Nagy Zsuka: Zen és én
Este rendeltem egy pizzát. Akkor hívott Zen. Azt mondta. Rosszat fogok álmodni. Üldözni fognak. Megint. Nem éreztem. Semmit. Jó volt. A kiegyensúlyozott. Semmi. A bizonyos. Valami. Ami nincsen. Jól éreztem. Magam. Zen szeret. A mesterem. Úgy hogy nem tanít. Csak van. Mellettem.
Most úgy érzem. Elhagyom érte. Európát. Még sosem éreztem. Azt sem. Hogy az országot kellene. Elhagyni. Úgy fáj. Hogy csak. Akkor tudom érezni. Már. Hogy magyar vagyok. Ha a kabaré csütörtököt. Hallgatom. Pedig fontos. Volt. Most is az. Csak nem tudom. Mibe kapaszkodjak. Csak Zen van. Ő meg világutazó. Mesélek neki. A hunokról. Attiláról. Csodaszarvasról. Meg hogy mennyi. Szentünk. És feltalálónk van. Zen csak mosolyog. Azok is. Világutazók. Mondja. Zen. Megnyugtat. Soha. Senki. Nem nyugtatott meg. Így. Csak anya. Régen.
Minden nap velem alszik. Együtt. Megyünk vásárolni. Azt mondja. Vegyek epret.
Jót tesz. A bőrömnek. Mosolyog. Mindig. Sosem ér hozzám. De én. Élvezem. Őt. És csak ritkán. Beszél. Figyel. Inkább. Engem. A világot. A világot. Bennem. Csak úgy van. Mellettem. Ha sokat iszom. Hazakísér. Lefektet. Kinyitja az ablakot. Beengedi a világosságot.
Ha felkeltem. Sose beszél. Róla. Mit tettem. Megint. Hogy újra lerészegedtem. Pedig megígértem. Hogy többet. Soha. Nem bánt. Nem haragszik. Csak figyel. Nem engedi. Hogy húst egyek. Zöldségeket mixel. Hogy szépet álmodjak.
Míg én. Keresek. Mindig. Mindent. Zen talál. Felfelé nézek. Ő befelé. Én harcolok. Ő élvezi. A békét. Én vágyakozom. Ő mindenhonnan. Hazatalál. És otthon van. Mindenhol. Míg én. Csak egy városban. Leszek. Otthon.
Miután betömtem a pizzát. Kólával. Sétálok. A városban. Zen velem. Beszélgetünk. Azt mondom neki. Hogy a józan ész. Tönkreteszi. Az embert. A túlzott ráció. Félrevezet. Merthát. Hol van a józan ész. Mikor megszületik. A gyermek. Hol van. Mikor szerelmesek vagyunk. Hol van. Mikor meghal. Ő. Az a valaki. Akit. Nagyon. Szeretünk. Vannak dolgok. Amelyek épp ésszel. Felfoghatatlanok. És az ész. Konzervál. Nem mozdítja a dolgokat. A szenvedély. Például. Mindent visz. Elsöpör. Talán nem hagy. Semmit. De mégis. Mozgásban van. Vállalkozik. Létezik. Cselekvő. És esélyt ad. Mindenre. Bármire. A józan ész. Mérlegel. Vacillál. Számít. És passzív. Lezár. Mondom. Konzervál. Ó. Hány embert láttam. Én már. Akit a józan esze tett tönkre. Magyarázok. Mutogatok. Hangosan. Beszélek. Eszelősen Artikulálok.
Zen figyel. Csak rám. Az utcán részeg. Fiatalok. Furcsán néznek rám. Nem látják Zent. Ő csak az enyém. A képzeletbelim. A barátom. A társam. Mint a gyerekeknek. Akiknek képzeletbeli játszótársuk van. Én. Bevallom. Megnyugodtam. Vele. Ő tett azzá. Aki vagyok. Se jó. Se rossz. Nem vagyok. Néha ugrunk. Egy nagyot. A semmibe.
Komoly vitáink vannak. És élünk. Ebben a lehetetlen. Képtelen. Világban. Egy városban. Magyarországon. Zen. És én.
Megjelent: 2014-08-02 20:55:22
 |
|
Nagy Zsuka (Nyíregyháza, 1977) író, költő, tanár |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
