Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Batári Gábor: Újabb részlet Pszichőfi, a lírai én verses betétekkel kiegészített életrajzi regényéből – Yesabel Du Anaconde földi űrutazása (bocs, bocs, bocs, bocs, nem a földön űr-utaza, hanem a föld felé) 3.

 

Yesabel Du Anaconde földi űrutazása (bocs, bocs, bocs, bocs, nem a földön űr-utaza, hanem a föld felé) 3.

 

Yesabel megintcsak mesél, mesél, mesél

Yesabelem szabadja, ím, végre elhangzott,/ ám/ mihelyt dús tessékelési kijöttenek, vastag ajkán,/ szimultán/ ajtója is kinyílt legott,/ nagy meglepetésemre nagyocska, szépecske jómaga tárta ki nékem. Még nagyobb meglepetésemre két földig érő, masszív szexi lábon állt/. Nem, mint egész mostanájg,/: nagyon/  - szinte túl - szexi, felülmúlhatlan feszt, mammut-masszív, de csak balon,/ nem mint holmi felfútt ballon/   (-on)/. Kő - avagy érc-erős, ügyes, okos lánynak formáltatott, formás élő oszlopon,/ mindez azért szemrevételezhető tökéletesen, mert rajtuk nagyon szűk, szoros, testhez, azaz lábhoz álló/ a világos lila bársony nasztró/. Ez ugye közhel vala,/ jól tudjuk mindannyian, (hogy szuper jó virgácsai vannak) blablabla,/ Ilona, lalala. Bordó puhabőr térdcsizma rajta, / most egészen alsólábszárközépig lehajtva,/ de okos-csizma,/ (mint a/… okostelefon, közönség, de mi a fekáliárúl beszélek én most s ily suttyómód) nem buta,/ mint egy pár rendőrcsizma./ Fején strucctollakkal bőven ékesített háromszögletű, csizmája-bordó, a tetején arany csíkkal sújtott kalpag, na meg szintúgy aranyból odatűzve egy horgony merthát mágiscsak áladmirális, azaz altengernagy. Övjeit, kardját most nem csatolta fel, teljességgel fegyvertelen, a női báj és kecs teljes fegyvertárát leszámítva. Jobb szeme hiányát ezúttal nem szimpla, egyszínű, fekete szemtapasz fedi, ennek csak a kontúrvonala, meg a szalagja, - amivel a szép fő köré erősítve – fekete, hanem csipkés anyagú, bordó. A csipkedíszítményekbe kavar be még némi fekete szín, e hiányosságot takaró szép szövet jóval a szemöldök fölé terjed s alsó vége kicsivel áll meg az orrcimpa fölött. Felsőtestén – a legszebb (nem férfi, publikumom) női felsőtest birtokosa - nem a megszokott mélydekoltázsos kvázi-semmi, hanem ahogy-kévántam-megálmodtam velvet dress /a v-alakú, gomb nélküli, lila, feketés lila felváltva, mellvértszerű fűző függőleges stráfjaiból ritmikáját tekintve egy csík feketés lila, egy csík lila, két csík feketés lila és így tovább. Rajta csügg, tán/ hozzá varrva bordós lilán/ valami övszerűség, kistasakok erősítvén bíz arra. A drága ezekre erősítgette diadalmi jelként Calouche-nak kardja által kettészelt, ultra hosszi bajszát. Nagy mellein, még nagyobb dekoltázs,/ nem tornadressz,/ bal karja most is teljesen ép,/ vállain a felkar leges legfelső felét/ épphogy takaró setétlila, a szélén világos lila, csipkés vászon ingujj, kulcscsontnál öszveszíjacskázván, de a jobb kar, te jó ég,/ ezennel vállból hiányozék,/ egyszóval teljesen. Így még a felkar legfelsőbb hányadát is alig takaró, jobb liffentyű is tartalmatlanul kényszerül fityegni. Minő új imázs,/ mint szegény Vandának, csak néki nem jobb, hanem bal vállöve vonalától, mint már nagyon jól tudjuk, ugye Vanda Szép Irénnek,/ ha most találkoznának s eljönne közétek/…. Helyesbítek, eljönnének, nyájas publikom,/ Rubikom,/ Rubicon,/ mi lenne? Semmi. Semmi.

