Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Farkas Molnár Péter: Regényrészlet

 


Regényrészlet



Haldoklott, és ezt persze tudta is. Nem izgatta különösebben. Zihálva kapkodta a levegőt. Hatvan évnyi dohányzás nem múlik el nyomtalanul, nem tesz jót a túlsúly sem. 
Volt ideje bőven, alaposan átgondolni az életét. Gyakran álmodott. Otthon járt a szülőfalujában. Papkert, Apácakert, Büdös-víz, Szeszgyári sor, Falu kertje, Klastromdomb. A Papkert valamikor Papok kertje volt, de a vidéki ember nem szereti a szócséplést. A falu határának legjobb földje volt a Papkert, aki itt jutott bármilyen kis, pántlika szélességű parcelléhoz, szerencsésnek tudhatta magát. De sokszor szedte le az öreg Góbor a körtefáiról! Ha a maga véleménye szerint túl gyakran, akkor bizony a fülénél fogva. Volt körtefa az ő kertjükben is, odahaza, a Szeszgyári soron. Vajon miért volt jobb ízű a Góborék fáján termett gyümölcs, ki tudja?
Bigéék dinnyéi… Termelt dinnyét a faluban más is, csakhogy a Bigéék nem a sötétzöld, csaknem fekete héjú csányi dinnyét palántázták. Az ő gyümölcseik héja világosabb zöld volt, a húsa meg sárga, és édes, mint a méz. De amikor három éretlen tököt loptak, azt mondta, ezért nem éri meg kockáztatni, és legközelebb, mint a piacon, ő is meglékelte a dinnyéket. Csak úgy, ott helyben, a szárukon hagyva őket. Amikor meg kitört a botrány emiatt, az egész valahogy rákenődött az öccsére, ő hallgatott, hagyta, hagy húzza a kisebbik fiútestvére a rövidebbet.
Egyszer elloptak fél mázsa sót a népbolt raktárából. Nem tudták hová dugni, hát beleszórták a zsákmányt a csordakútba. A marhák bőgtek, rázták a fejüket, de nem ittak. A falu népe egy délután, s este ásott új kutat, hogy a szomjúságtól tomboló marhák ihassanak. Tizenkét szekér sáros földet hordtak el a gazdák az új kút mellől. A vizes, fekete, sűrű sár ügy csúszott le a lapátról, mint odahaza, a fakanálról a zsír, ha az anyjuk főzött.
Erről meg az egér jutott eszébe, amelyik belefulladt a zsírosbödönbe. Az se történt volna meg, ha hallgat az apjára, és a bödön tetejét nem rest a helyére illeszteni.
Haldoklott, és tudta. Nem izgatta különösebben. A vétkeit megbánta, majd elszámol a Teremtővel. Mint a korhely vendégek záróra idején, kedvenc kocsmájában.
– Gyula úr! A számlámat kérem! – kiáltotta ilyenkor a vendég. Aztán kifizette a cechhet, és ment a következő, még nyitva tartó kocsmába...

Haldoklott, de nem izgatta különösebben. Ilyesmiből nem kell nagy ügyet csinálni. Ahogyan Krúdy írta: a halálnak nincsen sem fénye, sem árnyéka, csak valami rozmaringszaga. Megszabadulunk egy csomó felesleges dologtól. Kifényesedett nadrágtól, csámpás cipőktől, nikkel óralánctól. Kisebb-nagyobb hazugságoktól, felesleges köszöngetéstől.
A hátrahagyottaknak persze nem lesz ilyen egyszerű. Majd emlékeznek, és sírdogálnak néha. Hogy minek, ezt soha nem értette. Az eltávozott 
által hagyott hiány pityergéssel nem pótolható. Mintha egy színházban megüresedett szék kitölthető lenne szomorúsággal. Badarság!

 

  
  
 

Farkas Molnár Péter (1952) író, novellista, szerkesztő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat főszerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.