telefonáltak a kórházból az apjának, az apja meg neki, hogy most már ne menjen. Nincsen kihez menni.

*

A ridikül hazakerült a barna füzettel meg a barna bőrönddel együtt. Ott is maradt a házban, nem vitte magával senki, amikor utoljára összegyűltek, hogy ki-ki még egyszer körbenézzen, és elvigye, aminek hasznát veheti. Borika egy régi tükröt választott: az üvege hibátlan, a keret jó formájú, még slankít is egy kicsit, kár lenne kidobni. Átfújja arannyal, jól mutat majd az előszobában.

A vevők, egy friss nyugdíjas házaspár, mielőtt nekikezdtek a felújításnak, kipakolták, ami ott maradt, és már senkinek sem kellett. Konténerbe került a barna bőrönd és a ridikül is, de mielőtt kidobta, az asszony kinyitotta mindkettőt. A bőröndben néhány régimódi zsebkendőt talált csak, a ridikülben meg a barna receptes füzetet. Átforgatta, aztán odatette a nagyszobai polcos szekrényen talált két tucat könyv közé. Ők nem esznek cukrosat, mióta a férjét diétára fogták, a recepteket meg különben is az internetről nézi. De szemétbe dobni sajnálta volna mégis, elvitte a többi könyvvel együtt a városba, egy könyvcserélő helyre, amit egy telefonfülkében alakítottak ki. Épp hogy felrakosgatta őket a polcra, és indult a dolgára, a fülke mellett megállt egy vékony, szőke asszony.   

*

Vera korán érkezett, maradt még bő félórája, gondolta, sétál egyet a környéken, minek üljön a váróban, rossz hallgatni a fúró hangját, nem idegesíti vele magát. Boltok nem igen voltak a környéken, leszámítva egy villamos szaküzletet, azon meg mit nézzen. Akkor látta meg az átalakított telefonfülkét a könyvekkel. Diákkönyvtár, Delfin könyvek, életrajzok váltakoztak harsány borítós szerelmes füzetekkel. Egy útikönyvet be is csúsztatott a táskájába. Mindig vágyott megnézni a fehér éjszakákat, hátha eljut egyszer Norvégiába. A barna füzet ott volt az útikönyv mellett, félig kihúzta vele azt is. Belelapozott.

Mintha a saját kislánykorában lapozott volna, úgy buktak elő az ismerős nevek: hókifli, Anti szelet. Nehézkes, kusza betűkkel. Margitka sajtos pogácsája. Lekváros sütemény Rózsitól. Néhol iskolás gyerekírás, ahogy ő írta be annak idején a látogatóba érkezett sógornők, nászasszonyok, ángyik receptjeit, ha a nagymamája megkérte rá. Ahogy fogytak az oldalak az ujja alatt, egyre gyorsabban lapozott. Hátha! Hátha ebben benne van, amit olyan régóta keres! Az a gyerekkori, fura nevű sütemény, amit a mama olyan sokszor megsütött neki, ha kérte. És aminek a receptjét sehol nem találta. Ahogy a nagymamája receptes füzetét sem. Pedig emlékezett rá: vastag, foszlós szélű határidőnapló volt, Magyar-Szovjet Baráti Társaság, ez állt az elején. A recept meg ott volt mindjárt a harmadik lapon, baloldalon, felül. A nagyanyja mindig vele kerestette elő, miből hány deka kell. Valami jeges nevű, édes, mazsolás, ostyás könnyűség. Cukros, hogy összeragad tőle az ember szája.

Már kezdett nehezedni a szíve, mert alig pár oldal volt vissza a megsárgult lapokból, de egyszer csak megtalálta! „Jégzajlás. 3 tojásfehérje, 25 dkg porcukor, 10 dkg vágott dió, 10 dkg mazsola, 3-4 kanál feketekávé. A tojásfehérjét a cukorral és a kávéval gőz fölött felverem, beleteszem a vágott diót és a mazsolát. Ostyalapot veszek, egy keveset beletörök a habba, a többit kockákra vágom, a tetejükre teszek egy-egy kanálnyit az elkészített masszából, a sütőben megszárítom.”

Úgy szorította magához a barna füzetet, mintha kincset talált volna. Megsüti a hétvégére, ezt a széteső, pecsétes füzetet meg bekötteti. Ha már a nagymamáé nem lett meg soha. Újra belelapozott. Van még benne pár üres oldal. Talán tovább is írja majd. A kislányának, Borikának.

(U.i.: Az írás egy Veszprémben talált, felirata szerint Drábik Jánosné polgárdi lakos tulajdonában volt receptesfüzet apropóján született.)

 

Turbuly Lilla (1965) költő, író, kritikus

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.