Drága közönség, csak hogy tudjuk, hol járunk a történetembéli időkben és távokban, drága Yesabelem eltulajdonított űrhajójával való indulásunktól, hellyel-közzel drága, ügyes Brünhildémtől való elválásunk idejétől egész mostanáig 10 fényévet haladánk, azaz 10 földi év tele el.

Báró, azért sem bolondulok meg, mer’ a tükrös grandom megmondta, kinőnek végtagjaim ebben a másik világban újra/. Hát hurra,/ meg hajrá,/

újráz/ a szemi-hercegné,/ mylady du Anaconde, ki még/ nincs huszonnégy,/ vénsüldőlyány-bakfis-szomorkás-élcelődvén/. Magában így vélekedvén/: ugyan három tagom már tökéletességgel ép,/ ez még/ messze nem a várva várt teljesség./ Jobb kar-maradványom, még a mostanig szinte semmi, - bár meg kell hagyni, így is csinoska, duci/ - tovább bírt fogyatkozni/ egész az abszolút nulláig. Közben persze odasuhantunk és leültünk Yesabel Du Anaconde pompázatos Madame De Recamier-jára.

Ment is minden istenesen,

innent megint hangzást vőn magára gondolata kicsit rekedt, csábos, bájos altjának hangképében,

mikor Pentheszilivel találkoztam már majd könyékig lett bal karom, combközépig bal lábam. Mire tízenvalahány parszekkel, - most már tudom - Ama Zóna előtt, - tudja, Jean-Cloude, - ahol Vanda Brün aszteroidája, - bolyongtunk, már volt bal könyökízületem is, képzelje térdem is, jól megtanultam a saját húsomon, véremen, a testemen, drága végtagjaimon, hogy - most már egészen pontosan mondom, báró, - 13 parszek, egy emberöltőnyi idő. Nos, telegetett. Már nagyon megszoktam, hogy újra párosak ízületeim, de hát ez még messze nem a tökély/. De hamarvást jött sötét éj/ reményimre,

szipoga kedvesen Yesabelem.

Csak egy-két-három földi évnyire, - körülbül, bülbül 1 parszek, báró, - voltunk Brünhild drágaságom nővére csuda, bolygótöredéki, kacsalábon forgó palotájától,

(gazdija is egy lábon kénytelen sürögni-forogni, mint a szólásbéli, kastélyi, virtuális kacsaláb, hihegék, huhogék magamban)

ezt már most tudom, akkor teljesen el voltunk tévedve, akkor már balom majdnem elért csuklóig, a csülköm meg addig, látja ameddig ez a csizma,

kegyesen mutatá is.

Reggelre már úgy ébredem: hogy nagy boldogan veszem tudomását, bal oldalam helyreállíttatásának stírölgetvén: kéz is, láb is rendben, miként régen. Csakhogy később, mikor teljeséggel kezdek magamhoz térni álmomból,/ nyújtózkodván készülődnék ágyamból/ kibújni, veszem észre, ó, a csudába,/ meg francba,/ meg carramba,/ hogy addigi teljes jobb karom hosszúsága,/ ó, szívem bosszúsága,/ csak mellbimbóm vonaláig terjed, mint a milói Vénusz jobb karja, jobb lábam meg alig kerekedik térgyem alá, sokszor csodált nagyívű, nagy lábikrámból semmi se. Gondolhatja, milyen mérges lettem, Jean-Claude, arra talán nincs is szó. Főleg azért, mert szarvasbőr nacim, - nagyon csini, aljzatomra kellőképp tapadó,/ tomporomat, alvázamat szűk-sége miatt kidomborítván bőséggel mutató,/ mit el nem hagy a matróz legénységi kéz,/ a matató/,

