Keresés a honlapon:

Juhász Zsuzsanna: Kis keresztényi koporsóban forgás

 

 

Kis keresztényi koporsóban forgás

 

Hát jó. Legyen meg. Legyen meg Isten akarata. Hiszek. Hiszek, mert muszáj. Miattad muszáj lesz hinnem a lélekvándorlásban. De várjál csak, de tényleg, én a lélekben sem hiszek. Hát hogy is fog vándorolni nekem az, ami nincs. De neked biztos, a te férjed lelke az biztosan vándorolni fog.

Mert a forgás az kevés lesz. Nekem legalább is, mert még munka után is fel tudtál dühíteni vele, a férjeddel, a halottal. Pedig meló után én már nem bírok semmit csinálni, csak ülök elnyúlva a buszon, mindennel megbékélten. Már-már könyörögve, kérve a világot, hogy nekem bármi, bárhogy jó, csak egy kicsit, egy darabig ne kelljen csinálnom semmit, ne kelljen mondanom semmit. Én, kérlek szépen, lehet, hogy még az ördöggel is lepaktálnék egy, egyetlen szemhunyásnyi nyugalomért.

Egy zavartalan pillanatért, látod-e, de igazad van, a te férjednek egy kis keresztényi forgolódás az kevés lesz. És naná, hogy nem napközben, mértékkel, hanem hazafelé, egyszerre. Egy szuszra zúdítottad a nyakamba a… a porát. Az ő haló porát, hogy az Isten verné meg tényleg őt, pont mikor minden porcikám, minden sejtje az agyamnak és annak, ami alatta van, szóval az egészem, úgy, ahogy van, nyugalomért kiált. És bizonyára sajog is ezem vagy azom, de azt én már nem érzem. Zsibbadt vagyok tetőtől talpig. Kifacsart vagyok testileg, lelkileg. Vagyis lelkileg nem, mert az ugye nincs. De valami azért csak kiált bennem nyugalomért ilyenkor, valami az agykérgem és a testem között, hogy elég. Mára már elég a munkából. Valami ősi énvédő micsoda. Még nem tudom, mi, de lélek az biztos nem. Az valami fennkölt micsoda fennkölt lelkek számára. Kipihent, ráérős embereknek, akik nem olyanok, mint mi vagyunk. És naná, hogy ráéreztél, hogy most kell, most mondani, micsoda barom volt a férjed, mert az volt, hogy hiába kérted, mikor már nagybetegen feküdt, hogy ne az egészet. Ne az egész házat, csak a felét írassa a lányra. De nem, ő az egészet íratta. És te hagytad, hagytad, mert nem akaródzott teneked ellenszegülni egy haldoklónak. De hiába kérted a vadbarmot többször is, hogy aztán majd mire mész a ficni-fecni haszonélvezeti joggal, ha majd a gyerek elkezd téged kiutálni. Ha majd kinyílik a csipája az apja nélkül. Ahogy ki is nyílt, mert folyton zsarol téged, mondja, minek hoztad el az intézetből, ha nem is szereted. Pedig éppenhogy szereted, túlzottan is, kényeztetted, a feneke alá tettél mindent. És nem, mondod, dehogy lett önállótlan. Sőt, mindent remekül intéz, ami őt érinti egyedül. Nagyon is önálló. Neked félelmetesen is az. Mert szenyóz, folyton elégedetlen veled, küldene dolgozni még, még többet dolgozni. Hát tényleg, ő egyedül is ki tud utálni téged otthonról. Te meg pont most nekem, mikor az agyam üres, vagyis lepusztult, vagyis full tele, és pihenni vágyna. Mert ilyenkor, ha mégis, mintha tudnád, hogy így van, mert ha bekerül valami mégis, nincs erő, agyerő a mérlegelésre. Szerintem ilyenkor, pont ilyenkor ugrik, aki ugrik le, hiába, hogy hetek, hónapok óta mérlegeli az ugrást. Az a pillanat lehet ilyen, mert én is, ahogy most is én, csak mérlegelés nélküli agyugrásra vagyok képes. Hogy igen, bűnös, bűnös a te férjed, és bűnös, rossz, valahogy természet ellen való viszonyból születhetett a döntése. Bár lehet, hogy a fogadott gyereketekhez egy ujjal se nyúlt, de nyúlt mégis. Nyúlt az egészhez, az egész gyerekhez. És elvette tőled, el az egészet, aminek pedig a fele téged illetett volna.

