Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Piro M. Péter: A csoda

 

A hetedik napon megpihent az Isten, Grubermájer Áron pedig felépítette Pünkösdfürdő mellett a kocsmáját.
Persze, írhattam volna akármilyen nevet.
A múlt alkoholba áztatott neuronjaiba veszett az első korcsmáros (és kifőzde!) tulajdonosának a kiléte, de most fogadjuk el, hogy így volt.
Grubermájer nem volt hülye, sőt. Sok reinkarnáción keresztül megérezte az idők szavát, ízét és sörét. Így történt, hogy jóval később az Óbuda szélén kialakuló kirándulós, evezős, fürdőzős kispolgárság igényeire adott hatékony választ, valamint gulyást, (idény szerint) sült fogast és csapolt Drehert. (Később Kőbányait, még később megint Drehert. Hja, társadalmi berendezkedések jönnek, mennek, de van, ami változatlan.)
Itt jegyezném meg a kérdésben járatlanoknak, hogy a fogas – bizonyos körökben és elsősorban – nagyméretű süllőt jelöl, és nem ruhatároló eszközt. Mondjuk ez mellékes, mert az ilyen helyekről idővel kikopik az ételkínálat (a tulaj legnagyobb sajnálatára), mert inkább az alkoholos italokra jelentkezik a tömegigény.
Az első törzsvendégek – állítólag – már a hatodik naptól ott lebzseltek, ami lássuk be, hogy a kvantummechanika jelenlegi állása szerint szinte lehetetlen. Mindegy, így mesélik. Mint azt is, hogy onnantól datálható egy bizonyos Jenő nevű egyén megléte a bal kettes asztalnál.
Ez már jobban hihető, mert bármelyik kocsmában, ha jobban szétnézünk, most is megtalálható. Ott ül a szokott helyén, előtte egy feles (félig), meg egy sör (szintén) és unottan méregetik (mindhárman) a betérő idegent.
Elmaradhatatlan kelléke még egy hatodszor olvasott újság is, amit gyakran kommentál. Egyébként rutinos alkoholista, és gyakran meghívatja magát a visszahívás erős, de soha be nem tartott ígéretével. Ráadásul haragtartó és irigy. 
Stimmt? Na, az-az! Jenő.
Vélhetően újraszületnek ők is, mint a sokadik Grubermájerek.
Telt-múlt az idő.
Ezzel szemben: a fák nem nőnek az égig. 
Ezeket két okból említem. Egyrészt ellenállhatatlan kényszerem van olykor a közhelyekre.
Másrészt.
A kocsma előtti terület vonzotta az ilyen-olyan madarakat, mert némi morzsa és maradék mindig akadt. Az örök körforgás könnyű megérthetőségét demonstrálták egyúttal, hiszen az ürülékük is oda került. Nem csoda hát, hogy egy emésztetlen magocska hamarosan szárba szökkent ott, majd kis fává cseperedett.
Hogy annak rendje-módja szerint diszkrét támaszt nyújtson a majdnem az útra tántorgó és kissé okádó részegeknek.
(Van ilyen, ejnye, no! Hallottam már róla.)
A tápanyagok hihetetlen feldúsulása, valamint a rendszertelen taszigálás okozta, hogy gyorsan megerősödött a csemete. (Ezt egyébként szimbiózisnak hívják, mivel mindkét fél hasznot húz belőle.)
Szüksége is volt erre, mert a zord természeti erők hamarosan próbára tették egy csuklós Ikarus képében.
A jegyzőkönyv szerint:
– Nem az út és látási viszonyok…
– Gáll-II. Jenő gépjárművezető közepesen alkoholos…
– Az okozott kár…
– A Pünkösdfürdő és Királyok utca sarkán álló, kb. 12 méter magas… 15 fokkal megdőlt…
Ilyesmi.
Hozzátenném, hogy Gáll-II-t előző nap elhagyta a szeretője (Az a büdös krva! De széttépem azt a rohadék Dezsőt is, hogy volt pofája… stb.), és hamarosan nagyobb problémái is lettek, mint ahogyan ez a jegyzőkönyvből várható volt.
És a fának is.
Az a bizonyos dőlésszög az utca felé mutatott, és néhány pánikolásra hajlamos öregasszony már a tömegbaleseteket, esetleg a világvégét is kikövetkeztette belőle. Ezzel szemben a „törzsvendégek” (kunc-kunc) még kényelmesebbnek is találták.
Öregasszony viszont több van, és addig jártak a Magasságos Tanács, majd a Polgármesteri Hivatal nyakára, hogy alig pár évvel később, egy párás őszi napon… pikk-pakk kivágták a tűzoltók.
– Úgy kell neki! – vetette oda foghegyről Jenő, mert nem akart megbocsátani. (Se a növénynek, se annak a büdös krvának! ) Bedobta a fél felest, lenyomta a sört, és elégedetten nézett szét. Ezt a nézést viszont nem szenvedhette a helyszínen állandó, délutáni jelleggel feltalálható ulticsapat doajene, bizonyos Pistabá. (Civilben favágó és ács.) Kacsintott a kártyásokra – olyan kontraparti jelleggel –, és kimondta a végzetes mondatot:
– Mi van, ha így is kihajt?
Mire Gáll-II erősen céklavörösödve kiabálni kezdett:
– Hogy, miii?! Kihajt?! Akkor én örökre leteszem a poharat, halott anyámra esküszöm!
–Akkor én megváltoztatom a nevem az ősi Grubermájerről Jorgosz Gyradikora, és görög éttermet nyitok itten! – rekontrázott a pultos.
– Jó! És várjatok! – növelte a tétet Pistabá. – Én meg táblát rakok a fára, hogy „Ne bántsd, ez egy élőlény!”
Általános röhögés. 
Na, kérem.
Elhangoznak ezek a mondatok itt-ott, egyszer-százszor, de van, ahol súlya van.
A Pünkösdfürdő környéke ilyen. 
Ezért a következő tavasszal egyre kétségbeesettebben nézegette Jenő, Grubermájer és Pistabá is, ahogyan a törzsből valami dudorok kezdtek kiemelkedni. Pedig a tönk közepe már ki is rohadt, és sokan hamutartónak vagy szemetesnek használták, hiszen irreverzibilis folyamatot láttak benne.
Aztán egy gyönyörű áprilisi napon kihajtott, és májusra levélbe borult.
Döbbenten nézték mindannyian.

A torinói leplet elemezték már, vitatták, még Leonardo mestert is meggyanúsították, hogy ő hamisította. A szentek csontjaiból meg nagyobb üzletet csináltak a középkorban, mint mostanában Harry Potter filmjogaiból.
Itt viszont elég, ha elsétálsz errefelé, és az árnyékos rész alatt megeszel egy gyrost. Közben elolvasod a feliratot, és esetleg meghívod Jenőt egy gyömbérre.

Tagadhatatlan.

  
  
 

Piro M. Péter (1968)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.