ekkor kissé felhúzám szemöldökim, meg el szám szélit-

bal szára levágásra került. Az új, jobb csonkjaimra nem került géz,/ csak úgy megemlítem, báró, mert nem volt seb, se vérzés,/ gondolhatja fránya egy érzés./ Lényeg az, hogy ennek a szexi kis szarvasbőr gatyómnak óvatlanul a bal szárát lenyisszantottam, még bal lábhiányos korom egy szeszélyes pillanatában, persze közvetlenül akkori combcsonkom alatt szorgosan összevarrtam. Képzelheti milyen elszánt lehettem, egy kézzel tűt befűzni, persze a jobb kezem nagyon ügyes, bár egy-ségében volt az igazi kaland. Úgyhogy meglett bal lábhoz, de jócskán elvesztett jobbhoz, más szűk forró nadrág után kellett néznem,/ erre csak azért tértem/ ki, mert eljutott a fülemig, hogy gardróbomról is akar mesélni. Báróm, megnyugtatom, van másik…. másik…., lett, akadt másik, szexi fazonú szarvasbőr lábszárhüvely, az, amelyiket kímélni akarván hagytam lógva lógni, Jean-Claude-ka s nem hajtottam, avagy hajtogattam fel relatív újdonsült csonkom végéig. Kifogásolta is Vanda Szép Irén nagyhölgy, Geröyk Brün alezredes úrnő, drága Brünhildém nővére, hogy szexepilem, nőiességem kihangsúlyozó gatyácskám jobb szárát alsólábszártalanul hagytam lengedezni kitéve mindenféle szélnek, - persze itt a köztes űrben – csak napszélnek. Minden ruházatomból, öltözetemből van másodpéldány, csakhogy tudja a gardrób miatt,

itt egészen lehalkítá incselkedő altját.

Ám e másvilági űri viszonylatokban szinte pillanatok múlva (földi félév,/ drága közönség/). Legutóbbi végtag-meglevőségi verziómban eszméltem magamra, minő állapotban Vanda Geröyk Brün Szép Irén alezredes úrnőhöz folyamodtam eligazításért, hogy elvezérljék a lopakodó űrhivatal irányába/ galád apollós férjuram nyomába./ A jobb, magának mondjam UpaniSade márki, hosszúságát tekintve. melybimbómig meghagyatott, csekélyke karocska ekkor több mint a felére csökkentetett. Bár ugye báró, azér’ aranyos, formás, pufók, ám erőske, de édeske jószág volt, (hogy móresre tanította a már nem galuskás beszédű Calouche-kám). Nagyon szerettem, csak kényelmetlen volt kurtasága okán. Nézze, most meg már csak vállam van, vállam. Karom az a rövidke se, az a kicsike se, mert lehet, hogy most nem látszik, én alapvetően jobb kezes vagyok.

Yesabel, ne legyen telhetetlen, lába van újra kettő, csodás, csodásan telt,

intém a drágát,/ de ő csak tovább folytatá, aranyoska, kedveske monológját./

Jobb lábam rettentő térde, roppant vádlim maradéki eltűnt, csak nagyhatalmú, Calouche-t ütlegelő, szájüregét fájdító, de beszédjét gyógyító, dús, hatalmas, mégis arányos, aranyos metszésű combom maradt meg, hisz tudja. Higgye el, Von Vogüssen báró, sose volt rám jellemző, hogy jobb oldali végtagjaim hiányoznának.

Ó, Yesabelem, drága Yesabel, ne legyen hálátlan,

figyelmeztetém újra csak,

én úgy örülök, hogy újra két mono- egyúttal megalitikus tömb, szivárványívű combozatja vagyon, újra kettő, nem piskóta, nem nagymamája térde kalácsa, de rettentő, egyben rettentőn kévánatos térdkalácsa, ismét két megható, hatalmas ívületű alsólábszára. Egész meghatódtam.

Yesabel du Anaconde grófkisasszony, ál-ex-hercegné, áltengernagy, szóval altengernagy, ezen állapotban, hogy csak jobb karja hiányoza, addig vesztegle, míg cirka 84 fényévnyi időt vitorlázánk szülőbolygónk, széles mellű, ingathatatlan (kivéve, ha földreng) Gaia felé. Semmiképp nem állítom, hogy ezen 84 év alatt végig a fennen leírt cukiság ruha-együttesében vala.

 

 

  
  

Megjelent: 2017-04-24 16:00:50

 

Batári Gábor (Budapest, 1967. március 09.) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.