És akkor ne forogjon, tényleg. De ne, mégse a sírban, hanem csak kezdjen, kezdjen új életet, hogy lásson téged, lásson és szenvedjen a te látásodtól. Mert így igazságos, mert így lesz meg Isten akarata. Ami az emberé is, hogy szenvedjen, haló porában, de ha máshogy nem lehet, hát új életet kezdve is, csak szenvedjen, aki bűnös.

És hirtelen még az sem érdekel, hogy hogyan és meddig. Azt csak csinálja Isten. De súgja meg neked, súgja általam, hogy bűnös, és hogy kevés, kevés az a kis forgás odalent. És nem érdekel, hogy miért tette. Nem, hogy naivitásból, végletes, végzetes hitből a gyerekben, akit egy nap felkaptatok, hogy családot, paradicsomi létet adjatok neki. Mert lehet, hogy neki, a férjednek tényleg a Paradicsom volt, ahol te éltél vele. De tőled volt az, főleg teáltalad, a te két kezed, a te mindig másra gondoló, áldozatkész kis szíved által. S ő ezt, lehet, nem vette észre. S most már csak új testben, új lélekben vehetné csak. Hát legyen, legyen meg Isten akarata. Mert őrajta túl a szenvedésben is hiszek, vagy inkább a bűn bánatában. A megbánásban, s akkor éljen csak, éljen. És legyen most már támaszod, támaszod a pokollá lett Édenben, a házban, ahol lassan teneked helyed már nem lesz. Mert jobb lett volna tán fiút inkább. Fiút, aki inkább az apja felé húz, fiút, aki apja helyett lenne most támaszod. Jobb lett volna fiút vinni az édenetekbe. Mert így csak a borzalom, mert így csak a csere, az átkos csere lett meg. Éva cseréje a lányra, Éva földönfutóvá tevése, folyása a folyónak, de visszafelé. Értem én. A csere, ami neked most fáj, ami fájt akkor is, de most még inkább. A bűnös csere, ami bűnös marad hetedíziglen is, bűnhődés nélkül. És akkor inkább a lélek vándorlása, vagyis valaminek a vándorlása egy jó, egy jobb Isten akarata szerint. Csak ne te szenvedj, és ne ő, a gyermek. Ne ő vigye el egyedül a balhét, vagy az ő gyereke.

És tőlem mondhatja, és te se hidd el neki, amit mond, hogy ő most már úgy él, mint aki nem kellett senkinek. Mint akit eldobtak, mert értéktelennek, szemétnek gondoltak. Te ne érezd úgy, hogy akkor hiába volt minden, hiába hoztátok el, mert ezzel a mondatával semmissé tesz benneteket, mindent, amit ti tettetek érte. Hogy akkor hiába volt minden szeretet bennetek őiránta, hiába minden jó és rossz szeretet, ha egyszer ezt mondja, nem. Ő nem kellett senkinek.

Te ne higgy neki, te megérdemelsz már minden jót, minden földi jót, és főleg őtőle, akiért annyit tettél már. De neki meg erre, éppen erre a semmire van szüksége. Mert fiatal, alig húsz éves, s ezért nem tudja még, mit mond, s ezzel mit cselekszik. Ő most a semmiből akar indulni, mert kíváncsi. Bátor és erős gyerek, látod, ha mer kíváncsi lenni, mire mennek ketten. Ő meg az Úristen.

Hát hagyd rájuk, hagyd, ami csak rá meg az Istenre tartozik, és vigasztalódj. Mentsd magad, ahogy csak tudod. Te, jut eszembe, micsoda barmok vagyunk, mert a férjed csak kb. két éves koráig emlékszik majd mindenre, ha új életet is kezd.

És lehet, hogy már találkoztál is vele. Isten segített már teneked százszor is, hogy láss. Hogy meglásd őt.

Hisz gyerekek közt, rákos kicsi gyerekek közt dolgozol.

   

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-11-01 17:00:41

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.